Megnyílt a világ legnagyobb fapados repülőtere

A héten megnyílt Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában a fapados légitársaságok kiszolgálására épült KLIA 2 (Kuala Lumpur International Airport 2) repülőtér, mely előreláthatólag évi 45 millió, helyi és nemzetközi fapados járatokkal érkező utast fogad majd. Az egyik legnépszerűbb ázsiai légitársaság, az AirAsia, május 9-től szintén ezt a repülőteret használja.

Az új KLIA2 a világ legnagyobb low-cost repülőtere, dizájn és építészeti szempontból egyedülálló, miközben rendkívül könnyen áttekinthető az utazók számára. Már idén, 8 hónap alatt 25 millió utast fogad majd, miközben éves kapacitása 45 millió utas - összehasonlításképpen, a Liszt Ferenc Repülőtér 8,5 milliós utasforgalmat bonyolított 2013-ban.

A terminál éjszakára nagyon szép világítást kap
Galéria: Klia2
Su Wei / Klia2

 A reptér területe 257 ezer négyzetméter, 60 kapuval, 8 külső álláshellyel és 80 utashíddal és 32 ezer négyzetméteren elhelyezkedő, 225 üzlettel bíró bevásárlóközponttal várja az utazókat. Az első két órában ingyenes Wi-Fi áll az utasok rendelkezésére, tudtuk meg az Ázsiaspecialista utazási irodától. A KLIA 2 forgalomirányító tornya 141,3 méteres magasságával a legnagyobb a világon (és ezzel Guinness-világcsúcstartó.) Négy kilométer hosszú kifutópályája 2,2 kilométeres távolságban van testvérrepülőtere, a KLIA betoncsíkjától, így párhuzamosan tud fogadni és startoltatni repülőgépeket - a délkelet-ázsiai régióban elsőként.

A KLIA 2 pillanatnyilag tíz légitársaság gépeit fogadja, többek között a Thai AirAsia, az Indonesia AirAsia, a Lion Air, a Tiger Airways Singapore, a Cebu Pacific Air, a Malindo Air és a Mandala Airlines járatait. Május 9-én érkezik az első Air Asia járat az új repülőtérre. A repülőtérről a belvárosba 33 perc alatt lehet eljutni a KLIA expresszel.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek