Pikniktérkép készül Romániában

Pikniktérkép készül Romániában

Pikniktérképet állít össze a román környezetvédelmi minisztérium, és egyelőre nem bírságol a vadpiknikezésért - jelentette be szerdán Korodi Attila, a tárca vezetője. Romániában március vége óta csak az önkormányzatok által erre a célra kialakított kirándulóhelyeken szabad tüzet gyújtani és a szabadban étkezni. A négynapos május elsejei vakáció közeledtével a környezetvédelmi és erdészeti miniszter felhívta a kirándulók figyelmét, hogy a környezetvédelmi őrség és az állami erdészet több mint ezer alkalmazottja fog járőrözni a legnépszerűbb kirándulóhelyek környékén.

Az MTI-nek a bírságolást firtató kérdésére a miniszter azt mondta: a vadpiknikezésért még nem fognak bírságolni, mert kevés a kialakított piknikezőhely, de a szemetelésért igen. "Akik kimennek a szabadba, hogy ott készítsék el ebédjüket, azoknak a magatartását már lehet mérlegelni a pikniktörvény alapján: nem azt, hogy hol, hanem hogy hogyan" - magyarázta Korodi.

A román környezetvédelmi minisztérium felszólította az önkormányzatokat, hogy május végéig jelezzék, kialakítanak-e piknikezőhelyet. Miután a környezetvédelmi őrség ellenőrzi terveiket, a szaktárca összeállítja és közzéteszi Románia pikniktérképét - közölte a miniszter.

Romániában nagyon népszerű a piknikezés: egy márciusban végzett felmérés szerint a városi felnőtt lakosság 60 százaléka tavaly legalább egy alkalommal kiment a természetbe húst sütni, egyharmaduk pedig több mint tízszer volt piknikezni. A megkérdezetteket is leginkább a szemét zavarja, és elvileg helyeslik a márciusban hatályba lépett törvény szigorát. A felmérést végző Green Revolution egyesület programigazgatója, Corneliu Belciug hozzáfűzte: sajnos a legtöbb piknikezőt csak a mások szemete zavarja, és azért volt szükség a "jóérzés" törvényre - vagyis a pikniktörvényre -, hogy a bírság fenyegetésével vegye rá a civilizált viselkedésre azokat, akik a természetet szemétdombnak nézik.

A jogszabály szerint ezentúl csak az önkormányzatok által kialakított helyeken szabad majd tüzet gyújtani, az autót pedig szintén csak kijelölt helyen szabad leparkolni. A törvény külön kitér arra, hogy a "fiziológiai szükségleteket" csak a kijelölt helyeken szabad elvégezni, "személyes higiéniával kapcsolatos termékeket" pedig tilos a folyóvizek 30 méteres körzetében használni.
A szabályos piknikezéshez a kifüggesztett menetrendet is be kell tartani, és mindvégig tekintettel kell lenni a többi látogató, a környék lakói és a vadállatok nyugalmára. Aki ezeket az előírásokat megszegi, 100-tól 3000 lejig (6500-tól 200 ezer forintig) terjedő pénzbírsággal sújtható.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek