Ázsia kincsei néhány négyzetméteren

Törzsi ékszerekkel, buddhista aranytekerccsel és múlt század eleji Ming mintás csészével hozzák el Ázsiát az Andrássy úti Aranymúzeumba. Emellett tárlatvezetések, előadások kísérik a hat hétig látható időszaki kiállítást, ahol időszámításunk körüli ékszerek és porcelánritkaságok is láthatók.

Az Aranymúzeum állandó kiállítása négy ország itthon eddig még soha be nem mutatott tárgyaival egészül ki egy időszaki kiállítás keretében hat hétig. A Zelnik-gyűjtemény négy különböző szegmensét felvillantó tárlaton Burma, Herend, Thaiföld és Vietnam tárgyai láthatók.

Galériáért kattintson a képre!
Galéria: Álmok Ázsiából kiállítás
Fotó: Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum

Törzsi ékszerek, aranytekercs és kínai csésze

A november 10-ig látogatható kiállításon először mutatkoznak be az elzárt Burma törzsi ékszerei. A több ezer éves törzsi kultúrák faragott, színezett és maratott köveken keresztül jelennek meg a kiállításon. Mindezt arany- és ezüst ötvösremekek egészítik ki, köztük domborított, már európai hatásra készült, de jellegzetesen burmai díszedények.

Első alkalommal lesz látható az az aranytekercs is, amelynek buddhista feliratait egy magyar kutató olvasta el és értelmezte, majd a Magyar Délkelet-ázsiai Kutatóintézet publikálta egy kiadványában. Herendről származó keleti mintás porcelánokkal is kiegészült a kiállítás, amelyek a hazai porcelángyártás különlegességei és az eredetük az 1800-as évek közepére nyúlik vissza. Az ázsiai ihletésű tárgyak között olyan ritkaság is szerepel majd, mint egy 1905-ben készült Ming mintás csésze.

Thaiföld kincsei és Hanoi nem létező világa

Az ideiglenes tárlat további két részét ingyenesen is látogathatóvá tette az Aranymúzeum. Az egyik a Thaiföldről származó organikus ékszerköltemények tárlata, ahol a meghökkentő ötvösmunkákhoz nem csak drágaköveket, hanem számos állati és növényi maradványt használt fel a délkelet-ázsiai művész. Az európai szemnek szokatlan módon az ezüstkreációkat koponyákkal, szarvakkal, karmokkal, elefántcsonttal és borostyánnal kombinálta Attapol.

A negyedik kiállítási egységben a vietnami festő, Bui Xuan Phai munkáiból villantanak fel néhány táblaképet. A művész vidéki jeleneteket, csendéleteket és Hanoi ma már nem létező világát festette meg. A mostani tárlaton Phai európai és vietnami hatásokból építkező festményei között először mutatkozik be egy önarcképe is.

Az Álmok Ázsiából időszaki kiállítást az elkövetkező hat hétben az Aranymúzeum és a Magyar Délkelet-ázsiai Kutatóintézet kétéves évfordulója alkalmából további programok is kísérik. Többek között Dr. Zelnik István gyűjtői vezetései, általános és szakmai vezetések, valamint rendhagyó kiállítási bejárások, amelyeken az Aranymúzeum állandó anyagát is bemutatják. Erre az időszakra egy füzetet is megjelentetett az Aranymúzeum, amelyben a négy kiállításrészt ismertetik röviden az adott tárgycsoporttal foglalkozó kutatók.

A kedvezményes jegyárakról, a kiállítást kísérő kiadványról és a tárlatvezetésekről további információk érhetőek el a múzeum weboldalán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek