Ezek a világ legjobb szállodái 2014-ben

Ahogy minden év elején, úgy idén is összeállította a TripAdvisor a turisták által legjobban kedvelt hotelek listáját. Így került a legjobbak közé egy olyan hely, ahol a cipőt levetetik velünk becsekkolás előtt, vagy egy másik, amely egy kínai bevásárló központ sokadik emeletén épült, mégis hongkongi oázisként tartják számon, és egy svájci hotel, amely mondjuk tényleg olyan, mintha mögé festették volna a panorámát.

A szállásértékelő oldal több millió felhasználójának szavazata alapján állt össze az a 25-ös lista, amely a világ szinte minden pontján megtalálható hoteleket értékelte. Bár tavaly a világ legjobb hotelei között a 23. helyen szerepelt a fővárosunkban található Four Seasons Hotel Gresham Palace is, idén nem került magyar hotel a toplistára.

Az első helyet egy svájci hotelnek szavazták meg az olvasók, amely nemcsak a luxus berendezésének és wellnesskínálatának köszönheti elsőségét, de a kastélyt körbeölelő hegyek látványának is. A második ezúttal egy hongkongi oázisként aposztrofált szálloda lett, amely a város legnagyobb bevásárlóközpontjának tetejére épült, és ahol a szobák műfüvesített teraszaihoz formára vágott díszbokrok, a fürdőszobához pedig faltól-falig tartó üvegen át csodálható nagyvárosi panoráma jár.

Aztán nem sokkal maradt le a szavazásban, de mégiscsak a harmadik legjobb hotel címét viselheti ebben az évben, az a Maldív-szigeteken található szálloda, amelyet cipőben kifejezetten tilos megközelíteni. Erre a hotel személyzete is kedvesen felhívja a figyelmet becsekkolás előtt, akik a tengerparti szálloda filózófiájára hivatkozva azt is hozzáteszik, hogy a cipőnk levételével tesszük meg az első lépést a stresszmentes élet vagy legalábbis nyaralás felé. A luxus itt a fából készült, tengerben magas lábakon álló apartmanokat, a saját napozó stéget és a puha szivaccsal kibélelt halászcsónakokat jelenti.

Ha a világ legjobb hoteleinek teljes listájára kíváncsi, kattintson ide, de előtte nézze meg galériánkat, az első tíz legkülönlegesebb szálláshelyről. Kattintson a fotóra!

 

Egészen elképesztő látvány, de ez csak az ötödik helyre volt elég
Galéria: Tripadvisor Top 10
Fotó: The Oberoi Udaivilas

 

Újabb cikkünk ebben a témában:

 

Megvan az év legjobb vidéki szállodája 
A TripAdvisor turistái szerint a sárvári Spirit Hotel a legjobb vidéki hotel ma Magyarországon, de a hazai luxushotelek összesítésében is az 5. legjobb szállodának számít.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek