Misztikus, energiát adó helyek világszerte

A Stonehenge, vagy a Holt-tenger népszerű, szakrális helyek, de a legismertebbeken kívül is van jó néhány, különleges energiájú hely a világon. Az arizonai Sedona például a spirituális wellness egyik ikonikus, amerikai központja, az ausztráliai Uluruhoz még több energiárt, a tibeti Kailash-hegyhez pedig életvezetési inspirációkért is utazhatnak a gyógy- és energiaturizmus hívei.

A spirituális turizmus fejlődése töretlen. A vallásos hithez köthető zarándokutak mellett most már sokkal többet hallhatunk az önismereti utazásokról, és azokról a helyekről a világban, amelyek energetikai töltőállomásként ismertek. 

Energiavonalak szerte a világon

Galéria: Spirit helyekFotó: Northfoto

 

Tulajdonképpen el sem kellene hagynunk az országhatárt, ha méregteleníteni, gyógyulni, töltődni szeretnénk, Magyarország bővelkedik gyógyító tájakban. A spirituális gondolkodás szerint betegségek akkor keletkeznek, ha a testben, vagy akár csak bizonyos szervek működésében elakad az energiaáramlás. A gyógyító helyekről tehát úgy tartják, hogy képesek visszaállítani az energiaáramlást.

Az energiavonalak a Föld egészét behálózzák, és a gyógyító helyek többnyire jó pr-t kapnak nemzetközi szinten. A Holt-tenger például nemcsak a gyógyturizmus, hanem a kozmetikai ipar fegyverténye is. Az ősi szent helyek, mint például Stonehenge, vagy a perui Machu Picchu, hasonlóan népszerűek. Épp ezért összeállításunkban olyan, természetes képződményeket mutatunk be, amelyekről kevesebbet hallani, de amelyeknek szintén különleges energiát tulajdonítanak. 

Tibet, Kailash-hegy

Galéria: Spirit helyekFotó: Northfoto

 

Ahogyan már a világ extrém látnivalóit összefoglaló cikkünkben is említettük, a Himaláját a hindu kozmológiában az Univerzum központjának tartják. A nemzetközi egészségmarketing is jól tudja használni a hegység reputációját, gondoljunk csak a himalájai sólámpára, vagy a hegyről származó étkezési sóra. A hegység része a tibeti Kailash-hegy, amelyet a buddhisták szent helyként tisztelnek, és az ősi, tibeti bőn vallásban is kiemelkedő szerepe van. Hitük szerint nemcsak gyógyító és erőt adó helyről van szó, hanem Buddhától érkező inspirációra, és iránymutatásokra számíthatnak mindazok, akik ide zarándokolnak.

A tibetiek évszázadokon át megtették a kimerítő zarándokútjukat a 6714 méter magas hegy felé, amelyet megmászni nem, csak körbejárni szokás. Az a fizikai és szellemi odaadás, amelyet a túra igényel, a zarándokok hite szerint segíti őket megszabadítani lelkük terheitől, és a múltban felhalmozott, rossz karmától. A hegyet körülvevő út körülbelül 50 kilométer hosszú, amelyet a legelszántabb buddhisták földre borulásokat végezve tesznek meg. 

Ausztrália, Uluru

Galéria: Spirit helyekFotó: Northfoto

  

Egyesek szerint a világ közepe az Ausztrália sivatagos középső részén, Alice Springstől 450 kilométerre magasodó tanúhegy, amelyet Ulurunak, vagy más néven Ayers Rocknak neveznek. A 348 méter magas homokkőtömb egy valamikori hegységrendszer maradványa, amelynek az őslakosok adták az Uluru nevet. A tömb geológiai szempontból is különleges. Ez a világ legnagyobb monolitja, vagyis egyetlen kőzetből álló képződménye. Vöröses színét a vas-oxidok jelenlétének köszönheti és a fényviszonyok változására az árnyalatai is észrevehetően változnak. Az őslakosok hite szerint a hegy az életet adó kupola, mindennek a közepe, ahol mitológiájuk szerint teremtő szellemek élnek.

A sziklát az 1800-as évek közepéig fehér ember nem látta, angol felfedezői, Ernest Giles és William Gosse nevezték el Ayers-sziklának Sir Henry Ayers, Ausztrália akkori kormányzója tiszteletére. Mára, az Uluru Nemzeti Park részeként az "életet adó kupola" jelentős turistalátványosság, évente több mint ötszázezren keresik fel. Mivel sivatagról van szó, és a spirituálitás jó üzlet, a hely kihasználása miatt kézenfekvő volt, hogy a hegy közelében turistaközpont épüljön. Yulara több ezer látogató fogadására alkalmas központ. 

Bolívia és Peru határa. Titicaca tó

 

Galéria: Spirit helyekFotó: Northfoto

 

A világ legmagasabban fekvő, hajózható tavának nyugati része Peru Puno tartományához, keleti csücske pedig Bolívia La Paz megyéjéhez tartozik. Dél-Amerika legnagyobb, édesvízi tava több mint 8000 négyzetkilométeren terül el, és rajta 40 sziget áll. Ezeket szent szigeteknek tartják, mind közül a tó déli részén elterülő, Isla de Sol, a Nap szigete a legnagyobb. Az inka hitvilág szerint ez az első szárazföld, amelyik az özönvíz után felbukkant, a helyet a napisten szülőhelyeként tisztelik. A sziget szakrális pontjai közé tartozik a labirintusszerű inka építmény, a Chicana.

A legendák szerint azonban nemcsak a felszínen, hanem a mélyben is vannak szent objektumok. Úgy tartják, egy elsüllyedt, Wanaku nevű ősi várost és számtalan, inka kincset rejt a tó mintegy 280 méteres mélysége (Wanakuról bővebben, angolul itt olvashatunk). Az Inka Birodalom egyike a legrejtélyesebb kultúráknak, betűk helyett csomóírást használtak, függőhidakat és profi úthálózatokat építettek, és az Andok fennsíkjain teraszos termőterületeket alakítottak ki. Ahogyan épületeikről, úgy a Titicaca-tóról is úgy tartják, különleges erőt sugároznak. 

Bolívia, Salar de Uyuni

 

Galéria: Spirit helyekFotó: Northfoto

 

A világ legnagyobb kiterjedésű sómezeje az Andok hegyvonulatai közt húzódik, 3656 méter magasságban, és területe mintegy 10,600 négyzetkilométer. Keletkezése több tízezer évvel ezelőtt, egy hatalmas tó kiszáradásának az eredménye, amelynek hatására jött létre egyébként a Titicaca-tó is.

Az Uyuni egyedi látnivaló, a néhol 120 méter vastagságú, több milliárd tonna tömegű sómezőt időszakosan vékony vízréteg borítja. Az időjárásra a sivatagok szélsőséges hőingadozása jellemző, ehhez alkalmazkodtak az itt élő fajok. A sómezőn fekvő, Isla del Pescado, vagyis a Halak szigete például kaktuszairól ismert. A legmagasabb példány 12 méter magas és 1200 évre becsülik a korát. A hatalmas mező látványához és turisztikai jelentőségéhez a flamingótelepek és termálvizek is hozzátartoznak. Levegője remek, gyógyító helyként tartják számon. A New Age-ben betöltött szerepe szerint amellett, hogy energiamező, ez a hely az, ahol az ég és a Föld találkozik. 

Arizona, Sedona

Galéria: Spirit helyekFotó: Northfoto

 

A Marsbéli tájnak is nevezett Sedonát nem a New Age fedezte fel magának, már a sinagua indiánok is hittek abban, hogy a sivatag alatt gyógyító energiaáramlatok futnak. A vöröses, homokkő sziklaformációkkal dekorált sivatagi tájat évente több millióan látogatják, miután az energiavonalakra épült gyógy- és wellnessturizmus virágzásnak indult.

Ami a spirituális utazásokat illeti, a hely vonzereje többek közt abban áll, hogy állítólag a sziklák környezetében úgynevezett energiatölcsérek, vortexek alakulnak ki, és ezek fel tudják tölteni az arra járó embereket (a vortexekről bővebben, angolul itt írnak). Sokan szeretnek meditációkat, elvonulásokat szervezni a helyszínre, ahonnan felfrissülve térnek haza. Ezoterikus szolgáltatásokat több utazási iroda is kínál, például a Sedona Soul Adventures , ahol természetesen utazók is beszámolnak megéléseikről.

 

Kalifornia, Shasta-hegy

Galéria: Spirit helyekFotó: Northfoto

 

Az elsüllyedt világok legendái mindig is sokakat izgattak. Ebből Kaliforniának bőven jutott. Siskiyou megye ikonja, a Shasta-hegy az Egyesült Államok legmagasabb vulkanikus hegycsúcsa. Úgy tartják, hogy ez a Sierra Nevadához tartozó, kialudt vulkán a bolygó különleges erőforrása. A Föld gyökércsakrájának is szokták nevezni, ahová a hiedelmek szerint a Csendes-óceánba süllyedt ősi, spirituális beállítottságú civilizáció, Lemúria túlélői menekültek.

A legenda szerint Lemúria hatalmas földrész volt több tízezer évvel ezelőtti eltűnéséig. Keleti partja kiterjedt Kaliforniáig és Kanada egy részéig, de területe elérte egészen Ausztráliát. Lakói főként a Szíriuszról, az Alfa Kentaurról és más bolygókról érkeztett lények leszármazottjai voltak, akit néhány millió év alatt földi paradicsomot hoztak létre.

A kontinens pusztulását a mítosz szerint az atlantisziakkal folytatott, egyre csak élesedő konfliktusok okozták. A háborúskodásban Atlantisz és Lemúria a saját, egyre növekvő agresszivitásuk áldozata lett. Amikor a lemúriak látták, hogy földjükre pusztulás vár, a Shasta-hegy alatt, mélyen a föld mélyében várost építettek, hogy kultúrájuk megmaradjon, és ezt Telosnak nevezték el (Telos története bővebben, angolul itt).

A Föld hét csakrája

Gyökércsakra - egyes források szerint Jeruzsálem, mások szerint a Sierra Nevada-i hegységben található Shasta-hegy
Szexcsakra - Titicaca-tó
Napfonatcsakra - Ausztrália, Uluru-hegy
Szívcsakra - Magyarország, Dobogőkő
Torokcsakra - India
Homlokcsakra - három helyről beszélnek: Egyiptom, Gizai Piramisok, Nagy-Britannia, Stonehenge, vagy a Bermuda háromszög
Koronacsakra: Tibet, Kailash hegy

 

 

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek