Ötszázmillió forintért kelt el az amerikai szellemfalu

Ötszázmillió forintért kelt el az amerikai szellemfalu

A nyolcszázezer dolláros kikiáltási ár helyett 1,9 millió dollárért (467 millió forint) kelt egy 16 éve lakatlan szellemfalu az amerikai Connecticut államban egy internetes árverésen.

Fotó: Robert Alexander / Europress / GettyForrás: Travelo

 A több napig zajló aukciót többször is meghosszabbították, mert az utolsó pillanatban indult igazán emelkedésnek az ár, az utolsó fél órában szökött fel 1,9 millió dollárra az addigi legjobb, 1,2 milliós ajánlatról. Jelenlegi tulajdonosa, egy szállodákat üzemeltető cég, 2,5 millió dollárt fizetett érte 2001-ben - emlékeztet az MTI.

Ray Schmitt gyáriparos az 1960-as években vásárolt fel nyolc Viktória-korabeli új-angliai házat és épített fel újra gyárai közelében, Johnsonville-ben, hogy turistákat csalogasson a környékre. A viktoriánus műfaluból azonban soha nem lett igazi turistalátványosság, és az elhagyatott épületegyüttest 2001-ben a 10 államban 20 szállodát működtető Meyer Jabara Hotels cég vásárolta meg, hogy üdülő- és pihenőhellyé alakítsa át. Azonban a szállodatársaság tervei sem valósultak meg részben a pénzügyi válság miatt, részben azért, mert a tulajdonosok nem igazán értettek az ingatlanfejlesztéshez.

A sikeres eheti aukció nyomán egy hónapon belül jöhet létre az adásvételi ügylet - írta a Hartford Courant című helyi lap. Az új tulajdonos nem ismert, és az sem, hogy mi a terve a Viktória királynő korát idéző szellemfaluval.

 A New York városától két órányira fekvő Johnsonville szolgált hátteréül a Cuba Gooding Jr. főszereplésével készült Freedom című mozinak, és itt vették fel annak idején Billy Joel River of Dreams című videoklipjét is, ám ezeket leszámítva a majdnem 260 ezer négyzetméteres terület elhagyatottan áll Ray Schmitt 1998-as halála óta.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek