Ruccanjon ki egy napra Európából Afrikába!

Barcelonából a festői Tossa de Marba, Malagából egyenesen Marokkóba, Firenzéből romantikus toszkán kisvárosokba kirándulhat, ha az utazásának célpontja mellett a környező tájakra is kíváncsi.

Egynapos kirándulásokat bemutató sorozatunk első két részében olyan népszerű fővárosokból mutattunk kiutat, mint Róma, London, Párizs vagy Amszterdam. Ezúttal olyan városok környékén mutatjuk be a legkellemesebb kirándulóhelyeket, melyek ugyan nem az adott ország legnagyobbjai, a turistaáradat mégis olyan jelentős, hogy az ember szívesen szán egy napot arra, hogy megszökjön kicsit vidékre.

Egy nap a strandon egy vár tövében, Barcelona közelében

Bár Barcelona a tökéletes nyaralás helyszíne lehet a remek látnivalók és a tengerpart együttes jelenléte miatt, ha hibátlan strandolásra, és kisvárosias hangulatra vágyunk, bizony el kell hagynunk Katalónia fővárosát. Ugyan a mindig zsibongó Barcelonetán is kellemesen tölthetjük az időnket, egész napos pancsolásra, pihenésre nem alkalmas, és valljuk be: annyira nem is szép a part. Egyrészt közel az ipari kikötő, másrészt mindig történik itt valami, így a teljes kikapcsolódás nem garantált. Nekünk legalábbis nem jött be. De akkor hol lehet egy jót strandolni a közelben? Aki keveset utazna, és rendezett, szép strandra vágyik, annak a Barcelonától 35 kilométerre fekvő Sitgest szokták ajánlani, háromnegyed órás vonatútnyira a várostól. Harminc percenként indulnak a vonatok a Passeig de Gracia vasútállomásáról, egy útra négy euró körüli összegért.

Tossa de Mar strandja
Galéria: Szökés a városból 3.
(Fotó: mimi / Travelo)

 Ottjártunkkor ide sajnos nem jutottunk el, Tossa de Marba, a Costa Brava egyik ékkövére viszont igen. Rendszeres buszjárat közlekedik a Sarfa társaság üzemeltetésében Barcelona Estacio del Nord buszpályaudvaráról utanként körülbelül tíz euróért. Figyelem! A buszpályaudvaron ahhoz a kasszához álljanak sorba, ami fölött a megfelelő társaság nevét látják kiírva, különben állhatnak sorba kétszer is! Az út egy óra húsz perc hosszú, cserébe egy vérbeli spanyol kisvárosban találjuk magunkat zegzugos utcácskákkal, hívogató kisvendéglőkkel és egy igazán különleges stranddal. Az öböl egyik végét jellegzetes sziklák, a másikat egy kis középkori vár zárja le. A part sajnos ahogyan Barcelonában, úgy itt sem finomhomokos, inkább kagylótörmelékesnek, egészen miniatűr kavicsosnak tudnám leírni. De ez ne szegje senki kedvét, az öböl látványa és a kisváros kárpótol ezért a kényelmetlenségért.

 Ne csak Malagát, a kontinenst is hagyja el egy napra!

Spanyolországnál maradva, de jóval délebbre tekintve egy másik közkedvelt turistacélpontot találunk: Andalúziát, és a Costa del Sol fővárosát, Malagát. Igaz, hogy annyira talán nincs felkapva, mint Barcelona – így olyan nagyon kellemetlen tömeg sincs – mégis érdemes kirándulni menni a hangulatos sétálóutcácskák, érdekes erkélyek és trópusi oázisnak beillő parkok városából. Egy napra Granada vagy Cordoba felé indulni kézenfekvő lehet (ezekről egy későbbi cikkünkben részletesen is megemlékezünk majd) elhagyni a kontinenst kevésbé az. Pedig rendkívül szórakoztató, és a Gibraltári-szoros nincs is olyan nagyon messze!

Saját, vagy bérelt autóval nem mertem volna nekivágni Tangernek, mert még sosem jártam Marokkóban. Így egy nagy helyi utazásszervező cég, a Julia Travel gondjaira bíztam magam. Igaz, hogy egy nagy turistacsoport tagjaként elmenekülni a turistahadak elől nem valami logikus lépés, de Afrika partjai jobban vonzottak annál, hogy ilyesmi zavarjon. A túra embertelenül korán, hajnali ötkor vette kezdetét, hogy tízre Tarifa kikötőjébe érjünk úgy, hogy közben a Costa del Sol üdülővárosaiból is összeszedjük a népet. Ezekről a kitérőkről jó előre informálódni, hogy ne helyben érjen a bosszúság, amikor már a negyedik nyaralókomplexumhoz fordulunk be hajnali 7-kor, a kikötő meg még sehol. A pár órás szenvedés után viszont jön az út kellemes része: felszállás az óriási kompra, ötven percnyi hajókázás, majd Tanger autóbuszos, később pedig gyalogos felfedezése.

 

Árus és teve Tangerben
Galéria: Szökés a városból 3.
(Fotó: mimi / Travelo)

 

Tudni kell, hogy ez a kirándulás főleg azoknak szól, akik még életükben nem tették ki a lábukat Európából. Nekik ugyanis nagyon egzotikus élmény lehet a tevegelés, a rengeteg portékáját folyamatosan kínálgató árus, az egész óváros és a bazár hangulata. A 80 eurós túra árában egy finom ebéd is helyet kapott, egy autentikus marokkói étteremben. Itt kuszkuszt, tagine-t, mézes édességet és menta teát szolgáltak fel. Az ebéd után a piacon folytatódik a program, vásárlási lehetőséggel egy szőnyegárusnál, illetve egy fűszeresnél. Nekünk az utcai árusok mondjuk szimpatikusabbak voltak, és sokkal jobban lehetett alkudni is velük, de mindenki döntse el, hogy mi tetszik neki. A kirándulás részét képezte egy barlang meglátogatása is, ahol a legendák szerint Herkules húzta meg magát, és egy kis szabadidőt is kaptunk az óváros területén. Késő délután indult a csoportunk haza Malagába, és bár borzasztó fárasztó az egész napos út, nagyon megérte!

Fontos: A térségbe utazók kísérjék fokozott figyelemmel a híreket, múlt héten erdőtüzek pusztítottak Malaga tartományban.

Toszkána legszebb tájai egy nap alatt

Bármikor is járjunk Firenzében, az biztos, hogy jókora tömeggel találjuk majd szembe magunkat. Ahogyan az is, hogy a reneszánsz csodák után a toszkán tájra is nagyon kíváncsiak leszünk, ha már egyszer eljutottunk idáig. Ha sok idő – és pénz – áll rendelkezésünkre, egyesével felfedezhetjük a közelinek mondható városokat Luccától San Gimignanón át Sienáig. Ha azonban csak pár napot van szerencsénk Firenzében tölteni, érdemesebb egy toszkán gyorstalpalóra befizetni valamelyik kirándulásszervező cégnél. Persze autóval is bejárható a környék, de egy nap alatt biztosan nem látunk annyit saját szervezésben, mint amit egy jól megválasztott kirándulás adhat. Még akkor is, ha egyértelműen nem a világ legjobb dolga csoportosan terelgetve, nem a saját tempónkban megismerni ezt a lenyűgöző környéket. De valamit valamiért.

Mi egy „Best of Tuscany" nevű túrára fizettünk be, fejenként 90 euróért. Kezdetben komoly fenntartásaim voltak azzal kapcsolatban, hogyan lehet élvezhetően végigjárni a Siena-San Gimignano-Pisa útvonalat úgy, hogy közben egy gazdaságban is megállunk bort kóstolni és ebédelni. A tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy kár volt ezen aggódni, minden flottul ment, és sehol nem éreztük azt, hogy marhacsordaként hajtanának végig fél Toszkánán, pedig ez is benne lett volna a pakliban. A túra reggel kezdődött, először Sienát látogattuk meg a világ legrégebbi bankjával, a jellegzetes kagyló alakú főterével, és a mókás csíkos katedrálisával. Innen egy helyi gazdaságba vezetett az út, ahol helyben készített olívaolajat, remek borokat kóstoltunk. A Vernaccia di San Gimignanót, ha a környéken járnak, mindenképpen próbálják ki! Ezt egy ízletes ebéd követte ugyanitt, helyi sonkával, salátával, tésztával, ami benne volt a kirándulás árában.

 

San Gimignano tornyai
Galéria: Szökés a városból 3.
(Fotó: Bildagentur-Online/chromorange / Northfoto)

 Innen San Gimignanóba, a középkori Manhattanbe mentünk tovább, ahol a világ legjobb fagylaltozójában torkoskodtunk a főtéren. Innen tipikus, dimbes-dombos, olívaligetes toszkán tájon vezetett az út Pisába, ahol megtudhattuk, hogy nem csak a torony, de a katedrális és a keresztelőkápolna is ferde a Campo dei Miracolin, vagyis a Csodák terén. Ki-ki elkészíthette a roppant kínos, a torony megtartását imitáló képét, kicsit nézelődtünk a városban, majd hazaindultunk Firenzébe. Soknak tűnik ennyi látnivaló és megtett kilométer egy napra, de akárcsak a marokkói kirándulást Malagából, úgy ezt a túrát is vétek lett volna kihagyni. Persze saját autóval, az egyes városokra egész napokat szánva még tökéletesebb lett volna, de ízelítőnek ez is jó.

Önök is szeretnek fél-egynapos kirándulásokra indulni a környékre, ha városlátogatásra adják a fejüket? Ha vannak jó tippjeik, hová érdemes elmenekülni a nagyvárosok forgatagából, írják meg nekünk! Várjuk véleményüket kommentben, vagy e-mailben az olvir@travelo.hu címen.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek