Kíváncsi, milyen egy japán falloszfesztivál?

Kavaszakiban a tavasz eljövetelének biztos jele, ha a lakosság óriási, pink műanyagból készült férfi nemi szervekkel parádézik az utcákon. Bemutatjuk a vasfallosz fesztivált, amin a gyerekek is szívesen látott vendégek.

Április első vasárnapján a japán Kavaszakiban a lakosság apraja-nagyja, – és velük együtt egyre több turista is – az utcára özönlik, hogy hatalmas, pénisz alakú fa rudakon lovagoljon, vagy hímvesszőt formázó nyalókát szopogasson. Ez a Kanamara Macuri, vagyis a vasfallosz fesztiválja, mely egyáltalán nem csak 18 éven felülieknek szól, kisgyerekek is (fiúk, lányok egyaránt) vígan részt vesznek szüleikkel együtt a buliban.

"A legenda szerint egy démon belebújt egy fiatal lányba, és két férfit is kasztrált a nászéjszakáján, mire egy kovács készített egy vasfalloszt, amivel kiverték a démon fogát, a nemes tárgyat pedig egy szentélyben helyezték el. A szentély régen főleg prostik körében volt népszerű, akik a nemi betegségek – elsősorban a szifilisz – ellen reméltek védelmet, de jönnek ide olyanok is, akik üzleti sikerekért, könnyű szülésért vagy harmonikus házasságért imádkoznak. A fesztivált ma már arra is felhasználják, hogy AIDS elleni kutatásokra gyűjtsenek pénzt" – írja a fesztivál eredetéről a Japánmulatságok blog.

A boszorkányseprű már nem divat
Galéria: Falloszfesztivál Japánban
Fotó: Chris Mcgrath / Europress / Getty

 

A férfiak is élvezik. Végül is róluk szól
Galéria: Falloszfesztivál Japánban
Fotó: Chris Mcgrath / Europress / Getty

 

Maszkokban sincs hiány
Galéria: Falloszfesztivál Japánban
Fotó: Chris Mcgrath / Europress / Getty

 

Nagyon sok az érdeklődő, nagyon sok a látnivaló
Galéria: Falloszfesztivál Japánban
Fotó: Chris Mcgrath / Europress / Getty

 

A fesztivált még a kicsik is látogathatják
Galéria: Falloszfesztivál Japánban
Fotó: Chris Mcgrath / Europress / Getty

 

Nincs kirakodóvásár szép gyertyák nélkül
Galéria: Falloszfesztivál Japánban
Fotó: Chris Mcgrath / Europress / Getty

 

Most pont a nyalóka poént hagyták volna ki?
Galéria: Falloszfesztivál Japánban
Fotó: Chris Mcgrath / Europress / Getty

 Van még képünk bőven, kattintson értük bármelyik fotóra!

 

 

 

 

 

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek