Többszáz vonatutas rekedt a tenger alatt

Többszáz vonatutas rekedt a tenger alatt

Többszáz utas rekedt a Franciaországot Angliával összekötő tenger alatti alagútban hétfőn délelőtt, amikor áramszünet miatt leállt az Eurotunnel egyik vonata. A Folkestone-ból Calais-ba tartó, reggeli 6:20-as vonat 382 utast szállított, és még csak az út negyedét tette meg, amikor leállt.

Az utasokat kiszállították a vonatból, először a szervizalagútban kellett várakozniuk, majd egy mentesítő vonat vitte őket Calais-ba, írja a BBC News. Az autóik azonban a lerobbant vonatban maradtak, melyet csak órákkal később szabadítottak ki.

A meghibásodás miatt a két alagútból csak az egyikben közlekedtek délelőtt a szerelvények hol az egyik, hol a másik irányba. Emiatt több menetrend szerinti vonatot törölni kellett, és még jelenleg is két órás késéssel közlekednek a szerelvények.

Az áramszünet még a Tour de France-nak is bekavarhat, a gigantikus sportesemény mai szakasza ugyanis Londonban a Mallon ér véget, a versenyzők és autóik pedig a Csalagúton át indulnak este Franciaországba, ahol kedden folytatódik a verseny.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek