Özönlenek a magyar turisták Horvátországba

Több mint 8 százalékkal nőtt 2012-höz képest tavaly Horvátországban a magyar turisták és az ott töltött vendégéjszakák száma, az adatok részben meghaladják a 2008-as összesítéseket - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője kedden az MTI-vel.

Marin Skenderovic arról számolt be, hogy tavaly összesen 360,2 ezer magyar turista látogatott Horvátországba, ami csaknem 1 millió 964 ezer vendégéjszakát jelentett. Ez a látogatók számában 8,4 százalékos, az ott töltött idő hosszát illetően pedig 8,3 százalékos növekedést mutat.

A statisztikák szerint utoljára 2008-ban regisztráltak hasonló magyar adatokat, akkor a tavalyinál 10 ezerrel több, 370 ezer turista utazott az adriai államba, de mintegy 30 ezerrel kevesebb vendégéjszakát töltött ott.

A magyarok számára legkedveltebb régió továbbra is a Kvarner-öböl térsége, ahová csaknem 100 ezren utaztak. A második legnépszerűbb célpont az Isztriai-félsziget, a harmadik pedig Split régiója.

A legjelentősebb küldő nemzetek között Magyarország a korábbi évhez hasonlóan 2013-ban is a 10. helyen szerepelt, vendégszámban közvetlenül a szlovákok, vendégéjszakában pedig a britek előzik meg a magyarokat. A növekedés mértékét tekintve azonban Nagy-Britannia és Hollandia mögött Magyarország áll a harmadik helyen.

Marin Skenderovic elmondta továbbá: az elmúlt évben a teljes horvátországi turizmus is növekedést mutatott. Összesen 13 millió vendéget regisztráltak, ami 5,6 százalékos növekedést jelent, ezen belül a külföldiek 11,5 millióan voltak, 6,3 százalékkal többen mint 2012-ben.

A horvátországi vendégéjszakák száma csaknem 73,3 millió volt, ami 4,2 százalékos bővülés, ebből a külföldiek majdnem 66,3 millió éjszakát maradtak, 4,8 százalékkal többet a megelőző évi adatnál.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek