Hradzsintól horrorbabákig Prágában

Károly-híd, Vencel tér, Hradzsin, Orloj: ezeket a látnivalókat természetesen senki sem akarja kihagyni, aki Prágába látogat. De jó ha tudjuk, hogy a kortárs építészet is éppúgy hozzátartozik a cseh főváros jelenéhez, mint a fent említett helyek, vagy a kis sörözők, esetleg egy tál knédli.

"A lényeg, hogy ne tévedjenek el a külvárosban! Maradjanak a belvárosban, és akkor nem fognak csalódni" – tanácsolta Jiři Menzel egy múlt csütörtöki eseményen arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen tuti tippje van a Prágába látogató turisták számára. Azért azt még gyorsan hozzátette, hogy ez természetesen a többi európai nagyvárosra is igaz. Bár minden tiszteletünk az Oscar-díjas cseh filmrendezőé, a Staropramen Országkiránduláson mégsem ő adta a leghasznosabb tippet városnézési szempontból.

A száztornyú Prága mellett ismerjük meg a modern várost is

Sokkal inkább Dan Merta, a Jaroslav Fragner Galéria igazgatója, aki a csak aznap látható New face of Prague, vagyis Prága modern arca című kiállítás kurátoraként vett részt az eseményen. Rövidke előadásán elmondta, hogy bár a turisták által ismert "száztornyú" vagy "arany" Prága is nagyon fontos, és jó dolog, hogy az emberek megismerik a város nagyszerű gótikus, barokk és szecessziós kincseit, érdemes a közelmúlt épületeinek, illetve a kortárs alkotásoknak is figyelmet szentelni.

Dan Merta, a Jaroslav Fragner Galéria igazgatója
Galéria: Modern Prága
(Fotó: Travelo)

Mivel az idő rövidsége – és a félidőben megérkező, és hisztérikus hangulatot kiváltó Jiři Menzel – miatt gyakorlatilag csak az épületek gyors felsorolására maradt ideje Dan Mertának, az előadás után tovább faggattuk az építészt. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, mi fér bele egy napjába egy Prágába látogatónak úgy, hogy a klasszikus látnivalók se maradjanak ki, de a kortárs cseh építészetből is kapjanak egy kis gyorstalpalót. Olyan összetett válaszra mint amilyet kaptunk, nem is számítottunk: az építész gyakorlatilag egy komplett prágai napot összerakott fejben a Travelo olvasóinak.

A tökéletes nap a várban indul

Egy ideális, régi és modern, megszokott és szokatlan látnivalókat ötvöző prágai napot érdemes a Hradizsinban, vagyis a várban kezdeni. Itt ugyanis a kötelező látnivalók – Szent Vitus székesegyház, Szent György bazilika, Arany utcácska – mellett olyan kortárs építészeti megoldásokkal is találkozhatunk, mint a vár kertjében található narancsház (orangerie) épülete, vagy az ugyanitt kialakított sétaútvonalak és alagút.

Narancsház
Galéria: Modern Prága
(Fotó: wendyfairy / Flickr, Creative commons Licence)

A narancsház egy 1999-es épület az eredeti, 15. századi orangerie helyén. A 84,5 méter hosszú, izgalmas kialakítású üveg és acél alagút egy reneszánsz támfalhoz kapcsolódik. Szintén a vár parkjában kell keresnünk azt a betonból és vörös téglákból álló, 2003-ban átadott alagutat, ami a Klárovtól a Hradzsinig tervezett új útvonal részét képezi a korábban kialakított sétaútvonalakkal együtt. Innen fél órás sétányira fekszik a Nemzeti Műszaki Könyvtár épülete a Dejvice 6. szám alatt. Tágas terek, beton és tarka padló jellemzi, ha már erre járunk, kár lenne kihagyni.

Modern és klasszikus látnivalók Károly-hídtól Táncoló házig

Az új után következzék egy pár régi klasszikus: sétáljunk át az óvárosba a Károly-hídon át, nézzük meg a főteret az Orlojjal, majd szusszanjunk egyet a V Jámě 6. alatt található ICON Hotel&Lounge kávézójában. A menő butikhotelt egy 19. századi épületből alakították ki, a cseh építészeti hagyományt éppúgy szem előtt tartva, mint a kortárs trendeket. A falakon pedig helyi művészek képei láthatók. Innen sétáljuk át a Vencel tér érintésével a Vinohradska 1. alá, ahol a Nemzeti Múzeum új épületét találjuk, hogy a múzeumlátogatás se maradjon ki a napunkból.

A Táncoló ház homlokzata
Galéria: Modern Prága
(Fotó: Wikimedia Commons)

Az épület maga meglehetősen ronda, története viszont nagyon érdekes: mielőtt 2006-ban megkapta volna a múzeum és 2009 júniusában megnyílt volna benne az első kiállítás, 1995-től rádióstúdióként, 1946-1992 között parlamentként működött, 1938-tól a megszálló csapatok bevonulásáig pedig a tőzsde épülete volt. Jelenleg olyan kiállításokat nézhetünk itt meg, mint hogy milyen lehetett gyereknek lenni Ferenc József császár idejében, vagy egy fotókiállítást a 19. századi emberek életéről.

Az április 11-én, a Prága modern arca kiállításon bemutatott épületek közül mi még két kedvencünket emelnénk ki, amit érdemes lehet egy prágai városnézésbe a fentiek mellett beiktatni. Az egyik Frank Gehry 1996-os, ikonikus Táncoló háza a Rašínovo Nábřeží 80. alatt, a másik pedig a high-tech Žižkov tv-torony, mely 1985 és 1992 között épült, 2000-ben felfelé mászó, ufó fejű, horror babákkal egészült ki, 2013 februárja óta pedig egy luxusapartman teszi teljessé.

Belépők
Vár és Aranyművesek utcája: Belépőjegyet a különböző épületek belső részeibe kell venni, ill. az Arany-utcácskába, csak sétálgatni a várban természetesen ingyenes. Jegyár rövid túrára: 250 CZK, diákoknak és 65 év felettieknek 125 CZK, 6 éven aluliaknak ingyenes. Ez érvényes a régi kastélyba, a Szt. Vitus székesegyházba, a Szt. György bazilikába, az Arany utcácskába és a Daliborka-toronyba. Hosszú túra jegyár: 350 CZK. Diákoknak, és 65 év felettieknek 175 CZK. 6 éven aluli gyermekeknek ingyenes. Ez, a felsoroltakon kívül érvényes a Nemzeti Galériába, a vár képtárába és a Lőportoronyba (Mihulka) is.
Nemzeti Múzeum új épülete: Felnőtteknek 100 CZK, diákoknak és nyugdíjasoknak 70 CZK, családoknak 170 CZK.
Žižkov tv-torony: Flőtt 150 CZK, nyugdíjas 100 CZK, családi 350 CZK.

címlapkép: Wikipedia

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek