Képek egy kísértetjárta filmszínházból

Sosem találná ki, évtizedes küzdelem után mi lett ebből a közel százéves, elhagyatott moziépületből. Eláruljuk: lebetonozott parkoló a közeli városháza dolgozóinak.

Galéria: Paramount TheatreFotó: Johnny Joo / Barcroft Media / Northfoto

 Négy év múlva lett volna éppen százéves az ohiói Youngstown gazdag stukkódíszítésű filmszínháza, a Paramount, melyért évtizedek óta harcoltak a műemlékvédők. Az 1918-ban felavatott épület Liberty Theatre néven, revüszínházként kezdte életét, majd 1929-ben a Paramount filmstúdió megvásárolta, átnevezte és mozit csinált belőle. A hetvenes évekre azonban a környék lakóinak munkát adó acélipar válságba került, az üzemek bezártak, a munkások elvándoroltak. Youngstown belvárosa, ahol a mozi is állt, egyre rosszabb környékké vált. A válság következtében a mozi végül 1976-ban bezárt.

Galéria: Paramount Theatre (12 kép)Fotó: Johnny Joo / Barcroft Media / Northfoto

 A nyolcvanas években műemlékké nyilvánították és előbb egy, majd egy másik befektetői társaság vásárolta meg azzal a tervvel, hogy felújítja, ám terveik kudarcba fúltak. Hosszabb szünet után 2006-ban újabb befektető vette meg az épületet, melyet először fel akartak újítani. A negyven év elhanyagoltság azonban eddigre már erősen megtette hatását: a tető beázott, helyenként beszakadt, az épület farészei rothadni kezdtek, a vakolatból és a stukkókból egyre nagyobb darabok zuhantak le. Ismét évekig nem történt semmi, és 2011-re a Paramount már annyira rossz állapotba került, hogy csak az utcafront felőli falat tartották volna meg a felújításnál. Az épület többi részét lebontották volna, hogy a teret amfiteátrumként, nyitott közösségi térként használják.

Ám a statikai vizsgálatoknál kiderült, hogy a homlokzat annyira rossz állapotban van, hogy már a többi rész bontását sem bírná ki, és rendkívül költséges állványzatra lenne szükség ahhoz, hogy magában állva ne dőljön össze. Így végül meghiúsult a mozi megmentése, az egyre veszélyesebbé váló, ráadásul azbeszttel szennyezett épületet eldózerolták. Most a közeli városháza dolgozóinak autói parkolnak a lebetonozott telken.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek