Víz alatti szobák a világ legfurább kikötői hoteljében

A Stockholmtól 100 km-re nyugatra fekvő Västeras (ejtsd: Veszterósz) nevű kisváros nem éppen egy turistamágnes. Első pillantásra steril-modern iparvárosnak tűnik, de meglepően sok csodát rejt, régit is, modernt is, posztmodernt is. Ez utóbbi kategóriába tartozik a Mälaren (ejtsd: Melaren) tóba épített Ooops Hotell (igen, svédül két l-lel van a hotel), is, mely víz alatti szobákat kínál.

Az Ooops Hotel a svédországi Västerasban - kattintson a képre!Fotó: Gyulai Bence

A létesítmény gazdája egy helyi lakos, bizonyos Mikael Genberg, aki a hagyományos, bordó falú svéd faházikó újraértelmezésével alakít ki meghökkentő szálláshelyeket. Az Ooops Hotell például Västerås kikötőjében épült, egy stég végében, a tóba. Úgy néz ki, mintha elárasztotta volna valami árvíz, de nem, ez direkt ilyen. A földszint szinte teljesen a víz alatt van, a tetőtér teraszáról egy rövid fürdőlépcsőn lehet lemászni a vízbe, a Mälarenben ugyanis jókat lehet fürdeni nyáron.

Így decemberben a tónak már rég be kellett volna fagynia, és vagy egy méter hónak kéne lennie a jégen, de soha nem volt még ilyen enyhe télkezdet errefelé, mint idén. Az Ooops Hotell ennek ellenére természetesen rég lezárta már a 2011-es szezont, tehát most esélyünk sem volt kipróbálni vagy belülről megnézni. Volt már hó egyébként idén Västeråsban, de mindig új, enyhe léghullámok érkeztek, és ami hó eddig volt, az elolvadt.

 

Nyáron a tetőről lépcsőn lehet bemászni a tóba fürdeni - kattintson a képre!Fotó: Gyulai Bence

Mikael Genberg website-járól kiderül, hogy az Ooops Hotell egy művészinek is tekinthető sorozat része. Van egy ugyanilyen kis svéd faház a kikötő és a városháza közötti parkban is, de az egyik hatalmas, ősöreg fa ágai közt, 13 méter magasan. Ebbe a Hackspett (harkály) Hotellbe kötélhágcsón kell felkapaszkodnia a vendégeknek. A tó kellős közepén pedig egy olyan szállója van Genbergnek, ami teljes egészében vízalatti. A Hotell Utter (vidra) Inn lakosztálya 3 méterrel van a vízfelszín alatt, de hollétét természetesen jelzi egy stég: egy ugyanilyen bordó házikóval, csak kicsiben. Abból kell lemászni a tulajdonképpeni szállodai szobába.

Mikael Genberg azonban nemcsak Västeråson belül terjeszkedik: a következő bordó faházat a Holdon szeretné létesíteni. A projekt blogjáért katt ide.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek