Korlátozzák London légiforgalmát az olimpia alatt

Erősen korlátozzák London légiforgalmát a nyári olimpiai játékok idején, elkerülendő a teljes káoszt a már most is kapacitásaik határán működő londoni repülőtereken. Heathrow történelme legforgalmasabb napjára számít az olimpia utáni napon.

A The Times című vezető konzervatív napilap csütörtökön ismertetett értesülése szerint a brit kormány Délkelet-Anglia összes repülőterén külön forgalomszabályozást vezet be az olimpia idejére, áll az MTI tudósításában. Ez vonatkozik a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi légikikötőre, de különösen a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőterére, a főváros nyugati határában működő Heathrow-ra, amelynek forgalmát a brit lap által látott intézkedési tervek alapján ötödével csökkentik.

Fotó: Gill Allen / The Times / NorthfotoForrás: Travelo

 Ez azt jelenti, hogy a játékok idején Heathrow óránként legfeljebb 36 járatot indíthat és fogadhat, jóllehet a tavaly nyári csúcsidőszakban az óránkénti maximális forgalom 43-44 érkező és induló járat volt.

A The Times szerint a brit kormány illetékesei elsősorban attól rettegnek, hogy a sport helyett az óriási késésekről és a hosszú sorokban veszteglő utasokról szóló beszámolók válnak a londoni olimpia "fő sztorijává". Tekintettel arra, hogy a játékokra több mint tízezer külföldi újságíró érkezik, "aligha maradna említés nélkül", ha súlyos torlódás és zűrzavar alakulna ki Heathrow-n, és az illetékesek szeretnék elkerülni az olyan fotókat, amelyeken a legnagyobb londoni repülőtér "egy harmadik világbeli buszpályaudvarra hasonlít" - áll a brit lap csütörtöki beszámolójában.

A lap által látott tervek szerint az előkelőségeket, vezető külföldi politikusokat, "milliárdosokat és celebeket" szállító repülőgépek az olimpia alatt nem szállhatnak le Heathrow-n, csak a kisebb regionális repülőtereken. Az előrejelzések szerint júliusban és augusztusban hétszáz charterjárat és háromezer magánrepülőgép érkezik Londonba a menetrendszerű járatokon felül. Mindemellett 240 "állami" repülőgépet is várnak vezető politikusokkal a fedélzetükön, de még Barack Obama amerikai elnök különgépe, az Air Force One sem szállhat le Heathrow-n - áll a csütörtöki Timesban.

A lap szerint a brit repülésügyi hatóságok azzal számolnak, hogy csak a megnyitó ünnepség előtti napon, július 26-án 350 ezer utas érkezik a londoni repülőterekre, 3,5-szer több, mint egy héttel korábban.

A Heathrow repülőtér külön terminált létesít a játékok után távozó sportolók számára, áll a reptér csütörtöki közleményében. Ebből kiderül, hogy az olimpia záróünnepsége utáni nap, augusztus 13. lesz a repülőtér történetének legforgalmasabb napja, melyen várhatóan 35 százalékkal több poggyász távozik a reptérről, mint egy átlagos napon. Az érkező utasok száma pedig a nyitóünnepség előtti napon ugrik meg, várhatóan 45 százalékkal. Külön kihívást jelent a repülőtér számára a paralimpiára érkező mozgássérült sportolók nagy száma, nekik külön lifteket építenek.

Nagy-Britanniában évek óta komoly vita tárgya, sőt belpolitikai feszültség okozója a rendkívül szűkös londoni repülőtéri kapacitás bővítésének ügye. London öt nagy nemzetközi repülőterének összesen is csak hat kifutópályája van. Csak Heathrow-n működik két pálya, de ezek kapacitás-kihasználtsága is 99 százalékos, a többi légikikötőben pedig csak egy-egy pályán zajlik a forgalom, miközben például az amszterdami Schiphol repülőtérnek egyedül hat pályája van.

Heathrow, a legnagyobb londoni repülőtér környéke azonban sűrűn lakott, így gyakorlatilag lehetetlen egy újabb pálya kialakítása, és a többi légikikötő körzetének lakossága is mereven ellenzi a bővítéseket.

A jelenleg formálódó elképzelések szerint a Temze torkolatában, egy mesterséges szigetre épülne London új repülőtere négy kifutópályával és gyorsvasúti összeköttetéssel, de ez a beruházás óvatos becslések szerint is 50 milliárd fontba (18 ezer milliárd forintba) kerülne, és jóváhagyás esetén is csak több évtized múlva valósulhatna meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek