A város, amit Kína elirigyelt Ausztriától

Festői táj, égig érő hegyek, sziklafalra felmászott házikók és falakra futtatott gyümölcsfák fogadtak hallstatti villámlátogatásunkkor. A február eleji időpontnak köszönhetően a turisták helyett a kontyos récék voltak többségben, így a turistaközpont helyett a város csendesebb arcát ismerhettük meg.

 

Ausztrián átutazóban éppen útba esett Hallstatt, így gondoltuk, beugrunk megnézni, mi ragadta meg annyira a kínaiakat a kisvárosban. Az első dolog, amire már az oda vezető úton rájöttünk: errefelé nem igazán van értelme „éppen útba esik, hát beugrunk megnézni" típusú terveket szövögetni.

Ahová a császár is hajóval járt

A város ugyanis a Hallstatti tó partján fekszik, és bármelyik irányból is érkezzünk, igen hosszú, és igencsak girbe-gurba, erdei és hegyi utakon közelíthető meg. A látnivalók ugyan akár egy nap alatt is letudhatók, pár óra azért fájóan kevés itt. Az út utolsó kilométerét pedig egy szűk alagútban kell megtenni – amíg ez meg nem épült, Hallstatt jóformán megközelíthetetlen volt a szárazföld irányából, anno még a császár is hajón jött ide körülnézni.

Néznivaló pedig volt bőven. Bár akkoriban a festői táj, a hegy oldalába épült tarka házak, a falakra futtatott gyümölcsfák, a mesebeli főtér vagy a sziklák közt lezúduló vízesés, és a tavon úszkáló hattyúcsapatok helyett inkább az itt található sóbánya volt az érdeklődés középpontjában. A bánya múzeummá alakítva manapság is látogatható, vagy gyalogosan a kijelölt túraútvonalon, vagy egy siklóval lehet ide feljutni, odabent pedig a különböző szinteket facsúszdák kötik össze. Mivel csak 2013 április 20-tól fogad újra látogatókat, nekünk be kellett érnünk a többi látnivalóval.

Felmásztak a hegyre a házak Galéria: HallstattFotó: mimi / Travelo

Autóval tilos a bemenet

Miután letettük autónkat az alsó-ausztriai gótikus kisváros egyik fedett parkolójában (a várost lezárták a turisták autói elől, így muszáj még az óvároson kívül leparkolni, ennek ára egy órára 2,50 euró, fél napra 7 euró) el is indultunk felfedezni a települést. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, szemerkélő esőben sétáltunk be a városközpontba, miközben azt találgattuk, hogy a fölöttünk magasodó, ködbe burkolózó hegyek igazából milyen hatalmasak lehetnek.

Persze megvolt az előnye is a rossz időnek: alig találkoztunk emberekkel a szűk utcácskákon, így szinte csak a miénk volt az 1994 óta a világörökség részét képező város. Bár mivel a helyiek is tudják, hogy a hozzájuk érkező rengeteg turista inkább tavasszal és nyáron járja be a várost február helyett, az összes felújítási munkálatot ilyenkor végzik, és sok vendéglő is zárva tart. Így például Ausztria legszebbnek tartott főterét egy nagy sárga daru látványa csúfította el, de a téli, kihalt várost látva érthető volt, hogy ilyenkor dolgoznak.

A csontházat ne hagyják ki!

A tarka házakkal körülvett főteret elhagyva rácsodálkoztunk a házak között patakká szelídített vízesésre, majd felkaptattunk az egyik legfontosabb helyi látványossághoz, a Mária mennybemenetele templomhoz. Az itt található apró temetőből csodálatos kilátás nyílik a városra és az egyedülálló természeti környezetre. Belül szépen felújított, gótikus templombelsőt találunk – a legérdekesebb dolog azonban nem ez, hanem a temetőkertben található csontház. Itt a temetőben el nem férő elhunytak mívesen festett koponyái sorakoznak. Látatlanban elég bizarrul hangzik ez, de amikor ott áll az ember, teljesen természetes és magától értetődő, hogy a helyhiány miatt így oldották meg a temetkezést. A koponyák – főleg amelyek ki vannak festve – pedig inkább szépek, mint rémisztőek.

Festett koponyák Galéria: HallstattFotó: mimi / Travelo

Ezt követően visszasétáltunk a főtérre, innen pedig a tópart irányában folytattuk utunkat. A parti sétány mellett találtunk rá a Café Polcreich nevű kávézó-étteremre a Seestrasse 89. alatt, ahol a nagy ablakokon keresztül a tó élővilágát nézegethetjük ebéd közben. Gyönyörű kilátás, finom fogások és barátságos árak jellemezték a helyet – de hogy negatívumot is mondjunk, rettentően zavart minket, hogy Ausztriában még mindig lehet beltéren dohányozni, a nem dohányzó részleg pedig ezen a helyen egyáltalán nem volt szeparálva. Így átmulatottéjszaka-szagú hajjal távoztunk ebéd után. De a madármegfigyelés és a mennyei sajtos nokedli kárpótolt ezért a kényelmetlenségért.

Nekünk sajnos ennyi fért bele az időnkbe Hallstattból, amit a ködös időjárás és a kihalt utcák miatt inkább éreztünk misztikus, és kissé elhagyatott világvégi falunak, mint annak a bűbájos, ellenben látogatóktól hemzsegő turisztikai központnak, amilyennek mások elbeszéléseiből sejtettük. Ez persze nem baj, sőt. De azért szívesen megnéznénk más évszakban is: nyáron például aktív a vízi élet, hajókáznánk vagy vízibicikliznénk egyet, és az időhiányban kihagyott Kulturális Örökség Múzeumát és a sóbányát is bepótolnánk.

A kínai Hallstatt
2011. áprilisában egy kínai fémkereskedő cég, a China Minmetals ingatlanos leányvállalata, a Minmetals Land Ltd. elkezdte felépíteni a település pontos mását, Hongkongtól északra. A helyi lakosok csak június elején hallottak először az építkezésről, emiatt nagy felháborodást keltett az ügy – írja a Wikipedia vonatkozó szócikke. Nemcsak a másolás ténye rázta meg a helyieket, hanem az is, hogy a kínai cég emberei ekkor már jó ideje végezték a munkájukat, az építkezésre pedig csak azért derült fény, mert a kínai mérnökök az egyik szállodában véletlenül elszólták magukat.
Az Index 2012 nyarán az MTI értesülései alapján így írt a kínai Hallstatt átadó ünnepségéről: az eredeti település küldöttsége vegyes érzelmekkel sétált végig az elit lakópark ismerős utcáin, terein, a tipikusan hazai stílusú épületek között. Dacára annak, hogy a hallstattiak állításuk szerint büszkék a népszerűségre, a képzeletüket felülmúló vállalkozás miatt a kedélyek máig sem csillapodtak, amit a meghívott vendégek egyikének-másikának a véleménye is kifejezett.
"Meg kellett volna kérdezniük a szállodák és a többi épület gazdáit arról, hogy hozzájárulnak-e a lemásolásukhoz, de ezt nem tették. Ez a legnagyobb problémánk a projekttel kapcsolatban" – háborgott a Grüner Baum hotel tulajdonosa, Monika Wenger, még az ünnepség előtt. Az ingatlanfejlesztő cég egyik munkatársa épp Wenger szállodájában szólta el magát annak idején. Így derült ki, hogy az ügynökök turisták közé keveredve, vissza-visszatérve fényképezték végig a falut, vettek méretet és gyűjtöttek adatokat.
Alexander Scheutz, Hallstatt polgármestere a kínai ünnepségen már sokkal diplomatikusabb hangot ütött meg, és egy kulturális kapcsolatok létesítéséről szóló szerződést is aláírt az "új Hallstatt" vezetésével. Scheutz büszkének mondta magát, hogy szűkebb hazája Kuangtung tartományban is megelevenedett. Beszámolók szerint nem az egész falu jelent meg az eredeti formájában és főleg nem az eredeti domborzati viszonyok között.
Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek