Sörtúra és knédli fétis a cseheknél

Elképesztő, hogy milyen találékonyak a csehek: nincs az az étel, amihez a sörnek ne lenne köze. Knédli fétis az éttermekben, túra a sörgyárban, kabala kecske és annak reinkarnációja egy helyi krimóban. Velke Popovicében jártunk, ahol kiderült, a sör mozgatja az egész világot. Szubjektív sörtúra képekben is.

Rendhagyó túrára hívtak minket a Dreher Sörgyártól, akik a nyári Kozeles nyereményjátékukban 46 négytagú családot/baráti társaságot láttak vendégül egy háromnapos Brno-Prága-Velke Popovice háromszögben mozgó sörtúrán, amelynek a lényege valahol a négy óránkénti étkezés, a tematikus sörözés és a nap többi szakában, fakultatív jellegű sörmennyiség beszerzése állt. Nyár közepe óta hat turnusban túrázhattak a nyertesek, mi az utolsó körbe szálltunk be. 

Brno és a Skoda villamosok szentsége

Közel ötórás buszozás után érkeztünk Brnoba. A cseh, dinamikusan változó minőségű autópályák két szélén gyönyörű erdőségek, gyümölcsösök és a választási kampány szereplői, a szociáldemokrata párt narancssárga és a wannabe technokrata multimilliárdos, Babiš arcképes óriásplakátjai szólították a lakosságot az urnákhoz. A cseheket azonban állítólag a politika nem érdekli: amint adódik egy háromnapos hétvége, fogják magukat, kocsiba ülnek és felkeresik hétvégi házukat. Így tettek akkor is, amikor október végén arra jártunk; hosszú tömött sorokban láttuk a városból menekülni őket.

Mi Brno Roosevelt útján szálltunk le a buszról, a főtérre sétálás közben több villamosvágányon is áthaladtunk azzal az idegenvezetői intéssel, hogy Csehországban a villamosnak még a zebrán is elsőbbsége van, és mindenkinek jobb, ha gyalogosként ezt meg is adjuk. Brnóban egyébként nagy hagyománya van a villamosozásnak: a város lakosságának nagy része 150 éve Skoda villamosokkal tömegközlekedik, ma már 80 km hosszú pályaszakaszon, vagyis a város minden jelentős részét behálózzák a sínek. (Ősszel akár már nálunk is járhatna Skoda villamos, sőt, júliusban Plzenből kamionon el is hoztak egy szerelvényt a miskolci próbajáratra, azonban a februárban kiírt villamostenderünk eredményhirdetésével magunk is csehül állunk, így még kérdés, hogy a borsodi városban cseh vagy baszk alacsonypadlós villamosok fognak futni.) 

További képekért kattintson!
Galéria: Velke Popovice-i sörgyár
Fotó: Fekete Nikolett / Dreher Sörgyár

Bár a csehek politikai és történelem iránti érdeklődése az idegenvezetőnk szerint minimális, hazaszeretetüket és a tradíciójukat büszkén hangsúlyozzák vizuálisan is. Ezért számos éttermüket a múlt szellemében gondolták újra, ahol a személyzet korhű öltözékben szolgálja fel a hagyományos cseh falatokat a turistáknak. Mi a Stredoveka Krcma pinceétteremben ebédeltünk, ahol bárányszőrrel borított padokon ültünk, a hosszú asztalokon gyertyákkal világítottak, a termet pedig a középkori királyi udvartartásnak megfelelően rendezték be: külön asztal jutott a királyi családnak, a lovagoknak és a szolgáknak. Ebbe az étterembe az utolsó napon is visszatértünk, talán az egyetlen hely volt, ahol egyszer sem kínáltak minket knédlivel, mindenhol máshol viszont igen, erről később. 

Pompa mindenhol

A szállásunk a néhány éve egy helyi sokmilliomos család által felújított Zamek Berchtold birtokon volt, ahol a kastélyhoz tartozó hatalmas park földjéből elsősorban nem növényzet burjánzott, hanem kápolnák és várak kicsinyített másai. Ugyanitt jól megfért egymással egy mini játékbirodalom mézeskalácsházzal és két föld alatt tanyázó, mozgásérzékelőre aktivizálódó ördöggel. Ennek megfelelően aztán a kastélybelső is igyekezett az úri pompát minél egyértelműbben megmutatni. A bejárati aulában többszáz éves fegyverek, pénznemek és lovagi páncélok burkolták a falat, a lépcsőfordulóban pedig maga a tulajdonospár gondosan megkomponált óriás képe, amelyen az ülő szülőket az öt gyerek diszkréten és jól nevelten állta körbe.

Beljebb lépve aztán nemes drapériával, selyemtapétával és fabútorokkal gazdagon felszerelt szobával, kétszemélyes akril kádas fürdőszobával, aranyozott keretbe foglalt tükrökkel, random módon végzett portörléssel és néhány őszi szúnyoggal vártak minket. (Egy másnap reggeli ártatlan 'hogy aludtál, milyen a szobád' kérdés után világosan kiderült, a kastély nem minden helyiségében sűrítik össze ennyire a luxust). A szállástól azonban sokkal jobban izgatta kis csapatunkat a csehek legismertebb sörgyára Velke Popovicében, így utunkat irányított sörözéssel folytattuk másnap. És hiába mutat a reklámban, a Prágától 20 km-re található Velke Popovice településjelző tábla 52 főt plusz egy kecskét, ennél legalább negyvenszer többen lakják a kicsiny falut, még kecske nélkül is. 

Ez itt a mennyország!

Állapította meg csapatunk mindig aktív szekciója szinte kánonban és vakuvillanások közepette, amikor megérkeztünk a palackozóba, és ahol szombat lévén egy darab üveget nem lehetett látni, de ekkorra volt már mindenkiben annyi fantázia, hogy maga előtt lássa utazni a sörös palackokat a szalagon. Ugyanis a palackozó üzem előtt nemcsak a sörgyár és a márka történetével igyekeztek minket megismertetni, vagy lekötni a figyelmünket a sörérlelő tartályok feletti kisteremben három malátával teli kóstolásra kitett üvegedénnyel (a világos maláta tényleg finom, a sötét erősen pörkölt ízű, abból ízesítik nagyobb arányban a barna sört, a harmadik fajtáról nem tudunk kijelenteni semmit, de tény, hogy ott volt). 

Galériáért kattintson az italozó kecskebakokra!
Galéria: Velke Popovice-i sörgyár
Fotó: Fekete Nikolett / Dreher Sörgyár

A sörgyári tanulmányút esszenciájának a csapat nagy része mégiscsak a sörcsapolást tartotta, így aztán a nulla fok körüli hőmérsékletben még az is legurította a helyi vezetőnk által műanyag pohárba csapolt sört, aki előtte a pincehelyiségbe belépve a hideg miatt pamutkesztyűt húzott. Aztán mentünk tovább a sokadik ilyen-olyan tartály felé, miközben azon filóztunk, hogy a csapos túravezetőnk, hány csoportot kalauzolhat egy nap, és vajon fújatnak-e vele napközben szondát, vagy itt a munkaköri leírásban szerepel a csoporttal való alkoholos szolidaritás. Bármi is legyen az igazság, magának csapolta utoljára tele a poharat, és elsőként végzett vele. Mondjuk beszélt is közben rendesen, a sok egymás mellett feltorlódó mássalhangzó formázásakor pedig biztosan sokat segít az ember torkának, ha az gondosan van öntözve. És akkor most egy kicsit jöjjön az, amit mindeközben ott hallhattunk.

Egy sörgyár romantikus története

A Velke Popovice-i sörgyár területén állítólag már a XVI. században is sörfőzde állt, majd a tulajdonos Hyrsl család után két szerzetesrend adta át egymásnak az épület kilincseit. Aztán 1880-ban az iparmágnás Frantisek Ringhoffer báró vette meg az akkor még deficitesen működő sörgyárat, hogy ismét életet leheljen bele, és, hogy később fiai vihessék tovább a vállalkozást. 1874-ben le is főzték az első mai formában ismert ízesítésű sört, aminek az után adták a Kozel (kecske csehül koza, kozel) nevet, hogy a kocsmákban az erős, sötét színű sört bakkecskének becézte az ital miatt egyre gyakrabban visszajáró ivóközönség.

Ráadásul a legenda szerint egy akkoriban a vidéken átutazó francia festő a csehek vendégszeretetéért cserébe (mások szerint azért, mert a sörért nem tudott mással fizetni) megajándékozta a sörgyárat egy bakkecskét ábrázoló festményével, így aztán címere és egyben kabalája is lett a sörgyárnak.

Az 1900-as évek elején tovább bővítették a sörgyárat, hogy évi 90 ezer hektolitert termelhessenek ki, ezért Velke Popovice jól láthatóan felkerült Európa sörtérképére. Amíg viszont az első világháborút takaréklángon ugyan, de túlélte a sörgyár, a második világháború végén államosították, és más termelőüzemekbe olvasztották be. Az utolsó tulajdonos, Felix Ringhoffer a gyár államosítását követően Ausztriába került, ahol 1954-ben, kisemmizve, szegénységben halt meg. A romantikus történet szerint azonban a sörgyár lelkes alkalmazottai összefogtak, és - a háborúban vesztett férfiak pótlására - ekkor már nőkkel is kiegészülve a sörfőzés szebb hagyományait a kommunizmus éveiben is megőrizték. A kilencvenes évek elején aztán részvénytársaság formájában működhetett tovább, és az utóbbi időben már évi 1,6 millió hektoliter sört gyártanak. A mai napig is ennek a sztorinak köszönheti a Kozel - nyilván a minősége mellett -, hogy a világ legkedveltebb cseh söreként tartják számon. 

Így készül a Kozel
A Kozel sör receptje tehát 1874-ből származik, amelyre minden gyárban dolgozó büszke, és a sörmesterek lassan 140 éve őrzik gondosan. A sör összetevői Csehország legjobb alapanyagaiból származnak és nem kevés időt adnak az ízek összeérésére, így aztán a Kozel nem egy rapid kézműves sör. Ezért a szigorúan válogatott komlót a híres Žatec és Ústí régiókból szállítják ide, és a legjobb minőségű beáztatott, csíráztatott árpát malátára szárítva teszik a hozzávalókhoz. Az erjedő maláta cefrét komlóval ízesítik, forralják, szűrik, hűtik, majd speciális élesztővel hét napig hatalmas erjesztő tartályokba teszik, hogy teljesen leülepedjen az élesztő. Ezután még nagyobb tartályba kerülve újabb három hétig érlelik alacsony hőmérsékleten, ekkor telik meg természetesen képződő szén-dioxiddal és az íz is ekkor véglegesedik. Még egy utolsó szűrés, és a palackozásig újabb tartályokba kerül át.

Így aztán érthető, hogy a csehek különösen érzékenyek a sör felszolgálására, egy ennyit gondozott sörnél ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogyan csapolják azt. Az alaposan kiöblített fél literes korsót 45 fokos szögben illik a csap alá tartani, és nem elsietett mozdulatokkal meghatározott ideig tölteni, hogy egy élvezhető vastagságú habréteg keletkezzen a tetején.

Olda, a kecske és a sörsajt

Egészen pontosan Olda Jarda, a sörgyár kecskéje, amelyet a gyárból kijövet az udvaron egy karámban találtunk. A teljes nevéből az Olda örökös tagságú, ez volt ugyanis az első itt dolgozó sörfőző mester neve, és ez a név egészül ki a mindenkori kecske saját nevével. Ez az Olda azonban egy kicsit megviseltebbnek tűnt, mint az az 1930-as években sörgyárba érkezett borjú nagyságú bak, amely utódjainak portréit is láthattuk kiállítva, és amelyet állítólag a mindenkori gondnok szorgalmasan fésült és csiszolta patáit, hogy az mindig lenyűgözze látogatóit. Ennek a szegény Oldának a szőre loncsos és bozontos volt, ettől függetlenül lenyűgözött minket is, már amennyire egy kecskétől ez a tulajdonság kitelik. 

Ő már a sokadik Olda
Galéria: Velke Popovice-i sörgyár
Fotó: Travelo

Aztán alighogy elütötte a delet az óra, máris mentünk a sörgyár éttermébe, ahol a Kozel sörök teljes szortimentje megtalálható, és ahol egy kistányéron 'pivní syr-t', vagyis egy Pálpusztaink karakterére hasonlító lágy sajtot, apróra vágott vöröshagymát, vajat, mustárt és egy külön féldecis pohárban felszolgált sörnek a habját kellett összedolgoznunk sörsajttá, hogy aztán rozskenyérre kenhessük előételként. Meglepően finom, az összedolgozást tényleg szó szerint kell érteni, csak akkor és együtt működnek az ízek és szagok, és mivel a tisztességes cseh kocsmákban ez a sörkorcsolya alap, a második kocsmatúra alkalmával már mindenki profin készítheti el magának. 

Knédli fétis

A cseh konyha jellegzetes nemzeti köretét több módon is készítik, és szinte bármihez képesek tálalni. Így amíg a sörgyárban főételként marhagulyást és szalonnás knédlit ettünk ebédre, addig szállásunkon vacsorára már a svickova, amolyan tejszínes vadas mártás és két nagy marhaszelet mellé járt a knédli. Prágába is tényleg csak egy újabb knédlizés kedvéért ugrottunk át, ahol azért a Kozlovna étteremben, a cseh területen ritkábban felszolgált 11 fokos (szárazanyag-tartalmat jelölő Balling-fok) szűretlen Kozel sört is megkóstoltuk. A közmondással nem vitatkozunk, a csehek kétféle ételt ismernek: a sörrel készítettet és amit sör mellé készítenek. 

A csapos, a piros sapkás és az Auróra kapitánya

Aki viszont autentikus, dohányfüstös, igazi cseh krimó hangulatra vágyik (a cseheknél még minden étteremben és kocsmában lehet dohányozni), javasoljuk, hogy térjen be bármely cseh faluvégi kiskocsmába is, helyes szociográfia része lehet minden itt tapasztalt élmény. Mi is ezt tettük a szállásunk közelében, ahol az ajtón belépve külön oldalon emelgették korsójukat a már alkoholon edzett korosabb, és külön szekcióban az esténként különös arcberendezést magukra öltő, fiatalabb helyi ivóközönség. Alig ültünk le, és kértük ki magunknak az italunkat, a csapos egy üres korsóval járta körbe az asztalokat, és mindenki poharához hozzákoccintotta azt, hogy jelezze, igyunk gyorsabban, nem fogy eléggé a sör a csapjából. Mondjuk itt a csapos önmagában is egy különleges fazon volt, szúrós tekintetében, copfba kötött loboncos hajában és hosszú szakállában olykor Olda, a kecske egy korábbi reinkarnációját láttuk megtestesülni.

És csak ezután jött a piros sapkás sebhelyes arcú, akinek híre megelőzte alakját, és a helyi Auróra kapitánya, aki kék tengerészsapkájával és kantáros vakond nadrágjában odaült csapatunk asztalához, és csak Tamás, az idegenvezetőnk segített megfejteni nekünk, hogy az öreg azért csapkodja az asztalunkat, mert ahogy megtudta, hogy magyarok vagyunk, minden egyes hozzánk kötődő felismerését kezével is nyomatékosítani akarta. Amikor aztán a hangulat és az egyre nehezebben átlátható füst a tetőfokára hágott, hagytuk, hogy nélkülünk szabaduljon el a pokol.

És bár az etetős, itatós három nap olykor egészen szürreálisnak tűnt, tényleg klassz cseh élményhalmazt szereztünk. Mindennek meghatározó része az idegenvezetőnk volt, akivel még egy mobil, buszos városnézés is élvezhető volt. Afelől pedig, hogy a sör mozgatná a világot, semmi kétségünk nincs, mire hazaértünk, még a cseh szocdemek is megnyerték a választást.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek