Egy új ország olyan, mint egy bombanő

Utazni egy ismeretlen országba olyan, mint összejönni egy jó nővel. Mindenhol fel akarod fedezni és minden részét élvezed - mondta egy látogató az Utazás kiállításon, ahol a legjobb és legrosszabb úti élményeikről kérdeztük a katalógusgyűjtők közt felbukkanó utazókat.

"Nincs olyan, hogy rossz úti élmény. Utazni mindig jó, a legrosszabb akkor történhet veled, ha lemaradsz az útról" - mondta a budapesti Utazás kiállítás egyik vendége, amikor a legjobb és a legrosszabb úti élményeiről kérdeztük.

Jövőre veletek ugyanitt(Fotó: Bakró-Nagy Ferenc)

Idén 35. alkalommal nyitott meg a minden évben jelentős tömegeket vonzó kiállítás. Az A pavilonba már pénteken délelőtt rengetegen érkeztek. Főként iskolából ellógó gimnazisták, huszonévesek, új ingerekre vágyó kismamák és az idősebb korosztály, közülük is szép számban jelentek meg a szenvedélyes katalógusgyűjtők, akik, számolva azzal az lehetőséggel, hogy ha jönnek az ufók, legyen náluk elég holmi, gurulós bőrönddel érkeztek.

Nosztalgikus lecsószag és a hazatérés

A pavilon egyes részein nosztalgikus lecsószag terjengett, népviseletbe öltözött lányok mászkáltak unottan, a büfében már javában csapolták a sört, az udvaron pedig ínyenc kolbászokkal, fröccsel és palacsintával gondoskodtak arról, hogy aki ide eljön, érezze, hazatért, itt mindig azt kapja, amit húsz éve megszokott.

Az idegenforgalmi kiállítás idei külföldi díszvendége Lengyelország, de olyan, különleges úticélok is bemutatkoznak, mint Üzbegisztán, és ami hazánkat illeti, ezen az eseményen Debrecen kap kiemelt figyelmet, no meg a halasi csipke.

Ebben az időszakban éppen az az utazóközönség hiányzott, mely az interneten szereti szervezni az utazását, és hirtelen ötlettől vezérelve januárban Tanzániába utazik, hogy megmássza a Kilimandzsárót, vagy fizetés nélküli szabadságán egyedül, hátizsákkal nekivág Dél-Kelet-Ázsiának, és ki nem hagyna az útitervéből egy kongói gorillarezervátumot. Amikor tehát random jelleggel látogatókat kérdeztünk a legjobb és legrosszabb utazási élményeikről, sejthető volt, hogy nem lesznek köztük extrém helyszínek, de a jó öreg görög tengerpart, a feltörekvő Bulgária, és a Balaton messziről visszaköszön.

Néhány érdekesebb úti élmény közül válogatva összeállítottunk egy listát azokról a helyekről, amelyeket érdemes látni.

Cancún, Mexikó

"A legtutibb hely Cancún. Mexikó olyan ország, amit szeretnél úgy, ahogy van bezabálni"- mondta Szőke Márk, akitől a már idézett bombanős hasonlat származik. Egészen pontosan: "Egy bombanő is olyan, akit úgy, ahogy van, bezabálnál. Mindenhol fel akarod fedezni és minden részét élvezed". Márk kétszer járt már Mexikóban, egyszer októberben, máskor januárban, szereti a turistaparadicsomokat, és rendszerint a szállodákat választja.

Szeles március(Fotó: Bakró-Nagy Ferenc)

 Cancún a Riviera Maya turistaövezet központja, körülbelül 850 ezer lakosa van, akik közül rengetegen élnek a turizmusból. Számukra geometrikus utcahálózat épült, egy körzetben élnek. A város a hetvenes évektől kedve kezdett el nagy erőkkel fejlődni, a hotelek sormináját éttermek, bárok és szórakozóhelyek színesítik. Azt mondják, március és április a legjobb időszak az utazásra, mert akkor biztosan jó az idő.

"A last minute utazásban hiszek, nyáron ezeket az ajánlatokat keresem, de ha épp van sok pénzem, akkor katalógusból választok úticélt. Olyat sosem tennék, hogy utazási börzéken márciusban befizetek egy júliusi útra, mert nyárig százszor csődbe mehet az utazási iroda, mint arra már sok példa volt"- mondta Szőke Márk.

Madeira, Portugália

"Madeira olyan, mintha egy nemzeti park lenne. Csodálatosan szép növényzete van, örökké virágzó fák. Örültem, hogy azt láttam, a minőségi turizmusra mennek, és nincs iparuk, ami külön csodálatos dolog, mert nem szennyezett a levegő" - emlékezett vissza tavalyi benyomásaira ad hoc nyilatkozónk, Murányi Jánosné, aki rendszerint barátnőjével együtt utazik. "Egyetlen kellemetlenség ért bennünket, hogy május végén, június elején sokat esett. Erről azt mondták a helyiek, hogy ritkaság a rossz idő."

Nyilatkozónk a szervezett utazásokat kedveli, ahol a teljes ellátást adó szállodákat már előre lefoglalják, és az kirándulásokra idegenvezetővel indulnak. "Nem beszélek semmilyen nyelven, ezért így a legjobb, mert nem kell a térképen kiigazodni, és a helyiekkel kézzel-lábbal megértetni magunkat."

Madeiráról sok utazó állította már, hogy különlegesen boldog sziget. "Nem ritkaság itt a 90 éves ember, s bizony még őket is láttuk fürgén gyalogolni fel az úton" - írja az Ongón Ladányné, akinek a legnagyobb élményt a szigeten a Boa Vista orchideakert jelentette.

Ami a minőségi turizmust illeti, a szállodák jellemzően színvonalasak. Ahogyan Pruxi beszámolt az Ongón, egy három csillagos hoteltől is sokat várhat az ember."A kilátás gyönyörű, egyes szobákból körpanoráma nyílik az óceánra. Egyébként nem sok időt töltöttünk a hotelben, hiszen Madeira annyi természeti látnivalót kínál, hogy vétek a szállodában vagy a strandon rostokolni. Érdemes autót bérelni, ajánlhatom az Amigos do Auto nevű céget, nagyon megbízhatóak és korrektek voltak, a kocsit pedig igény szerint kiviszik a szállodához."

Túrázni a leginkább érdemes a szigeten. "Madeira egyik nevezetessége a levada (öntözőcsatorna) hálózat, melyek mentén annyit túrázhat az ember amennyit csak bír. Ezek túrák igazán vadregényesek, a levadák egy része sziklákba vájt alagutakban fut"- írja Pruxi több más élménye közt.

Korfu, Görögország

Habár Korfun már nagyon sok magyar turista járt, vegyes élményekkel, és túl sok újdonságot nem lehet elmondani a Jón-tenger szigetéről, a listán azért említjük, mert egy látogató szerint a válság a lehető legjobbat tette vele. "Korfu jó hely volt mindig is, de a recesszió miatt most sokkal versenyképesebb árai vannak, olcsóbb, mint Horvátország, és jobbak a szolgáltatások is" - mondta Nagy Balázs, aki családjával rendszeresen visszajár. Korfun van ugyanis a jachtja, amelyet nem szívesen mozdítana el onnan.

"Mindig apartmanokba megyünk, sosem szállodákba. Oda be sem engednének minket, mert négy, nagy gyerekkel, meg egy kutyával érkezve olyanok vagyunk, mint a maffia. Az apartmanokat azért is ajánlom, mert lehet főzni. Reggel el lehet menni a halpiacra, egy csomó, különleges halat venni, aztán abból főzni, ami jól esik."

És hol vannak az utazó kertitörpék?(Fotó: Bakró-Nagy Ferenc)

 A partokon rendszeresen árulnak fánkot és gyümölcsöket, esténként az éttermekben remek görög vacsorák vannak. A leggyakoribb programok a hajós kirándulások, szigettúrák, görög estek, a fiataloknak pedig Sidarit szokták ajánlani az éjszakai élete miatt. "Elsősörban a fiatalok számára kiváló nyaralóhely, ahol egyik szórakozóhelyről a másikba szabadon járkálhatnak, ugyanis egymást érik a különbőző mulatók"- írja Nmelinda az Ongón.

Korfura a legkönnyebb repülővel utazni, aki azonban az autót választja, annak ajánljuk Detti89 élménybeszámolóját az útról és a szervezésről.

Mint azt már tudjuk, rossz utazás nincsen, de jellemző kellemetlenségek akadhatnak. Ezek közül is kiemeltünk hármat a kiállítás látogatóinak a véleménye alapján.

Egyiptom: rossz szállás, és romlott étel

Sokak szemében Egyiptom és a gyomorrontás olyan szervesen kapcsolódik egymáshoz, mint a jin és jang. Volt már olyan utazó, aki ebben látta beteljesülni a fáraó átkát. Ezt kivédeni szerencse kérdése is, nemcsak óvatosság kell hozzá. "Még a fogmosáshoz is palackozott vizet használtunk, mégsem tudtuk elkerülni a gyomorrontást. Egy nap ugyanis Luxorba mentünk kirándulni, de a szállodában egész éjjelre kint hagyták az ételeket. Reggelre megromlott a szalámi, amit óvatlanul megettünk" - mondta Szűcs Károlyné, akinek nem ez volt az egyetlen kellemetlen élménye a 2006-os utazáson.

"Foglalt szállodánk volt, egy fantasztikusan szép helyen, all inclusive ellátással, és amikor odaérkeztünk, azt mondják, mások már elfoglalták a szobákat. Szervezett utazás volt, nem is értettük, hogy eshet meg az ilyen. Egy ócska, lerobbant helyre kellett mennünk másokkal együtt, szörnyű élmény volt. "

Róma esős és büdös

"Barátnőmmel úgy döntöttünk, januárban kimegyünk Rómába, mert akkor talán nincsenek annyian, hogy minden négyzetméter megtétele után elnézést kelljen kérni valakitől, mert indokolatlanul hozzáértünk. Nem tévedtünk, nem volt sok turista, a várost imádni is lehetett volna, csak éppen kifogtunk egy háromnapos esőt. Ezen könnyen túllendültünk, szívtunk már nagyobbat az életben.

Úti dokumentum(Fotó: Bakró-Nagy Ferenc)

 A hideg és a csapadék ellenére szerettünk minden percet, amit a szabad levegőn tölthettünk, ugyanis a szállodai szobánkban olyan elviselhetetlen bűz volt, hogy nem lehetett megmaradni. Rájöttünk, hogy a csótányirtó szaga nálunk koncentrálódik. Új szobát nem tudtak adni, mert tele voltak, nekünk meg maradunk kellett, mert csak nagyon drágán volt máshol hely. Az iszonyú szag mellett a hideggel is küzdöttünk, mert a rómaiak nem fűtenek, az luxus. Nyitott ablaknál, lepedőbe takarózva, ami szintén csótányirtó szagú, nem lehetett az gondolni: Róma örök. Csak azt, hogy iszonyúan büdös" - fogalmazta meg lehangoló élményét egy monológban Martos Júlia.

Agadír nem is meleg

Marokkó vitathatatlanul csodaszép, de vannak olyan apróságok, amelyekre nem mindig hívják fel a figyelmet az útikönyvek. "Amikor az egész éves meló után arra vágysz, hogy júliusban végre kifeküdj a tengerpartra, és más se történjen veled, mint hogy süt a nap, és a hőségtől néha bemenekülj a tengerbe, akkor ne Agadirt válaszd.

Hiába a legnépszerűbb üdülőváros, talán az egyetlen olyan hely Marokkóban, ahol sosincs melegebb 20-25 Celsius foknál, és állandóan fúj a szél, a víz meg nagyon hideg, egyszerűen ott ilyen a klíma. Ráadásul délelőtt óriás köd takarja a napot, néha délutánonként van pár órás napsütés, aztán estére megint visszajön a ködfüggöny. Rengeteg marokkói jár egyébként oda nyaralni, és nagyon jó hangulata van, hogy tele van a strand helyiekkel, azon nevettünk a barátommal, hogy biztosan hűsölni járnak oda a marrakeshi vagy a fezi 40 fokokból. Egy hétre utaztunk Agadirba, de gyorsan meg kellett oldanunk, hogy melegeb helyre menjünk, így aztán felbuszoztunk inkább Casablancába" - mondta Szikszai Katalin.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek