Olcsó búvárkodás a tavasz szigetén

Az európai búvárcélpontok közül Ciprus meglepően olcsó és kellemes hely. Repülhetünk fapadossal, élvezhetjük a húszegynéhány fokos tavaszt májusban, és a víz sem igazán hideg. Olvasónk profi búvárként járt a kettészakadt szigeten, és remek szobafoglalási és programtippeket ajánl.

Amikor már nem az első Mercedes-kereskedés mellett sétáltunk el Lárnaka belvárosa felé tartva, elgondolkodtunk azon, mennyire kell komolyan venni a Ciprus mély válságáról szóló híreket. A megosztott sziget déli, görög fele nem csak EU-tag, az eurót is bevezették fizetőeszközként, de az utóbbi években több dolog is megrázta a gazdaságot - egy hanyagul tárolt fegyverszállítmány felrobbanása a szó szoros értelmében is.

Az egyszeri turista ebből viszont vajmi keveset érzékel. Az első meglepetések a szervezéskor érik az embert, amikor kiderül, a megfelelő időpontban foglalt repülőjegy ára több, mint kedvező. A Ryanair is repül az országba, Páfosz repterére, tavaszra az árak kifejezetten korrektek. A Wizzair pedig a sok szempontból kedvező lárnakai reptérre érkezik. A repülőjegyárakat a fapadosoknál szokásos kedvezmények és pótdíjak módosítják le és fel. Két vagy annál több utasnál már megéri a kedvezménykártyát kiváltani, és próbáljuk a legolcsóbb fizetési módot megkeresni- a banki utalás jó kompromisszum.

Galéria: Búvárkodás CiprusonGonda Rudolf / Travelo

 A Wizz most már csak a kicsi kézipoggyászt adja ingyen, a nagyobb feláras, de ha ketten egy hétre utaznak, sokkal jobban járnak két ingyenes kis kézipoggyásszal és egy nagy feladottal. A Ryanairrel szemben ugyanis a feladott poggyásznak csak a maximális 32 kilós limit szab határt. A mi esetünkben ez azt jelentette, hogy még a teljes búvárfelszerelést is magunkkal vihettük gond nélkül, a repülőjegy teljes ára oda-vissza pedig így sem érte el a 30 ezer forintot, miközben a gép pontosan hozott és vitt, és problémamentes volt az egész út. E cikk írásának időpontjában április-május időszakára lehet hasonló árakon foglalni Ciprusra. Még csak nem is feltétlenül kell egy egész hétre elutazni, mert hetente több gép is megy a szigetre.

Az ország nagy vonzereje az, hogy november vagy május mondjuk a horvát tengerparttal szemben nagyon szép idővel kecsegtet: napközben 20 fok fölötti a hőmérséklet, és a víz sem hűvösebb ennél. Mi az adventet strandolással ünnepeltük, ami sokat elmond az időjárásról. Örvendezve néztük a másnapi erőjelzéseket a hotelszoba tévéjében, ahol az egész térség legmelegebb pontjának tűnt Ciprus.

Szállást találni igazán egyszerű feladat - a booking.com és társai a jó barátaink. Aki Lárnakába érkezik a repülővel, az jó eséllyel itt is keres szállást, és ez a város nem rossz választás, például a reptéri transzfer a belvárosig csak 15 euro körüli összegre rúg. Hosszú, homokos tengerpartja mentén számtalan hotel van, de jelentős részükben nincsenek igazán szép tengerre néző szobák. A legolcsóbb hotelekben kétszemélyes apartmant egy hétre 200 euro körül kaphatunk, amiben egy szerényen felszerelt konyha révén lehet önellátásra berendezkedni, és az ingyen wifi ma már ebben az árkategóriában is elvárható.

Azt mindig érdemes térképen megnézni hol van pontosan a szállás. Például a belváros szívében található Petrou Bros mindentől csak egy ugrásnyira van, míg a szintén olcsóbb Sunflowertől már 10-15 percnyi gyaloglásra van a tengerparti sétány. Ám lárnakainak mondanak olyan szállásokat is, amelyek azért ennél jóval távolabb esnek, elsősorban Dekelia felé. Az elhelyezkedésnél figyelembe kell venni, hogy a belvárosi és a főút melletti apartmanok főszezonon kívül sem csendesek, például azért, mert a helyiek nagyon kedvelik a motorok bőgetését az éjszaka közepén. Szerintem ezzel együtt is érdemes olyan helyet választani, ami nincs túl messze a központtól, mert így jóval egyszerűbb eljutni a buszállomásig, vagy nézelődni a bazársoron. A lárnakai belvárosban ráadásul nem csak szuvenírek közt lehet válogatni, nem kevés divatos ruházati márka is boltot nyitott itt. Pár utcával odébb az egyik irányban egy múzeum van, a másik irányban pedig az erőd amit szintén múzeummá alakítottak át, ennek közelében található az évezredes múltú Szt. Lázár templom.

Galéria: Búvárkodás CiprusonGonda Rudolf / Travelo

 A búvárkalandra vágyóknak sem kell messzire mennie Lárnakától. Nem túlzás azt mondani, egész Európa egyik leghíresebb roncsa van pár perc hajózásra a várostól: a Zenobia. A 178 méteres hajó kamionokkal megrakodva süllyedt el 1982-ban, máig nem teljesen tisztázott módon. Ami rossz hír volt a hajó tulajdonosainak, az egy új, boldog korszakot hozott el a búvároknak. A helyi búvárközpontok Zenobia-túrákat, egész hetes Zenobia-programot, Zenobia-pólókat kínálnak. Noha ez a legkönnyebben elérhető merülőhely szinte az egész szigeten, mégis gyakran drágább, mint bármi más.

Ha egyszer összeszedné valaki, mitől lesz vonzó egy roncs, a pontok többsége illene erre a hajóra. Egyrészt nem mesterségesen elsüllyesztett roncs, hanem valódi története van. Emellett viszonylag sekélyen, 16 méteren kezdődik, így kevésbé rutinos búvároknak is élmény, a képzettebbeknek pedig számtalan speciális beúszási lehetőséget kínál a hajótest több részén. Szinte egész évben lehet itt búvárkodni, az időjárás ritkán akadálya a Zenobia-merülésnek. Arról pedig már szó esett, hogy roppant gyorsan elérhető, ráadásul remekül ki van bójázva.

Számtalan olyan érdekesség van a roncson a nagy hajócsavaroktól kezdve a kamionokon át a még mindig helyükön levő mentőcsónakig, ami miatt sokadjára is van mit nézni. És a lényeg: az egészet benépesítette az élővilág, amiről a helyi búvárok is tehetnek, mert gyakran etetnek. Durbincsrajok, hatalmas sügérek, papagájhalak vették birtokukba a hajót, az egyik kamion kitört lámpatestéből muréna kukucskál, néhol szinte el kell hajtani magunk elől a tolakodó halakat. Közben pedig 22 fokos volt a víz... Vannak még merülőhelyek bőven, de aki nem szenteli az egész nyaralását a búvárkodásnak, az elsősorban és mindenekelőtt a Zenobiát iktassa programba.

Galéria: Búvárkodás CiprusonGonda Rudolf / Travelo

 Búvárbázist találni nem nehéz feladat, de tény, a merülések árát ritkán tüntetik fel a honlapon. Ez helyi sajátosság lehet, talán nem akarják a potenciális vendégeket azzal sokkolni, hogy a két merüléses Zenobia-csomagért akár 100 eurót is kell fizetni. Van ennél olcsóbb bázis is, ráadásul a tapasztalat az, hogy meglehetősen szívesen engednek az árból, ha több búvár jelentkezik be egyszerre. Egyébként 3-4 fővel már bármikor, bárhová elmennek merülni. Így aztán utószezonban sem fordulhat elő olyan, hogy érdeklődés hiányában aznap nem szállnak tengerre. Mi a Viking Diversnél kötöttünk ki, pozitívum volt a korrekt ár, a szép, nagy hajó, és az is, hogy minden transzfert vállaltak a hoteltől a bázisig illetve a kikötőig.

Sőt, amikor a programlehetőségekről beszélgettünk, még azt is felajánlották, hogy egész napos szigettúrát bonyolítanak le a számunkra. Ezen a ponton döntési helyzetbe kerültünk, mert lényegesen olcsóbb lett volna, ha saját magunk bérelünk autót, hiszen az 20-30 euróból megúszható. Ám nem voltunk birtokában a valós helyismeretnek, és ami a leginkább a sofőrös megoldás mellett szólt, az a baloldali közlekedés. Nap mint nap megéltük séta közben, hogy rossz irányba néztünk mielőtt átkeltünk az úttesten, és ennek fényében a drágább, de biztonságosabb megoldást választottuk. Nem bántuk meg utólag sem, megismerkedtünk a sziget hegyvidéki részével, és Limasszol mellett a Kolosszi kastélyt illetve a hatalmas kurioni régészeti területet is bejártuk. Utóbbi amfiteátrumának és ókori rómjainak a tenger adott pazar hátteret, bizonyítva azt, hogy régen is tudtak kellemes helyet választani az építkezéshez. Fél napon át autóztunk és nézelődtünk, de még így is bőven maradt a következő útra felfedeznivaló a sziget nyugati részén. Nem árt, ha kicsit előre felkészülünk az ilyen hosszú túrákra, mert a több évezredes múlt okán túl sok látnivaló eshet útba, szelektálni kell közülük, vagy jól el kell igazítani a szempontjainkról az idegenvezetőt.

Galéria: Búvárkodás CiprusonGonda Rudolf / Travelo

 Egyénileg lehet viszont a legegyszerűbben felfedezni a sziget megosztott fővárosát, Nicosiát (amit a görögök Lefkosiának, a törökök Lefkosának neveznek), a retúr buszjegy Lárnakából csak 5 euro. Az 1974 óta északi és déli részre szakadt Ciprus déli, görög oldala a fejlettebb, és a helyiekkel pár szót váltva nagyon úgy fest, még mindig megvan a tartózkodás a határ túloldalán élő törökökkel szemben. A helyzet a mindennapokban viszont normalizálódott, átkelni nem bonyolult, és megvan a romantikája a török oldalnak is. Aki itt bazározna, az készüljön fel rá, hogy ipari mennyiségben előállított hamis pólók, melegítők, táskák alkotják a kínálat túlnyomó részét.

A görög oldalon felirat figyelmeztet, hogy visszatéréskor elkobozhatják a hamisítványokat, de valószínűleg épp elég büntetés a vásárló számára, amikor utólag kiderül, meglehetősen rossz minőségű cuccot vett, ráadásul nem is túl olcsón. Elmúltak az idők, amikor harmadáron lehetett vásárolgatni a török oldalon, ha az ember nagyon utánaszámol, még a döner is alig olcsóbb- talán csak a helyi Efes Pilsen éttermi ára mondható kedvezőnek. (Megjegyzendő, Budapesten is ismerek olyan török büfést, aki a Ciprus akármelyik felén kipróbáltnál jobb dönert kínál, tehát a tipikus turistákra szakosodott helyeken nem kell nagy kulináris élményeket várni.)

Ciprusban az a jó, hogy azokban az időszakokban kínál olcsó alternatívát, amikor a jelenleg forrongó Egyiptomon illetve a távolabb eső Kanári-szigeteken kívül kevés más megfizethető úticél jöhet szóba. Ráadásul teljes mértékben mi alakíthatjuk a programot: egészen olcsón lehet repülni ha valakinek elég a kézipoggyász és jókor foglal, a szállások terén óriási a kínálat és szezonon kívül kedvezményekkel lehet kalkulálni. Ha valaki a nagyobb városokban száll meg, önellátásra berendezkedve a költségeket a minimálisra szoríthatja le, mert egymástól pár lépésnyire vannak általában a kicsi, de minden szükségessel felszerelt boltok, mint ahogy diszkontból is akad. Kétségtelen, Cipruson könnyű megtalálni az egyensúlyt az értelmes spórolás és a nyaralásokra jellemző költekezés közt.

Fotók és szöveg: Gonda Rudolf / Divecenter.hu

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek