Amszterdam a vörös lámpás kirakatokon túl

A közhiedelemmel ellentétben Amszterdamba nemcsak a legális könnyűdrog-fogyasztás, és a kirakatokban ácsorgó örömlányok miatt érdemes ellátogatni. Akár családoknak is remek célpont lehet: ők a De Wallen negyed és a Damrak helyett a bájos csatornák partjain, a Vondelparkban, vagy az állatkertben csatangoljanak.

Kétségkívül izgalmas Amszterdamban járva sétát tenni a De Wallen, vagyis a vörös lámpás negyed környékén, megnézni a coffeeshopokat, sőt, van aki szerint még a gyorséttermek és szuvenírboltok közt nyomakodni a tömegben is hangulatos lehet a Damrakon. Mivel a korábbi hírekkel ellentétben január elsejétől mégsem tiltják ki a turistákat a coffee shopokból, sokaknak továbbra is ezek a helyek jelentik majd a legfőbb látványosságot. Pedig ennél jóval többet kínál Amszterdam az ide látogatóknak, és annak sem kell visszarettennie, aki családdal érkezik, vagy egyszerűen nem vonzzák az Amszterdam kétes hírnevét megalapozó városrészek. 

Van ezen kívül is látnivaló
Galéria: Amszterdam a kirakatokon túl
(Fotó: Paul Tolenaar/sunshine / Northfoto)

Ebben az esetben csak annyit kell tenni, hogy a központi pályaudvarhoz közel első városmag helyett kicsit más irányban indulunk el – például a Prinsengracht és a Herrengracht környékén, vagy a Reguliersgracht mentén barangolunk. Persze mint minden turista, mi is megnéztük, milyen az este a vörösen világító kirakatok, hostelek aljában található zajos pubok és füstös coffee shopok világában, de ennél többre voltunk kíváncsiak. Így fogtuk magunkat, és feltérképeztük Amszterdam múzeumait, piacait, parkjait, és azt is, hogy hová érdemes kirándulni, ha elég volt a városból.

Éjjeli őrjárattól macskamúzeumig

A múzeumokat egy remek esti program, a Museumnacht, vagyis a helyi múzeumok éjszakája keretében néztük meg. Nagy sorok, dizájnos világítás, és változatos programok jellemezték az eseményt, bármelyik múzeumba tettük be a lábunkat. Választék pedig volt bőven: a 17,50 eurós karszalagért cserébe több mint ötven intézmény közül válogathattunk, és a tömegközlekedés is ingyen volt arra az estére.

A legfontosabbak közül elsőként a Rijksmuseumot látogattuk meg. A múzeum hatalmas gyűjteményének az átépítési munkák miatt jelenleg csak töredékét lehet megnézni, de még így is érdemes ide jegyet váltani múzeumok éjszakájától függetlenül is. Kedvencünk az alsó szinten található óriási babaház, és persze Rembrandt Éjjeli őrjárata volt. Különösen tetszettek a kihelyezett tájékoztatók, amikről olyan érdekességeket lehet megtudni, mint hogy eredetileg más mérete volt a vászonnak, csak azért vágtak le anno az elkészült festményből, hogy odaférjen a kiszemelt falra.

Természetesen a Museumplein másik nagy attrakcióját, a Stedelijk múzeumot sem hagytuk ki ezen az estén. A fejjel lefelé fordított fürdőkád formájú előtetővel kibővített modern művészeti gyűjtemény szeptember végén nyitott újra, és ez a másik olyan múzeum, amit akkor is érdemes megnézni, ha nem a rendszerint november elején megrendezésre kerülő múzeumok éjszakájakor látogat valaki a városba. A gyűjtemény valószínűleg napvilágnál is olyan lenyűgöző és sokrétű, mint éjszaka volt.

A Holland Kelet-indiai Társaság hajója a kikötőben
Galéria: Amszterdam a kirakatokon túl
(Fotó: Spectrum Colour Library / Northfoto)

Bár ezen a környéken található a Van Gogh múzeum is, az épület átalakítása miatt a kiállítást ideiglenesen átköltöztették a Hermitage Amsterdam épületébe, az Amstel folyó partjára. Csak egy részét lehet megtekinteni a teljes gyűjteménynek, de így is átfogó képet ad az életműről. És ha már erre járunk: a Hermitage impresszionista tárlata is jelentős, érdemes azt is megnézni. A Museumpleinről át lehet ide sétálni, egyszerűen követni kell a táblákat. Néhol – például a Magere Brugon – hanginstallációk teszik érdekesebbé a sétát.

Legendás még – az előtte kígyózó hatalmas sorokról, és a benne található izgalmas tárlatról egyaránt – Anne Frank háza is. Ide sajnos még nem volt szerencsénk bejutni, de aki ki bírta állni az előtte kígyózó sort, csak elismerően nyilatkozott a múzeumról. Szintén különleges hely a Scheepvartmuseum, ahol ötszáz év hajózási történelmét mutatják be, egy interaktív kiállítás keretében. Az épület előtti kikötőben pedig a Holland Kelet-indiai Társaság (VOC) hajójának másolatát lehet megnézni.

Akiknek még ez sem elég, olyan furcsa kiállítások is vannak a városban, mint a táskamúzeum, vagy a macskamúzeum. Aki pedig bulisabb helyekre vágyik, a Heineken sörgyára, és a Bols vodka történetét bemutató The House of Bols Coctail & Genever Experience is tárt kapukkal várja. Előbbiben a patinás sörgyár épületében lovakkal találkozhatunk, egy moziteremben sört készítenek belőlünk, az alsó szinten pedig tömeg és rengeteg Heineken vár – két pohár eleve benne van a belépő árában.

Heineken Experience
Galéria: Amszterdam a kirakatokon túl
(Fotó: mimi / Travelo)

A House of Bols visszafogottabb, elegánsabb, kisebb, és szerintünk szórakoztatóbb is. Például végigszagolhatjuk a cég által gyártott összes likőrt, és kitalálhatjuk melyik micsoda, a túra végén pedig mi magunk választhatjuk ki egy érintőképernyőn, hogy milyen koktélt keverjenek nekünk. Míg a Heinekennél nagyüzemben ment a sörcsapolás, itt a bárban volt ideje elbeszélgetni velünk a pultosoknak. A koktél mellé kétféle rövidital is jár, megismerkedhetünk például a gyógynövényes ízű, és igen tömény jeneverrel.

Programok úszó virágpiactól lepkeházig

Amszterdamban nemcsak a múzeumokban, de a különböző piacokon is kincsekre lehet bukkanni. A tulipánra, és más virághagymákra vágyóknak a Muntplein és Königsplein között húzódó, a Singel csatornán úszó virágpiacon érdemes nézelődni, garantáltan olcsóbb itt vásárolni, mint a szuvenírüzletekben. Aki szeret bolhapiacokon bogarászni, vegye az irányt az Albert Cuypstraaton található piac felé, vagy a waterloopleini bolhapiac irányába.

A karácsonyi díszbe öltöztetett városban persze az egész évben megszokott piacok mellett adventi vásárok is megnyitják kapuikat, és az üzletek is az ünnepekre készülnek. A helyi télapó, Sinterklaas már november 18-án megérkezett csónakjával a már említett hajózási múzeum elé, azóta pedig a város számos pontján felbukkan. Karácsonyi ajándékokat, egyedi ruhákat a „De 9 Straatjes" vagyis a Leidsestraat és a Raadhuisstraat között található kilenc utcácska dizájnos üzleteiben érdemes választani, a Pure Markton pedig környezetbarát termékeket és bio-élelmiszereket vehetünk.

Vondelpark
Galéria: Amszterdam a kirakatokon túl
(Fotó: mimi / Travelo)

Bár most éppen nincsen túl nagy szezonja, de Amszterdam parkjai is remek kikapcsolódást nyújtanak a turistáknak. Kellemes hely a Sarpathipark, az Oosterpark, és a már említett Museumplein is. Szilveszterkor ez utóbbin a legnagyobb az össznépi banzáj, így aki itt tölti az év végét, ide jöjjön visszaszámolni éjfélig. Nem messze innen fekszik a legnagyobb, és legismertebb park, a Vondelpark. Méreténél fogva a legkényelmesebb kerékpárral bejárni. És ha már a kerteknél tartunk: az Artis Royal Zoo, vagyis az állatkert is megér egy látogatást – a lepkeház például lenyűgöző.

Amszterdamon kívül is van ám élet

Amszterdam környéke is remek programlehetőségeket kínál: lenézhetünk a tengerparti dűnékhez, tulipánok milliói között tobzódhatunk, vagy akár vissza is utazhatunk az időben egy hangulatos skanzen meglátogatásával. Előbbiért Zandvoort irányában kell jegyet váltanunk a központi pályaudvaron, utóbbihoz a Zaanse Schansba kell elvonatozni. Zandvoortban sok sirályt, szép tengerpartot, egy mókás múzeumot és kedves kis lakóházakat találunk, Zaanse Schansban pedig vízimalmokat, régi élelmiszerboltot, fapapucs-készítő műhelyt, régiség boltot, sajtkészítő műhelyt és állatokat. Belépő nincs, csak néhány kisebb múzeumért – például a pékműhelybe való bejutásért – kell fizetni, de ezek nélkül is teljes az élmény.

Zaanse Schans
Galéria: Amszterdam a kirakatokon túl
(Fotó: mimi / Travelo)

Aki pedig az év megfelelő időszakában – márciustól májusig – látogat ide, vegye az irányt a Keukenhof színpompás, 32 hektáron elterülő kertjébe, ahol hétmillió tulipán virít. A Leidsepleinről vagy a Museumpleinről a 197-es számú buszra kell felszállni a Schiphol Airport irányába. A reptéren pedig az 58-as számú, Keukenhofba tartó busszal kell utazni 35 percet. Hogy ne kelljen a jegyekkel bajlódni, a Leidsepleinen kombinált jegyet válthatunk a két buszra, amiben a kert belépője is benne van, nagyjából húsz eurós áron.

Belépők
Rijksmuseum: 14 euró, 18 éves korig ingyenes
Stedelijk museum: 15 euró, diákoknak 7,50 euró, 12 éves kor alatt ingyenes
Van Gogh (Hermitage Amsterdam): 17,50 euró, 17 éves korig ingyenes
Anne Frank háza: 9 euró, 10-17 éves korig 4,50 euró, 9 éves korig ingyenes
Scheepvartmuseum: 15 euró, gyerekeknek 7,50 euró
Macskamúzeum (KattenKabinet): 6 euró, gyerekeknek 3 euró
Táskamúzeum (Tassen Museum): 8,50 euró, 12-18 éves korig 5 euró
Heineken Experience: 17 euró
Bols Experience: 12,50 euró
Artis Royal Zoo: 18,95 euró, gyerekeknek 9 éves korig 15,50 euró
Zaanse Schans: ingyenes, vonatjegy 5 euró körül (retúr)
Vonatjegy Zandvoortba: 9 euró körül (retúr)
Keukenhof: 20 euró körül (buszjegyekkel, belépővel)
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek