Hajókeresztelő tűzijátékkal és Sophia Lorennel

Hajókeresztelőn vendégeskedett a Travelo csapata. Az MSC Preziosa nevű luxushajó keresztanyja Sophia Loren lett, miközben a nagyzenekart Ennio Morricone dirigálta.

Swarovski kristállyal kirakott lépcső, süppedős szőnyeg, koktélok, mű-görög szobrok, hajlongó thai lányok, performansz hajókürtökkel. A megszokottól jócskán eltérő tanulmányútra kaptunk meghívást: városnézés, szállodalátogatás és kirándulás helyett ezúttal az MSC társaság legújabb hajójának, a Preziosa nevű tengerjárónak a keresztelő ünnepségén jártunk Genovában.

18 szint, 1751 kabin, 3502 vendég és egy csillogó lobbi

Budapestről a hajnali órákban repültünk el Milánóba, innen a többi utast bevárva a hajótársaság transzferbuszával további két és fél órás utazással, dél körül értük el Genova kikötőjét. Ennyi helyváltoztatás után már szinte örültünk, hogy csak az ünnepségre érkeztünk, és a hajó nem ment velünk sehová. Az utazásban szerintünk ugyanis az ottlét a legjobb, egy adott környék részletes felfedezésének izgalma. Egy hajós úton viszont az otthoni elindulástól a hazaérkezés pillanatáig folyamatosan úton van az ember, és a legizgalmasabb felfedeznivaló maga az úszó monstrum.

Lobbi
Galéria: MSC Preziosa hajókeresztelő
(Fotó: mimi / Travelo)

Ami egyébként kétségkívül tartogat érdekességeket a maga 139 400 tonnájával, 333 méteres hosszúságával, és 18 szintjével. Az ismerkedést az 1751 kabinnal rendelkező, 3502 vendég fogadására alkalmas, összesen 1388 fős személyzettel bíró MSC Preziosával a becsekkolást követően az ötödik emeleten, a recepció és a lobbi szintjén kezdtük. Itt egy tágas, panorámalifttel, sötét türkiz bútorokkal, csillogó csillárokkal, kristálylépcsővel, pálmákkal és zongorával berendezett térben találtuk magunkat. Innen a valószínűtlenül fényes enteriőrtől kissé látáskárosultan a lift, majd a nyolcadikon található kabinunk keresésére indultunk.

Mivel társaságunkban volt gyakorlott hajós utazó, neki köszönhetően nem tévedtünk el, de ha egyedül kellett volna nekiindulnunk, biztosan még most is a 8229-es kabint vadásznánk valamerre. A tájékozódást egyébként a kabinokban elhelyezett hajótérkép, és a liftek mellett található szintekre lebontott térképek segítik. Először rémisztően áttekinthetetlennek tűnik a rendszer, de gyorsan bele lehet jönni, mert az elrendezés kifejezetten érthető, csak rá kell érezni a páros és páratlan kabinsorok, bárok és éttermek rengetegének logikájára.

Praktikus tudnivalók

• Az alapdíj befizetése csak az első lépés álmaink hajóútja felé, a szálláson és ellátáson kívül még számos díj befizetése vár ránk, erre készüljünk fel. Ennek részleteit cikkünk végén található keretes írásunkban találja.

• A kikötőbe a hajó indulása előtt 4 órával érkezzünk meg, hogy legyen idő a becsekkolásra.

• Fejenként két bőröndöt vihetünk fel a hajóra, méretbeli megkötés vagy súlykorlát nincs.

• Az ültetett gálavacsorához, kapitányi vacsorához érdemes elegáns ruhát, öltönyt is csomagolni.

• Vigyünk magunkkal kézkrémet, a klimatizált belső terekben jól jöhet a hidratálás.
Szintén a légkondi miatt vigyünk magunkkal kardigánt a legegzotikusabb hajóútra is, nehogy a hajó belsejében vacogni kezdjünk.

• Ha beszélünk angolul vagy olaszul, az útikönyveket bátran otthon hagyhatjuk, a hajó recepcióján, a kabinban található tévéből és tájékoztató anyagokból mindent megtudhatunk az út során érintett városokról. Minket például genovai térkép, mini-útikönyv, és tájékoztatófüzetek fogadtak Genova múzeumairól, szobrairól, boltjairól a kabinunkban.

• Tavasszal és ősszel 3 éjszakás hajóutakon is részt lehet venni, ezek arra lehetnek jók, hogy kipróbáljuk, bejön-e nekünk az utazásnak ez a módja.

• Ha kedvet kapott a hajós utakhoz, a Travelón is talál belőlük egy csokorra valót.

Elegáns szoba, gigantikus étterem

A túldíszített lobbi után félve léptünk a teraszos kabinunkba, hátha Swarovski kristályokon kell majd aludnunk, miközben az ágy mellett műpálmák hajlonganak, de szerencsére letisztult, és kifejezetten elegáns belső rész fogadott. A teret praktikusan tükrökkel növelték, a színvilágot a szürke, barna és a türkiz jellemezte. Ugyan kiemelkedően tágasnak nem nevezném, de ketten, két pici bőrönddel bőven elfértünk itt. Az már más kérdés, hogy mennyire lehet szűkös a helyzet fejenként két hajókofferrel felszerelkezve. A bejárati ajtó mellett nyílt a fürdő, ami bár szintén nem tűnt túl nagynak, végül elrendezésének köszönhetően teljesen kényelmesnek bizonyult.

Balkonos kabin a hajó nyolcadik szintjén
Galéria: MSC Preziosa hajókeresztelő
(Fotó: mimi / Travelo)

Miután belaktuk a kabinunkat, a hajó felső régióinak felfedezésére indultunk. Elsőként a tizennegyedik szinten az egyik irányból Maya, a másik irányból közelítve Inca névre hallgató önkiszolgáló étteremkomplexum méretein és kínálatán ámultunk el. A fél hajónyi hosszúságban elterülő, plafontól padlóig üvegablakokkal ellátott étteremben változatos előételek, főételek, desszertek és gyümölcsök sorakoztak, az embernek kedve lett volna mindent megkóstolni. Végül az előételek közül a helyi ízekre csaptunk le sajtok, articsóka és felvágottak formájában, a főételekből marhahúspogácsát éppúgy kóstoltunk, mint az indiai részlegről spenótos köretet, vagy éppen az olasz fogások közül zöldséges lasagnét. Desszertnek már csak egy gyümölcsös kosárka fért belénk, majd indultunk is tovább az étteremből, aminek a dizájnja már már kifejezetten visszafogottnak mondható az eddig látott belső terekhez képest.

Kellemes meglepetés volt a hajó tetőterasza, ahol élménymedence, jakuzzik, napozószékek sorakoznak, egy igencsak szimpatikus bárral, ahol még a Heinekent is MSC Preziosa dizájnú üvegben kínálták. A legklasszabb itt a hajó végében található medence, amiben szinte úgy érezheti magát az utas, mintha a végtelen tengerben úszkálna. Mondjuk azt nem tudjuk, mennyire lehet tumultus a túlzottan nagynak nem tűnő medencék körül, amikor nagyüzemben működik a hajó, mindenesetre most kellemes volt a teraszon koktélt szürcsölgetni, és Genova tarka épületeiben gyönyörködni.

20 bár, 5 étterem, 4D-s mozi

Sajnos az időjárás egyre barátságtalanabbá vált, így az italozást beltéren kellett folytatnunk. Nem volt nehéz dolgunk, a hajón összesen húsz bárt és öt éttermet találunk, ahol éhségünket és szomjunkat csillapíthatjuk. Persze kíváncsiak voltunk a hajó többi szolgáltatására is, így fájó szívvel, de búcsút mondtunk Piña Coladás poharunknak. A hajón nem csak jó időben lehet strandolni, belső medencéket is találunk, és egy elegáns wellness részleg is helyet kapott itt, számtalan tengerre néző kezelőszobával, szaunavilággal, pihenőágyakkal, edzőteremmel, fodrászattal és kozmetikával. Itt, az Aurea Spa névre hallgató részlegen találkoztunk a már említett, egymástól három lépésnyire álló, folyamatosan hajlongó hoszteszlányokkal. Biztosan van, akinek ez szükséges a kényelméhez, minket feszélyezett ez az erőltetett kedvesség.

Medence és Genova
Galéria: MSC Preziosa hajókeresztelő
(Fotó: mimi / Travelo)

A wellness után jól esik egy kis kulturális program: a nyolcvanas évek sci-fi filmjeinek díszleteit idéző, ezüst színű színházteremben esténként különböző showműsorokkal szórakoztatják a hajó közönségét. De van négydimenziós mozi is (ezt semmiképp se egy nagy Mojito után próbálják ki!), Forma1 szimulátor, bowling-pálya, különböző luxuscikkeket árusító boltok, és egy kaszinó is. Ez utóbbi volt az egyetlen olyan helyszín, amiről őszintén úgy gondoltuk, hogy jól áll neki a hajó belső tereinek nagy részét jellemző eltúlzott luxus: az ember egy kaszinótól nem vár mást.

Kinek ajánljuk a hajózást és kinek nem?
Igen:
• Aki sok szép helyet szeretne rövid idő alatt letudni.
• Aki egyénileg nehezen bejárható szigetvilágokat, fjordokat fedezne fel. (Görög szigetek, Karib-térség, norvég fjordok, Alaszka)
• Csoportos hajós utat azoknak, akiknek fontos a magyar idegenvezető folyamatos jelenléte és segítsége.
• Aki szereti a gazdagon díszített, csillogó tereket.
• Aki igényli az elegáns kiszolgálást, a folyamatos törődést.
• Aki feledhetetlenné tenné esküvőjét, vagy nászútját (Meghívónk, a Vista utazási iroda például 10 százalék kedvezményt kínál friss házasoknak a hajóutak árából. A kedvezmény más akciókkal és kedvezményekkel nem összevonható. )
• Idősebb utasok részére, akik a kényelmet keresik. Akkor sem fognak unatkozni az úszó szállodában, ha esetleg úgy döntenének, hogy nem vesznek részt az összes parti kiránduláson.

Nem:
• Aki egyszerre csak egy környéket szeret a lehető legrészletesebben felfedezni a nyaralásán.
• Aki a letisztult dizájn híve.
• Aki nem bírja a bezártságot és a tömeget, ugyanis ezek a hajók sajnos zsúfoltak tudnak lenni.
• Akit feszélyez a személyzet folyamatos jelenléte.
• Bár vannak mozgáskorlátozottak számára kialakított kabinok, elég nehézkes a közlekedés tolószékkel a liftek és lépcsők miatt, így nekik sem ajánlanánk jó szívvel.
• Terhesen sem túlzottan jó ötlet hajóra szállni. "Hivatalosan 23 hetes korig engedik fel az állapotos utasokat, de nem szívesen ajánljuk, mivel a hajó teljes területén működik a légkondicionáló (és a levegőztető rendszer is) és egyrészt könnyebben megfáznak, másrészt könnyebben terjed általa minden vírus, ami veszélyes lehet a kismamákra" – tudtuk meg a Vista hajózási referensétől.

Performansz hajókürttel, pezsgőtörés kivetítőn

Estére az időjárás kifejezetten zordra fordult. A pár fokos hőmérsékletet szakadó eső tette még kellemetlenebbé. A hajótársaság azonban problémamegoldásból jelesre vizsgázott: a korábban a kikötőbe tervezett keresztelő ceremóniát egy áttetsző falú sátorba helyezték át, ahonnan a külső eseményeket is láthatta a főként kül- és belföldi újságírókból, és helyi illetőségű celebekből álló tömeg. Bár a sátrat fűtötték, a hölgyeket még MSC hímzésű polár plédekkel is ellátták, hogy senki ne fázzon meg koktélruhában.

A nagyszabású gálaműsor keretében balerinatanoncok éppúgy felléptek, mint az MSC hajók showműsoraiért felelős művészek, de a szimpatikusan röviden felszólalt Genova polgármestere, és a hajótársaság vezetői is. A leglátványosabb momentum az volt, amikor a társaság másik két hajómonstruma – az Opera és a Splendida – a Preziosa mellé siklott, a hajók utasai kis lámpákkal integettek, a személyzet pedig a hajókürtökkel szabályos koncertet produkált.

Kaszinó görög szobrokkal a háttérben - Kattintson a képre bátran, hatalmas galériát talál a hajóról!
Galéria: MSC Preziosa hajókeresztelő
(Fotó: mimi / Travelo)

A performanszot az Ennio Morricone vezényelte zenekar követte, többek között eljátszották a Volt egyszer egy Vadnyugat zenéjét, mi mást. A hatalmas ovációt kiváltó fellépés után végképp a tetőfokára hágott a hangulat: megérkezett a hajó keresztanyja, Sophia Loren. Pár méltató szó után elvágta a trikolór szalagot, a pezsgősüveg széttörését pedig egy kivetítőn követhette a sátorból a közönség. Az ünnepség végét hosszú, arany színű tűzijáték jelezte, majd gálavacsorával zártuk az estét.

Másnap a reggelit követően visszabuszoztunk Milánóba, ahol gépünk indulása előtt egy rövid, belvárosi sétára is volt még időnk. Rácsodálkoztunk a dóm monumentalitására és gyönyörű homlokzatára, a Galleria Vittorio Emanuel II belső tereire és luxusüzleteire, elkönyveltük, hogy a Scala épülete továbbra is jelentéktelen, majd megfogadtuk, hogy legközelebb már tényleg bemegyünk a kívülről igencsak impozáns Castello Sforzescóba. Ha valaki komolyabb milánói városnézésre vágyik, böngésszen korábbi Milánó témájú cikkeink között, ahonnan azt is megtudhatja, miért érdemes a csatornarendszerhez is kilátogatni, hol ismerkedhet meg a kortárs olasz dizájnnal, és hol adják a legfinomabb csokoládéfagyit.

Milyen költségekkel számoljunk a részvételi díjon felül?
• Az alapár a szállást és a teljes ellátást tartalmazza, reggelinél üdítőkkel, kávéval, a további étkezéseknél italok nélkül. (Csoportos út esetén a buszos vagy repülős transzfer Budapest és a kikötő között is benne van az árban).
• Röviden a választható kabinokról: a legolcsóbb az ablak nélküli, belső kabin (akciósan már 35 000 forintért kifoghatunk fejenként egy ilyet egy hétre), ezt a kerek ablakos kabin követi, az ennél magasabb osztályú, balkonos kabinokban pedig már a saját teraszunkról élvezhetjük a kilátást.
• Ezen felül kötelező kikötői illeték fizetendő, hét éjszakás útnál ez 38 000 forint, tizenegy éjszakásnál 41 000 forint fejenként.
• A helyszínen kötelező borravalót is fizetnünk kell, ez 7 euró/fő/nap.
• A felmerülő vízumköltséget is nekünk kell állnunk.
• Ha egyénileg utazunk, vagy a repülőjegy és a reptér-kikötő transzfer árával (Milánó Malpensa reptér és Genova kikötő, Barcelona reptér és Barcelona kikötő között: 12 000 forint/fő/út, Róma reptér és Civitavecchia kikötő között: 15 000 forint/fő/út, Hamburg reptér és Kiel kikötő: 13 000 forint/fő/út) számoljunk. Ha autóval érkezünk, a benzinköltség mellett a parkolás díjával is készüljünk (Genovában 90 euró/autó/hét, Velencében 95 euró/autó/hét, Kielben 140 euró/autó/hét ennek az ára).
• Mivel a hajókon nincs készpénzforgalom, a szobát nyitó mágneskártyát használhatjuk fizetőeszköz gyanánt, ezeket kabinonként 250 euróval kötelező feltölteni az indulás előtt.
• Mivel az italokat az ár nem tartalmazza, ezeket a hajón kell megvásárolnunk, az árak pedig nagyon borsosak (üdítő 2,7 euró, sör 4,50 euró, kávé 1,60 euró, koktél 6,25 euró + 15 százalék borravaló). Azt mondják, érdemes italcsomagot foglalnunk, bár szerintünk ez sem tartozik az olcsó kategóriába (14 sör 7 napra 18 000 forint, 14 üdítő 11 500 forint, 14 ásványvíz 8900 forint, all inclusive italfogyasztás 7900 forint/fő/nap, csak főétezésekkor korlátlan italfogyasztás 5700 forint/fő/nap. Utóbbi kettőt kötelező egész hétre, és a kabinból mindenki számára megváltani.
• A spa szolgáltatásainak használata sincs az árban, ha masszázsra, fodrászra vagy éppen jógaórára vágynánk, ezekre is készüljünk megfelelő büdzsével.
• A kirándulások árait sem tartalmazza az alapár, ha nem tudunk vagy nem akarunk saját programot szervezni a kikötőkben, így a kirándulások költségeit se hagyjuk ki a számításból. Természetesen egyénileg is felfedezhetjük a környéket, ezekre nem kötelező befizetni. De vannak olyan helyszínek, például az északi fjordok, ahol kishajós kirándulás híján semmit nem látunk a nagy hajóról, itt erősen ajánlott benevezni a túrákra. Egy fjord-túra 195 euróba fáj, míg egy egyszerű strand-transzfert 15 euróból is megúszhatunk.
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek