Hol háljunk Bécsben?

Béreljünk lakást az egyetemhez közel, szálljunk meg mediterrán apartmanban a Belvedere mellett, vagy pihenjük ki a városnézés fáradalmait egy Schönbrunni kastélyhoz közeli szállodában.

Sok szó esik itt a Travelón a szomszédos Ausztria igen menő fővárosáról. Rendszeresen ajánlunk programokat, sőt, nassolás-ügyi kisokosunkból már azt is tudják, hol mit érdemes enni-inni. A szálláslehetőségekről azonban még nem szóltunk. Ennek főként az az oka, hogy aki csak egy kiállítást, vagy az ünnepek időszakában a vásárt megy megnézni, annak bőven elég reggel autóba ülni, vagy felpattanni a buszra, vonatra, és pár órán belül már meg is érkezett Bécsbe, este pedig ugyanez visszafelé. Persze van, akit a hideg ráz egy ilyen instant látogatás gondolatától, és nem akarja a kirándulás felét közlekedési eszközökön tölteni, vagy több napot szán a császárvárosra - nekik ajánlunk pár alternatívát szállásokra, de a közlekedésre is kitérünk.

Forrás: Travelo

Hogyan jussunk el Bécsbe?

Autóval - Budapest-Bécs, 2 óra 15 perc, E-75 és A4 utakon. Autópályamatrica mindkét országban szükséges!

Busszal - A fővárosból az OrangeWays és az Eurolines is indít járatokat. Mostanában több probléma volt az OrangeWays buszaival (több órás késések, benzinhiány) ezért mi inkább az Eurolines-t ajánljuk. A menetidő mindkét cégnél 2 óra 50 perc, az OrangeWaysnél az árak 1900 és 4500 forint között változnak utanként, így az utazásunk időpontjától függ, hogy 3800 és 9000 forint között pontosan járjuk meg oda-vissza az utat. Az Eurolines jegyárai 1000 és 5900 forint között lehetnek, itt is az utazás időpontjától függ. Foglaljunk tehát időben, és ha rugalmas elutazásunk dátuma, érdeklődjünk utána az olcsóbb időpontoknak.

Vonattal - A Keleti Pályaudvarról indulnak RailJet és EuroCity vonatok is az osztrák fővárosba, a menetidő 3 óra körül várható. Én mindenképp a RailJetre szavazok, mert ezzel utazva megtapasztalhatjuk, milyen lenne, ha balkáni helyett európai színvonalú vonatok járnának nálunk is. A MÁV 4 napos bécsi kirándulójegyeit városi közlekedés nélkül 25, az ott tartózkodás első két napján a tömegközlekedésre is alkalmasakat pedig 31 euróért vásárolhatjuk meg. (Aktuálisan 305 forinttal számol a MÁV eurónként.) Bár a kirándulójegyek nem helyjegykötelesek, így bármely Bécsbe tartó szerelvényre felhasználhatóak, mégis érdemes helyjegyet váltani (3 euró darabja), mert olykor (főként hétvégén, ünnepnapokon és a vásárok időszakában) nagy zsúfoltságra lehet számítani, 3 órácskát a folyosón ácsorogni pedig nem olyan jó móka.

És hol szálljunk meg?

A legolcsóbb lehetőségeket a rövid távra kiadó lakásokat hirdető oldalakon találjuk. Kedvencem a HomeAway, mert eddig bárhová utaztam, mindenhol remek árú lakásokat találtam, és minden rendben ment. Nem volt ez másként Bécsben sem, pár hete egy kiváló apartmanban szálltam meg, amit ezen a rendszeren keresztül foglaltam. A lakás körülbelül 5 percre volt villamossal az egyetemtől és a városházától. Ez az adventi időszakban nagyon praktikus volt, pikk-pakk a vásáron találtuk magunkat. Maga a lakás négy embernek megfelelő méretű volt, tiszta, kényelmes, Ikea-jellegű bútorokkal, számítógéppel és csigalassú internettel. Ára végtakarítással, péntek déltől vasárnap estig, négy embernek összesen 130 euró, ami fejenként 32,5 eurós költséget jelentett. A lakáshoz közel található a Centimeter étterem wahringi kirendeltsége (amiről már itt lelkendeztem egyszer), de több szupermarket is van a környéken, így az ellátással sem volt probléma.

Egy fokkal drágábban, de még mindig nagyon kedvező áron foglalhatunk szobát a különböző apartmanhotelekben. Ebben a kategóriában a La Scala Appartments-hez volt már szerencsém, az S-Bahn rennwegi megállójánál, pár percnyire a Belvederétől. Nagyon kellemes, tiszta, mediterrán berendezésű szobákat találunk itt 40 euró/2 fős apartman/éj áron. Azt viszont fontos tudni, hogy bár étkezőasztalt, evőeszközöket és tányérokat találunk az apartmanokban, konyhát nem mindegyikben, hiába ígéri ezt a szálláshely honlapja. Ha főzőcskézni akarunk, mindenképp konyhás apartmant kérjünk!

Ha Schönbrunnba készülünk pandalesre, ideális lehet a Courtyard by Marriott schönbrunni egysége, pár percnyire a kastélytól. Az épület kívülről borzasztó átlagos, de bent kedves recepciósokkal, ízlésesen berendezett, bár nagynak nem mondható szobákkal, nagyon kényelmes ágyakkal, és alkalmanként elég komoly akciókkal várnak. Ha időben foglalunk, mi is elcsíphetünk egy ilyet, és akkor megéri a hotelt választani. Átlagosan valamivel 100 euró fölött kaphatunk szobát éjszakánként, a kedvezményes szobaár most 77 euró/éj, de volt már precedens arra is, hogy egy teljes hétvégéért kértek két főre 85 eurót.

Forrás: Travelo

A szállodáknál valamivel olcsóbbak és nagy hagyománnyal bírnak Bécsben a panziók. Egyik kedvencünk a Pension Residence, mely egy öreg bérház két felső emeletét foglalja el Bécs legközepén, az első kerületben. A kétszemélyes szobák reggelivel 90-110 euróba kerülnek szezontól függően, ami igen jó ár, tekintve, hogy a Rathaus mögött, a Stephansdomtól gyalog tíz percre van a panzió. A 23 szoba között vannak antik bútorokkal berendezett és modern darabok is, de mind tágas, felújított és tiszta. A reggelizőhelység nem túl nagy, ezért érdemes korán kelni, különben lehet, hogy kicsit várni kell, míg felszabadul egy asztal. A reggeli viszont bőséges és finom. A panzióban ingyen wifi működik, és kutyát is lehet vinni, felár nélkül. Érdemes jó előre foglalni, mert gyakran telt házzal működik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek