A világ legnagyobb műjégpályája nyílik meg Moszkvában

A világ legnagyobb műjégpályája nyílik meg Moszkvában

A világ legnagyobb műjégpályája nyílik meg pénteken az orosz fővárosban a nemzetgazdasági kiállítási központ (VDNH) területén. A különböző létesítményekkel együtt több mint 57 ezer négyzetméter kiterjedésű területen 20,5 ezer négyzetméternyi jégfelületet hoztak létre. Egyszerre 4 és fél ezren tudnak majd korcsolyázni rajta, naponta pedig legalább 20 ezren használhatják az óriási műjégpályát.

 

Fotó: Marcus Wong / flickr

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a műjégpályája 1,3 ezer négyzetméterrel haladja meg a korábbi világrekordert, a Hollandiában lévő FlevOnice jégpályát, amelynek mérete 19,2 ezer négyzetméter.

A VDNH, amely eddig sem csak kiállításoknak és vásároknak, hanem különböző kulturális és nagy tömegeket szórakoztató rendezvényeknek adott helyet, májusban kapta vissza ezt az eredeti, szovjet időket visszaidéző elnevezését. A műjégpályát az egykori Szovjetunió gazdasági, műszaki és tudományos eredményeit, és a különböző köztársaságok vívmányait bemutató épületek szomszédságában, a Barátság tér és a Kővirág nevű, aranyozott szobrokkal és búzakalászokkal díszített szökőkút között alakították ki.

Az eltérő tudású korcsolyázók kedvéért és a főként műkedvelők biztonsága érdekében több zónára osztották a pályát. A romantika híveinek kialakították a "szerelmesek sétányát", az extrém sportok kedvelőinek külön terület áll rendelkezésükre, de a jégkorong szerelmeseinek is építettek pályát. A hangulat emeléséhez különleges díszkivilágítást alkalmaztak, a szovjet időket idéző épületeket, a hidakat, a jeget 100 ezer LED-izzóval világították ki.

Szergej Szobjanyin moszkvai főpolgármester a pénteki hivatalos megnyitó előtt járt a világrekorder műjégpályán, amely, mint mondta, azért is különleges, mert energiatakarékos műszaki eljárásokat alkalmaztak. A szervezők a pénteki megnyitóra francia levegőakrobatákat, káprázatos tűzijátékot és az orosz műkorcsolya mesterének, Ilja Averbuhnak a fellépését ígérik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek