A világ legmélyebben fekvő vasúti alagútja Isztambulban

    A világ legmélyebben fekvő vasúti alagútja Isztambulban

    A Boszporuszt átszelő két hidat tehermentesíti az új alagútTravelo / Travelo

     Az összesen 13,6 kilométeres Marmaraynak egy 1,4 kilométeres szakasza húzódik az Európát Ázsiától elválasztó Boszporusz alatt. Ez a rész több mint 55 méterrel a tengerszint alatt található, és ezzel a legmélyebben fekvő vasúti alagút a világon.

    Emellett a Binali Yildirim török közlekedésügyi miniszter által "Isztambul legbiztonságosabb helyének" nevezett alagút akár egy 9-es erősségű földrengést is kibír. Török tisztségviselők azt remélik, hogy az isztambuliak gyorsan megkedvelik az új közlekedési alternatívát, és így enyhül majd a nyomás a Boszporuszt átszelő két hídon.

    A 2005-ben megkezdett építkezéseknek a tervek szerint négy éven belül kellett volna befejeződniük, de időközben több fontos régészeti lelet került elő a munkálatok helyszínéről, köztük egy 4. századi bizánci kikötő maradványai.

    A Marmaray csak egy Erdogan becsvágyó projektjei közül. A török kormányfő emellett egy másik, közúti közlekedésre alkalmas alagút, egy harmadik Boszporusz-híd, egy, a szorost elkerülő hatalmas csatorna, valamint a világ legnagyobb repülőterének a megépítését tervezi.

    A Török Köztársaság alapításának 90. évfordulójára időzített keddi átadón Abe Sindzó japán miniszterelnök is jelen lesz, akinek országa oroszlánrészt vállalt az alagút megépítésében és finanszírozásában.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!