Berlusconi és John Lennon együtt vonult Viareggio karneválján

Bár Viareggio karneváljának története csak 141 évre nyúlik vissza, mivel egymás után több hétvégén is megrendezik a bulit, idén márciusban már a négyszázadik parádét ünnepelték. Egy karnevál, ahol több méteres papírmasé celebekkel vonulhatunk együtt.

 1873 óta minden évben megrendezik Olaszország egyik legnagyobb és legvidámabb karneválját a toszkán tengerparton, Viareggióban. Naponta százezrek fordulnak meg a városka promenádján a karneváli időszakban, hogy őrült jelmezeiket magukra öltve, pálmafák, és gigantikus papírmasé-figurák tövében vonulhassanak. A guruló szobrok között közéleti személyiségeket, celebeket és filmszereplőket is találunk, ezeket az év folyamán, kifejezetten erre a célra épített hangárokban készítik el a helyiek. Az idei karnevál ugyan március 9-én véget ért, a karnevál múzeumában egész évben átélhetjük a hangulatot, és még a papírmasé-figurák elkészítésének módját is eltanulhatjuk ugyanitt.

A résztvevők filmekből ismert karakterek, politikusok, zenészek és más hírességek papírmasé másaival vonulnak fel
Galéria: Viareggio karnevál
Fotó: Laura Lezza / Europress / Getty

 

Őrült jelmezesek mindenütt
Galéria: Viareggio karnevál
Fotó: Laura Lezza / Europress / Getty

 

Hippik a láthatáron! John Lennon papírmasé mása is felvonult a 2014-es karneválon
Galéria: Viareggio karnevál
Fotó: Laura Lezza / Europress / Getty

 

Johnny Depp 2.0
Galéria: Viareggio karnevál
Fotó: Laura Lezza / Europress / Getty

 

Berlusconi idén egész jól járt, volt olyan év is, amikor nőként ábrázolták
Galéria: Viareggio karnevál
Fotó: Laura Lezza / Europress / Getty

 

Volt itt minden idén is
Galéria: Viareggio karnevál
Fotó: Laura Lezza / Europress / Getty
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek