Ide utazzon, ha virágok közt tobzódna!

Japán cseresznyefavirágok, angol rododendronok, holland tulipánok, virágos alpesi hegyoldalak. Mutatjuk, hova utazzon idén tavasszal, ha gyönyörű virágok közt pózolósra cserélné profilképét a közösségi oldalakon.

 Cseresznyevirágokért Japánba (vagy a Füvészkertbe)!

Japánban a virágnézés nem csupán kellemes időtöltés, hanem egyenesen ünnep. A cseresznyefák virágzásakor virágnéző ünnepségeket, hanamikat tartanak, piknikeznek, éjszakára papírlámpásokat függesztenek ki a parkokban. Sőt, ilyenkor még az amúgy villámgyors japán vonatok is lassabban haladnak, hogy az utasok alaposan meg tudják figyelni a virágokat.

Romantika a virágok alatt Hokkaidón
Galéria: Legszebb tavaszi célpontok
Fotó: John S Lander / Europress / Getty

A pasztellrózsaszín, illatozó cseresznyevirágok elsőként a szubtrópusi klímájú Okinawa szigetein bontakoznak ki, Tokióban, Kiotóban és Oszakában valamivel később: a főszezon március végére, április elejére tehető - érdemes tehát sietnie annak, aki még az idei virágokat látni akarja! Japán legnagyobb cseresznyevirág-néző helye a Mjógi-hegy lábánál levő Szakura no Szato – Cseresznyefalva –, ahol több mint ötezer cseresznyefa található, de népszerű virágnéző hely a tokiói Sindzsuku Gjoen Park is.

Magyarországon a budapesti ELTE Füvészkertben lehet hasonló élményben részünk, itt ugyanis minden évben megrendezik a Sakura-ünnepet. Idén előreláthatólag április 4-6. között tartják, a csodás cseresznyefa-virágok mellett változatos gyerekfoglalkozásokkal és Japán kultúrájához köthető programokkal készülnek.

 Rododendronokért Londonba (vagy a Jeli arborétumba)!

A rododendronok régóta kedves növényei a nemesítőknek: a brit Királyi Kertészeti Társaság 28 ezer különböző nemesített változatát tartja nyilván adatbázisában. Közéjük tartoznak gigantikus, fa méretű cserjék és azok a kis azáleák is, melyeket cserépben árulnak a virágboltok anyák napjára. Vannak köztük lombhullatók és örökzöldek is. Világszerte számos kertben megcsodálhatjuk példányaikat, például a délnyugat-londoni Richmond Parkban, a mesebeli hangulatú Isabella ültetvényen. Itt ötven különböző rododendron faj virágzik, több mint 200 hibrid, valamint tizenötféle azálea.

Köztük itt díszlenek azok a világhíres japán Kurume azáleák is, melyeket Ernest Wilson növénygyűjtő ismertetett meg a nyugati világgal először az 1920-as években. Az ültetvényt kerítés védi a királyi vadasparkban élő és szabadon kószáló szarvasoktól és őzektől. A fantasztikus, több méter magas, sötétzöld levelű, rózsaszín, fehér vagy lila virágpompában álló cserjék között japános hangulatú kis patak csörgedez, a bokrok közötti napsütötte tisztások pedig remek helyszínt biztosítanak egy laza piknikhez.

 

Jeli arborétum
Galéria: Legszebb tavaszi célpontok
Fotó: Szabalaca67 / Indafotó

 A kert közepén találunk vécét és kézmosót is, ha pedig nem hoztunk pokrócot, az ösvények mellett több helyütt padok is várják a fáradt kirándulókat. Tavasszal virágoznak a kaméliák, a magnóliák, a nárciszok és a kékcsengő is. Az Isabella Plantation a park Kingston felőli oldalán található, megközelíteni gyalogosan lehet, de kerekes székesek számára egy parkolót is létesítettek közvetlenül az ültetvény bejáratánál. Jelenleg is folyik a kertben az akadálymentesítés, így az idei rododendronszezonban már kerekesszékkel is bejárható lesz az Isabella ültetvény.

Magyarországon a Jeli arborétumban érhet minket hasonló élmény. A Kám település mellett található kert májusban és júniusban virágruhába öltözik. Nem is akármilyenbe: tömegesen virít itt is változatos színekben a rododendron, vagyis a havasszépe. Az arborétum április elsejétől várja a látogatókat, ekkor azonban még csak hétvégente tartanak nyitva. A nagyüzem májusban kezdődik, és június végéig tart: ekkor minden nap 8-17 óráig lehet megnézni a virágokat.

Legegyszerűbben gépkocsival lehet megközelíteni az arborétumot, a 8-as főútról Kámnál a táblával jelzett helyen és irányba kell letérni a 3,6 kilométeres szilárd burkolatú útra. Parkolni egy egész nap árnyékos, ám nem őrzött helyen lehet. A kert egyébként a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezelése alá tartozik, a belépőjegyekről is az ő weboldalukon tájékozódhatunk.

Alpesi virágszőnyegért Ausztriába (vagy Olaszországba)!

Akinek a túrázás a szíve csücske, annak azt tanácsoljuk, kerekedjen fel alpesi virágszőnyeg-nézőbe! Ausztriában és Olaszországban is találunk csodás, apró virágok borította réteket. Az olaszoknál például Abruzzo régió hegyeit érdemes ilyen célzattal meglátogatni. A Majella Nemzeti Parkban vadárvácskák, krókuszok és alpesi orchideák virítanak április-május környékén, 2000 méter magasan még egy alpesi botanikus kertet is találunk.

 

Ausztria: Hohe Tauern nemzeti park
Galéria: Legszebb tavaszi célpontok
Fotó: Luca Ghidoni / Europress / Getty

 

Ennél jóval közelebb, Ausztria nemzeti parkjait is elözönlik az alpesi virágcsodák. A Gastein-völgynél található Hohe Tauern Nemzeti Parkban tízezer különböző növényfaj megtalálható: rhododendronok, tűzliliomok, orchideák, füzikék, héricsek, és persze havasi gyopárok pompáznak itt.

Tulipánok millióiért Hollandiába!

Hollandiában, Amszterdamtól nem messze, a Keukenhof színpompás, 32 hektáron elterülő kertjében pedig hétmillió tulipán virít. A kert március 20-tól május 18-ig tart nyitva, reggel 8 és este fél 8 között. A pavilonokkal, tavakkal és csatornákkal behálózott, szemkápráztató park térképét itt találják, így könnyebb előre megtervezni a látogatást.

A pavilonokban minden nap virágkötészeti bemutatókon lehet részt venni, de van tulipántörténeti kiállítás, gyerekeknek játszótér, kisállat simogató, valamint a park területén kávézók, éttermek is vannak, egy napot gond nélkül eltölthetünk itt. Ha pedig haza is vinnénk a hangulatból, virághagymákat árusító boltot is találunk.

 

Hollandia: Keukenhof Gardens és a Piroskáról elnevezett virágösvény
Galéria: Legszebb tavaszi célpontok
Fotó: Farrell Grehan / Europress / Getty

 

Amszterdamban a Leidsepleinen vagy a Museumpleinen a 197-es számú buszra kell felszállni a Schiphol reptér irányába. A reptérről pedig a 858-as számú, Keukenhof expresszel juthatunk el a parkba. (Így ha csak a kert érdekel minket, és utána már repülnénk is haza, akkor egyenesen a reptérről is mehetünk a parkba!) Hogy ne kelljen a jegyekkel bajlódni, a Leidsepleinen, vagy onlinekombinált jegyet válthatunk a két buszra, amiben a kert belépője is benne van, 28 eurós áron. A sima belépőjegy felnőtteknek 15 euróba, gyerekeknek 7,50 euróba kerül.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek