Velence háborút indított a szerelemlakatok ellen

Velence hétfőn háborút indított a szerelemlakatok ellen, mert a város hídjaira erősített tonnányi vas csak szemetet jelent, amelynek eltávolítása nehéz és költséges. Nemcsak Velence, Párizs és Berlin is küzd az értelmetlen mánia ellen, sőt, Budapest sem menekül.

Meg kell szabadítani a szerelmet minden lánctól és lakattól, és le kell számolni azzal a tévedéssel, hogy ez a közhelyes és fantáziátlan gesztus olyan szép és törékeny dolog szimbóluma lehet, mint két ember vonzalma - mondta Alberto Toso Fei velencei író az "Unlock Your Love" (Szabadítsd ki a szerelmet) című kezdeményezésről, amely hétfőtől vasárnapig tart, és arra kéri a város lakóit és rajongóit, helyezzék el a több nyelvű, lakatellenes plakátokat a város "érzékeny" pontjain.

Nagyon romantikus dolog feltenni, leszedni kevésbé az Fotó: Marco Secchi / Europress / GettyForrás: Travelo

 A plakátokon szív alakú, nyitott lakat látható, a szöveg pedig arról szól, hogy a gesztus ellentétes a józan ésszel és magával a szerelemmel is - írja az MTI.

„Iskolába, munkába, boltba menet ragasztják ki a plakátokat, vagy ha csak egy italra ugranak be valahova baráti társasággal. Azért teszik, hogy a turisták kedvét elvegyék a lakatolástól, de azért is, hogy felhívják a világ figyelmét arra, hogy vannak kicsi, látszólag jelentéktelen dolgok, amelyek sérthetnek egy várost, annak történelmét és lakóit is" - magyarázta az író.

A plakátolást környezetbarát módon végzik, igyekeznek a legkevesebb ragasztószalagot, és annál több lebomló papírt használni.

A lakatmánia amúgy kb. 2008 óta harapódzott el világszerte, A legvalószínűbb – ahogy a B+P-blog írja -, hogy Firenzéből indult a szokás, amikor az ottani San Giorgio orvosi akadémia végzősei búcsúzóul a Ponte Vecchio (híd) rácsaira kattintották lakatjaikat. Őket koppintották le római szerelmespárok, akik a Ponte Milviót (híd) lepték be lakatokkal. A szokás elharapódzásáért leginkább mégis Federico Moccia olasz bestsellerírót kell hibáztatni, egészen pontosan Három méterrel a föld fölött című regénye, annak 2006-os folytatása és az első könyvből készült film miatt, ahol említi a szerelmi lakatokat.

Budapesten is akad lakat Fotó: Vincze Barbara / TraveloForrás: Travelo

 Velence amúgy nem az egyetlen város, amely rájött, mekkora hülyeség ez a szerelemlakatozás: volt, ahol a helyzet már annyira kritikussá vált, hogy egyszerűen betiltották a lakatokat (pl. Berlinben). Csak Párizs hídjait idén tavasszal 700 ezer lakat borította egy felmérés szerint, és ez a szám napról-napra nő. Ott is megindult az ellenmozgalom, két amerikai nő tavasszal létrehozta a No Love Locks nevű oldalt, amivel azt szeretnék elérni, hogy Párizsban is tiltsák be a szokást. Sokan azután csatlakoztak, hogy júniusban megroggyant a párizsi Pont des Arts gyalogoshíd hídkorlátjának két és fél méteres szakasza a rácsatolt szerelemlakatok súlya alatt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek