Lelkesen fotózzuk, pedig nem is eredeti

A hírek szerint hamarosan megnyitja kapuit Egyiptomban Tutankhamon sírkamrájának pontos másolata. Az új látványosság azzal a céllal készült, hogy a turisták inkább ezt látogassák, így az eredeti régészeti helyszín állapota nem romlik tovább. Elsőre bizarrnak tűnhet, hogy az igazi helyett csak egy másolattal akarják kiszúrni az ember szemét, de jobban belegondolva, nem ez lenne az első olyan turistalátványosság, ami ugyan réginek tűnik, pedig nem is annyira az. A brit Daily Telegraph összeszedte ezeket a helyeket, az ő gyűjteményükből szemezgettünk.

Tutankhamon sírkamrája, Egyiptom - Abban bíznak, hogy a hamarosan megnyíló másolat népszerű lesz a turisták körében. Népszerűbb, mint az eredeti.
Galéria: Tudta hogy nem is eredeti
Wikimedia Commons

 

Varsóban járva az az érzése az embernek, mintha évszázados épületek közt barangolna. Pedig az óváros több mint 85 százaléka Barbakánostul, Királyi Palotástul a földdel vált egyenlővé a második világháborúban. A helyiek azonban összefogtak, és a háború után újra benépesítették és felépítették szeretett óvárosukat. A történelmi városrész, és a legfontosabb épületek rekonstrukciója annyira jól sikerült, hogy 1980-ban az UNESCO felvette világörökségi listájára a varsói óvárost.
Galéria: Tudta hogy nem is eredeti
Albert Skibinski / Flickr.com

 

A lelkesen fotózó turistacsapatok talán nem is sejtik, hogy az athéni Parthenont is annyiszor átépítették már, hogy szinte egyetlen köve sem eredeti. Időszámításunk előtt az ötödik században épült Pallas Athéné tiszteletére, de keresztény templomként és mecsetként is funkcionált az évek során. 1687-ben pedig még fel is robbantották.
Galéria: Tudta hogy nem is eredeti
vigggo / Flickr.com

 

A Sixtus-kápolna mennyezete, Vatikán - Az 1980-as és '90-es években jelentős tisztítási munkálatokat végeztek a freskókon. Ennek eredményeként sokkal gazdagabb, világosabb színekben pompázik a kápolna mennyezete. Sokak szerint kicsit túl jól sikerült a felújítás, több fontos részlet örökre elveszett, és már nem is olyan, mint az eredeti.
Galéria: Tudta hogy nem is eredeti
HEN-Magonza / Flickr.com

 

A pompás velencei Fenice operaház is csak úgy néz ki, mintha a 18. századi eredeti falak állnának ma is. Pedig 1996-ban teljesen kiégett, és ma már csak az újjáépített verziót csodálhatjuk meg. További régi-új látványosságokért kattintson a képre!
Galéria: Tudta hogy nem is eredeti
Martin Stringer / Flickr.com

 

Forrás: The Daily Telegraph

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek