Gumikacsa-monstrum árnyékolta be Hongkongot

Florentijn Hofman holland művész 15 méter magas és 18 méter széles sárga gumikacsáját május 2-án eresztette szabadon a hongkongi Victoria kikötőben.

„ Hongkong mostantól örökre megváltozott"– jelentette ki Hofman, amikor vízre bocsátotta felfújható barátját a Vikctria kikötőben. Az óriási gumikacsa nagyon szerethet utazni, hiszen 2001-es megszületése óta megjárta már Osakát, Sidney-t és Sao Paolo-t is, június 9-ig pedig Hongkongban tartózkodik majd.

 

Az óriási kacsa tavaly Sidney vizein úszkált.
Galéria: Gumikacsa Hongkongban
Fotó: Kin Cheung / MTI

Bár a kedves óriás gyermekjátékról lett mintázva és a gyerekek imádják is, valójában Hofman elsősorban nem nekik szánta. „Igazából felnőtteknek szól, és arról, hogy megint fiatalnak érezhessék magukat azok, akik felnevetnek egy ekkora kacsa láttán. Ilyenformán az installációnak stressz oldó hatása van, hiszen abba az életkorunkba visz vissza bennünket, amikor még nem voltak anyagi gondjaink, vagy nem kellett a számlabefizetésen aggódni" – mondja az alkotó.

„A kacsa vidám pillanatokat szerez nekünk, de ugyanakkor el is kell, hogy gondolkodtasson a városi környezetről, amiben élünk- mondta el a művész a cnn.com-nak.

A kacsa következő állomása az Egyesült Államokba vezet majd.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek