Kávézzon acélból épült mesterséges szigeten!

Grazban hangulatos barokk óváros, futurisztikus múzeum, valamint remek kirándulási és vásárlási lehetőségek várják a turistákat. Mert nem muszáj mindig Bécsbe menni, ha az ember osztrák nagyvárosba vágyik.

Főszezonban a legnépszerűbb turistacélpontokra nyugodtan ki lehetne tenni a megtelt táblát: évente milliók keresik fel Bécset, Londont vagy éppen Barcelonát. És bár hazudnánk, ha azt állítanánk, ezek a csodás nagyvárosok nem érnek meg egy (de leginkább több) utazást, számos olyan alternatív úti cél is van, amik a fent említettekhez nagyon hasonlít, mégis jóval kisebb figyelmet kap. Így olcsóbban, és a nyomasztó tömeg nélkül érhetik hasonló élmények az embert, mint a legnépszerűbb helyeken. Új sorozatunk első részében Bécs helyett egy másik zseniális osztrák nagyvárost, Grazot és környékét ajánljuk figyelmükbe.

Bécs, vagy Graz? Ön melyiket választaná?
Galéria: Olyan, mint Bécs, csak sokkal jobb
Fotó: Usa Network / Getty Images

Unja, hogy a bécsi a látnivalókhoz hosszasan kell sorba állnia, a boltok és outletek tele vannak emberekkel, telente az adventi vásárban is állandóan a lábára lépnek, és ha egy kellemeset akar vacsorázni, jó előre asztalt kell foglalnia, különben hoppon marad? 2014-ben látogasson el Grazba Bécs helyett, ha szomszédolni támad kedve! Akárcsak az osztrák fővárosba, úgy Grazba is könnyedén eljuthatunk Budapestről vonattal, oda-vissza 39 euróért. Ausztria második legnagyobb városa, Stájerország központja gasztrokalandoroknak éppúgy tartogat érdekességeket, mint a barokk óvárosok rajongóinak, vagy a modern művészet kedvelőinek. És persze a Graz közelében található alpesi hangulatú kirándulóhelyekre is érdemes egy kis időt szánni, ha már erre járunk.

A város leghíresebb látnivalója és egyben jelképe a Schlossbergen található óratorony. Ide a sportosabbak egy kis sétával, a kényelmesebbek pedig Európa legmeredekebb siklójával juthatnak fel. Akárhogy is, de érdemes leküzdeni a szintkülönbséget: a hegyről gyönyörű kilátás nyílik az UNESCO-védett óváros piros tetőire, barokk templomaira, vagy éppen a Mura folyó közepére épített mesterséges szigetre. A várhegyen belül egyébként egy alagútrendszer is található, amiben 2 kilométer hosszan barlangvasút közlekedik. Ez főként kisgyerekekkel érkezőknek lesz nagy élmény, mert a kisvasút a mesék birodalmába zakatol a látogatókkal. Miután madártávlatból megismertük a várost, folytassuk utunkat a belvárosba, kukkantsunk be a belső udvarokba, és ha máris megéheztünk volna, fedezzük fel a kulináris kínálatot!

Mit együnk?

Ha Grazban és környékén járunk, vétek lenne kihagyni a régióban termelt finomságokat. A híres stájer alma, a tökmagolaj, a különleges, magos barnakenyér, a füstölt sonka, és a helyi sörök és borok széles választéka várja, hogy belakjunk belőlük. Ezeket a termékeket Graz termelői piacain a legegyszerűbb beszerezni, ezeket a Kaiser-Josef-Platon vagy a Lendplatzon keressük, általában reggel 6 és délután 1 között. (További piacokat ide kattintva talál.) Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, hol főzik a legfinomabbakat a piacokon beszerezhető hozzávalókból, a Tripadvisor felhasználói szerint a Magnolia az egyértelmű válasz. Ha a fine dining helyett csak pár finom szendvicsre vagy egy jó reggelire vágyunk, a Frankowitsch a mi helyünk.

A pihenő után kivillamosozhatunk például az 1625-ben épült Eggenberg kastélyba. A spanyol Escorial ihlette épületkomplexumot "úgy tervezték meg, hogy a kastély az univerzum építészeti tükörképe lehessen. A kastély belső tereit díszítő bolygók és állatövek, csillagképek egyszerűen lenyűgözőek" – írja róla a stájer turisztikai hivatal honlapja. Akit inkább a modern műalkotások hoznak lázba, az a futurisztikus Kunsthaust keresse fel. Délutáni kávéját pedig mindenképpen az acélból, a 2003-ban, az Európa kulturális fővárosa cím örömére felhúzott mesterséges Mura-szigeten található kávéházban fogyassza el.

A Kunsthaus éjjel

Galéria: Olyan, mint Bécs, csak sokkal jobb

Fotó: Universalimagesgroup / Europress / Getty

És ha valakinek ennyi látnivaló még mindig nem lenne elég, Graz környékén is kirándulhatunk egyet. A város közvetlen közelében lévő hegyet, az 1446 méteres Schöcklt alpesi hangulat jellemzi, Peggauba a Lurgrotte cseppkőbarlang miatt érdemes elmenni. Szintén érdekes a közelben található Reini apátság, és a Stübingi Szabadtéri Múzeum is. Utóbbit főleg húsvétkor jó meglátogatni, változatos programokkal készülnek, ahol a népi hagyományokkal ismerkedhetünk meg. Gyerekekkel érkezőknek pedig tavasztól őszig a városból autóval 40-50 perc alatt megközelíthető Styrassic Park a kötelező program. A Bad Gleichenbergben található parkban hatalmas dínószobrok, ismeretterjesztő előadások és játszóterek várják a gyerekeket.

Hol aludjunk?

Graz legfontosabb látnivalói sétatávolságban fekszenek egymástól, így ha központi elhelyezkedésű hotelt választunk, kényelmesen felfedezhetjük az egész várost Schlossbergtől Herrengasséig. A jó hírünk az, hogy minden pénztárcához találunk itt stratégiailag tökéletes helyen lévő szállást. A Tripadvisor felhasználóinak szavazatai szerint például a városban a legjobb szálloda a folyóparton található Schlossberg Hotel. Éjszakánként 145 eurótól kaphatunk itt klasszikus berendezésű, kétágyas szobát. A vendégvélemények szerint a személyzet kedves, a reggeli szuper, a szobák pedig mind különbözőek, és nagyon érdekes a berendezésük. Ha ennél jóval olcsóbban szeretnénk megszállni, az Ibis Budget Graz City jó választás lehet, pár lépésnyire a Fő tértől. Igaz, hogy a szobák elég aprók, viszont remek helyen van, ingyenes az internet és már 35 euróért kapunk szállást.

Elsősorban a Mariahilferen és a belvárosban található üzletek, vagy éppen a parndorfi outlet miatt ragaszkodik Bécshez? Nyugodtan engedje el a fővárost, Graz is bővelkedik shoppingolási lehetőségekben. A hangulatos grazi főtéren és környékén rengeteg kis üzlet kirakatában csorgathatjuk a nyálunkat. A legjelentősebb bevásárlóutca a Herrengasse, az antikvitásokra, kézműves termékekre vágyók mennyországa pedig a Sackstraße. Ugyanitt, a Kastner & Öhler elegáns plázájában is nézelődhetünk, vagy akár az elsőn található pezsgőbárba is beülhetünk, de az áruház tetején található panorámateraszán is megpihenhetünk ha elfáradtunk a nagy vásárlásban.

Tudományos-fantasztikus
Galéria: Olyan, mint Bécs, csak sokkal jobb
Fotó: Universalimagesgroup / Europress / Getty

A fentinél visszafogottabb plázaélményre – és árakra – vágyók több nagy bevásárlóközpont közül választhatnak, ezek a Citypark Graz, a Shopping Nord, a Center West, vagy a Murpark. Ez utóbbi a város főterétől 16 perces villamosozással elérhető, így autó sem kell a felderítéséhez. A plázák parkolói vasárnaponként bolhapiaccá (Flohmarkt) alakulnak, ahol akár igazi kincsekre is bukkanhatunk, ha kitartóan böngészünk.

A piacozásnál maradva: ahogyan Bécsben, úgy természetesen Grazban is rendszeresen tartanak kirakodóvásárokat ünnepekhez kapcsolódóan. Legközelebb a húsvéti vásáron lehet lakásdíszek, kézműves termékek és szezonális finomságok között válogatni. Ezt április 11. és 19. között tartják meg, a standokat a Fő téren (Hauptplatz), a Franziskanerplatzon és a Tummelplatzon állítják fel. Aki pedig az adventi Bécsre keres már most alternatívát, azt is megnyugtathatjuk: itt is rendeznek minden évben mesebeli adventi vásárokat, szám szerint tizenhármat – így még ilyet sem csak a fővárosban találunk.

Belépők

Vonatjegy: teljes árú, retúr kirándulójegy 39 euró
Sikló a Schlossbergre: 3,90 euró
Eggenberg kastély: 10,50 euró
Kunsthaus: 8 euró
Lurgrotte cseppkőbarlang: 7 euró
Styrassic Park: felnőtt 11 euró, gyerek 7 euró

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek