Torz békák a hídon, megunt cipők a vezetékeken

Fáj a szíve mert vége a nyaralásnak? Ruccanjon ki a közeli Szlovéniába, és élje át újra a vakáció hangulatát! A szomszédban bájos óváros, festői hegyek és tengerpart is vár, ráadásul a legérdekesebb helyeket akár három nap alatt bejárhatjuk.

Kiruccanna még valahova a nyár végén, esetleg egy kellemes őszi hétvégéhez keres ideális célpontot, de nem szívesen verné már magát nagyobb költségekbe? Új sorozatunkban olyan helyekre kalauzoljuk olvasóinkat, ahol kedvező árakon, változatos programokkal tölthetnek el pár napot. Első állomásunk Szlovénia, ahol három nap alatt óvárosi utcákat róhatunk, de meseszép hegyek közé is el lehet kirándulni, de még a tengerbe is bele lehet csobbanni. Mi kipróbáltuk, és még a gatyánk sem ment rá az utazásra. Csinálja utánunk!

Autóval öt óra, vonattal tíz

Szlovénia fővárosa, Ljubljana, viszonylag közel fekszik hazánkhoz: Budapestről körülbelül öt óra alatt, Nagykanizsáról pedig csupán két és fél óra alatt érhető el autóval. Gépkocsi híján ez a távolság vonattal vagy busszal is leküzdhető. Bár nem vagyunk a hosszútávú buszozás hívei, mégis sokkal inkább ajánlanánk az Eurolines Budapest-Zágráb-Ljubljana járatát mint az Agram/Lisinski névre hallgató vonatot. Előbbi ugyanis megállókkal együtt 7 óra alatt gyűri le a kilométereket, míg a vonaton 10 órát zötykölődhetünk. A busz mellett szól még, hogy a retúr jegy csupán 9900 forintba kerül, míg a vonatért oda-vissza 49 eurót, vagyis körülbelül 15 ezer forintot kell fizetnünk.

Kilátás a várból - például ezért érdemes elzötykölődni Ljubljanáig
Galéria: Ljubljana
Fotó: mimi / Travelo

Ha megérkeztünk a hosszabb-rövidebb utazás után Ljubljanába, jó kipihenni a fáradalmakat egy kellemes szálláshelyen. Mi a költséghatékonyság jegyében az Airbnb lakásbérlős oldalról választottunk egy szimpatikus helyet, és nem bántuk meg. Ugyan húsz perces sétányira volt lakásunk a szigorúan vett belvárostól, cserébe egy nyugodt kertvárosi részen lakhattunk, makulátlanul tiszta, igényesen és ötletesen berendezett lakásban, négy éjszakára fejenként 64,5 euróért, vagyis nagyjából 20 000 forintért. Ráadásul, a lakás szuperkedves tulaja csokis-banános muffinnal és behűtött narancslével várt minket, így aztán végképp levett minket a lábunkról.

Magára Ljubljanára elegendő egy napot szánni, utána érdemes az ország változatos tájainak felfedezésére indulni kocsival, távolsági busszal vagy éppen bérelt autóval. A főváros fontosabb látnivalói a Ljubljanica folyó partján találhatók. A kedvenceink az érdekes hidak voltak: a három hídból álló Tromostovje, a város jelképének számító sárkányos híd és a Hentesek hídja ráaggatott lakatokkal, hátborzongató szobrokkal, groteszk békákkal és egyéb lényekkel díszítve.

Tromostovje
Galéria: Ljubljana
Fotó: mimi / Travelo

Sétáljanak egyet hozzánk hasonlóan a szlovének nemzeti költője, Prešeren szobrától a Tromostovjén át a folyó túlpartjára, vesszenek el a tarka házikók kavalkádjában, fotózzák le a vezetékekre feldobált cipőket, térjenek be a gyönyörű barokk Szent Miklós-székesegyházba, nézzék meg a központi piacon árulók portékáit, majd egy jó étteremben készüljenek fel a várdomb megmászására.

Tankoljunk fel a vár meghódítása előtt!

Mi a szlovén specialitásokat kínáló Pomf bisztrót próbáltuk ki a Trubarjeva ulica 40. alatt, pár lépésnyire a Sárkány-hídtól. Az erdei gombaszósszal nyakonöntött túrós tésztatekercsek éppoly finomak voltak, mint a Lányok álma névre keresztelt, zölséggel és sajttal töltött darált húsos étel. Az adagok lehettek volna nagyobbak is, de így sem maradtunk éhesek.

A legtöbb étteremben a fogásokhoz – melyek itt speciel 7-10 euróba kerültek – egy liter helyi bort tíz euróért, egy korsó sört 2-3 euróért ihatunk. A szlovén borok kifejezetten jók, érdemes velük próbálkozni. Sörökből az Union és a Laško hódít, jól behűtve szomjúság ellen mindkettő jól csúszik. A süteményeket 3 euró körül kínálják, de sajnos nem kóstoltuk őket, pedig állítólag finomak. A presszókávé ahol próbáltuk kiváló volt, és csak 1 euróba került.

Ebéd után sétáljanak még kicsit a környéken, majd ha már múlik a kajakóma, kaptassanak fel a várhoz, amelynek celláiban egykor Batthyány Lajos is raboskodott – erről egy emléktáblán meg is megemlékeznek. Egy dizájnos siklóval is feljuthatunk a várba, de sokkal büszkébben áll az ember a hegytetőn, ha ő maga győzte le a szintkülönbséget. Tíz percnél egyébként sem tart tovább a séta, nem kell tőle tartani.

Sárkány őrzi a bejáratot
Galéria: Ljubljana
Fotó: mimi / Travelo

A várban 6 eurós belépő ellenében egy Szlovénia történetével foglalkozó kiállítást, a toronyból a lélegzetelállító kilátást, a vár múltjáról szóló vetítést, az egykori várbörtön pár celláját és a vár kápolnáját is meg lehet nézni. Nyaranta változatos programok vannak az udvaron, ottjártunkkor például szabadtéri mozit tartottak.

Ne budapesti romkocsmákat várjunk a helyi művésznegyedtől!

Az óvárostól kicsit eltávolodva még két érdekes látnivalót találunk Ljubljanában. A pályaudvartól nem messze az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó börtönben kialakított művésznegyed, a Metelkova várja a művészi installációkra, tarkára graffitizett falakra és hippi életérzésre fogékonyakat.

A pezsgő budapesti éjszakai élet és hangulatos romkocsmák hada által elkényeztetve kicsit magas elvárásokkal érkeztünk ide, így aztán kicsit csalódtunk is, de azért érdemes megnézni, ha már egyszer erre jár az ember. Csak ne számítsunk féktelen bulira minden este.

Metelkova
Galéria: Ljubljana
Fotó: mimi / Travelo

A másik, nem belvárosi látnivaló – már ha ennek a meghatározásnak van értelme egy ilyen kis város esetén – a hatalmas, dimbes-dombos Tivoli park, ahol jókat sétálhatunk, piknikezhetünk, bicajozhatunk, és itt van a város állatkertje is. Ha ennyi nem elég a természet közelségéből, pattanjunk buszra vagy szálljunk autóba, és nézzük meg a meseszép Bledi-tavat vagy a tengerpartot Piranban. A következő részben ezekhez a kirándulásokhoz adunk tippeket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek