Lego-tégla halom 7600 négyzetméteren

A dán Billundban található Legoland nem elégszik meg jelenlegi népszerűségével: újabb attrakciót terveznek építeni, a végcél pedig, hogy Billundot "a gyerekek fővárosává" tegyék.

Egy nagy halom Lego-kockára hasonlító épület megépítését jelentették be a dániai Billundban, a Lego főhadiszállásán. Olek Kirk Christiansen ezen a településen alapította meg játékgyárát 1934-ben. Itt készültek az első játékkockák, amiket 1947 óta Lego néven ismerünk. Billund azóta világhírű lett, megnyílt a Legoland vidámpark, és 2016-tól a "The Lego House", vagyis a Lego-ház is itt üzemel majd – írja a The Daily Telegraph.

Legoland, Billund
Galéria: A billundi Legoland
Fotó: legoland.dk

A ház 7600 négyzetméteren terül majd el Billund központjában, és kiállítóterek, egy kávézó és boltok kapnak benne helyet, a tetőn pedig kerteket alakítanak ki. Mivel a városban stratégiai helyen található, nem csak a turisták, de a város lakói számára is vonzó közösségi térré akarják tenni a Lego-házat.

A világ leghíresebb építőkocka-gyára szándéka a fejlesztésekkel egyébként nem kevesebb, mint hogy Billundot "a gyerekek fővárosává" tegyék. Nyáron például saját iskolát is nyitnak, de a reptér, a könyvtár, a templomok és a helyi színházak munkálatait is támogatták korábban.

A most bejelentett Lego-ház projekt terveiért a dán BIG építészcsoport felel, az épületet 2014-ben kezdik építeni, és a billundiak reményei szerint 250 000 látogatót vonz majd évente.

Budapestről a Lego-paradicsomba

A Ryanairnek köszönhetően egyszerűen, és olcsón juthatunk el Budapestről a Lego főhadiszállására, Billundba. Jelenleg utanként 9000 forintot kóstál egy repjegy, a Legoland belépő pedig felnőtteknek 299 dán korona, gyerekeknek 12 éves korig 279 dán korona egy napra. Online megvásárolva valamivel olcsóbb, érdemes tehát előre gondolkodni, és nem a kapuban megvenni a jegyeket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek