Látványossággá fejlesztik a Selyemutat

Nemcsak a selyem, a bubópestis is a Selyemúton érkezett Európába. Most 19 város közösen építi ki a többezer kilométeren elterülő attrakciót.

A projekt a kínai Senhszi, Kanszu, Ninghszia, Csinghaj, Belső-Mongólia tartományok, valamint a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület mellett Nepált, Malajziát, Kirgizisztánt, Kazahsztánt, Szaúd-Arábiát, Bahreint, Fehéroroszországot, Ukrajnát és Ciprust érinti. A kínai Csangjo városban megtartott turisztikai fesztiválon a felek arról döntöttek, hogy a Han-dinasztia korától (Kr.e. 206-Kr.u. 220) használt, a Keletet Nyugattal összekötő egykoron mintegy 6,5 ezer kilométeres útvonal mentén fekvő tizenkilenc várost egységes koncepció alapján turisztikai látványossággá fejlesztik - írja a China Daily napilap.

Tevekaraván a Selyemúton
Galéria: Selyemút
Fotó: Eye Ubiquitous / Europress / Getty

 A felek a konkrét városcsinosítások mellett kedvezményes politikákkal, közösségi programokkal és közös kampányokkal segítik a kezdeményezést. A pontos részletek kidolgozására a városok idén több fórumot és egyeztető ülést is tartanak.

 

Heishui város egyik mecsete a kínai belső-mongol autonóm területen fekvő Badain Jaran sivatagban
Galéria: Selyemút
Fotó: Northfoto

A Selyemút "újrafelfedezését" és gazdasági-kulturális együttműködési platformmá fejlesztését Hszi Csin-ping kínai elnök helyezte kilátásba tavaly szeptemberi közép-ázsiai körútján. A Selyemút Gazdasági Övezet nevű együttműködést 24 város írta tavaly novemberben alá.

Jiaohe ősi város Kína északnyugati részén, az ujgur autonóm területen
Galéria: Selyemút
Fotó: Northfoto

 A tervet az elnök március végén az út egyik végpontjául szolgáló Németországban is említette, a közös építkezésre felszólítva a német döntéshozókat. A Selyemúttal kapcsolatosan május végén a Hszinhua hírügynökség cikksorozatot közölt, ebben többek között a résztvevők baráti viszonyának megerősítését hangoztatta, mely a "közös bizalomra és együttműködésre" alapoz.

 

Heishui hatalmas város volt egykoron
Galéria: Selyemút
Fotó: Northfoto

 Nézze végig a Selyemút fantasztikus városainak képeit galériánkban!

 

A Hissar-erőd Tadzsikisztánban
Galéria: Selyemút
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek