A történet a svájci határ mellett fekvő német kisvárosban, Singenben játszódik, a szerző pedig jól ismeri ezt a helyet. Az újságíró és utazóblogger, az Élet sója blog szerzője, 2012 óta él a Bodeni-tó partján férjével. 2017-ben még egy élménykönyvet is megjelentetett Bodeni-tó – Több mint útikönyv címmel, amelyben lakóhelye, Dél-Németország legnagyobb turisztikai régióját mutatta be a szomszédos osztrák és svájci tóparti látnivalókkal együtt.

Így bőven van a régióhoz kapcsolódó történet, szokás, kulináris érdekesség a tarsolyában, amelyeket be is épít irodalmi műveibe, így a most megjelent Ella háborúja című könyvébe is.

A történet főszereplője a restaurátor Ella, aki orvos férjével 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költözik. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett, Ella pedig a háború idején elveszítette munkáját, családját, barátait. A nőt kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében, és úgy érzi, Lukas is cserben hagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat. Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hohentwiel várának romjaira. A hegytetőn egy nap különös fény villan...

A szerzővel nemrég egy érdekes interjút készített a 21. Század Kiadó.

Évek óta élsz kint Németországban, az ország ismerete és szeretete sugárzik a regény szövegéből. Egyértelmű volt, hogy az első könyved Németországban is játszódik majd? 

Az Ella háborúja történetcsírája Németországba költözésem után néhány hónappal már megszületett, de aztán a sztori évekig pihent a füzetemben. Viszont tudtam, hogy ha ebből az ötletből regény születik, akkor az Németországban játszódik majd. Itt éltem a svájci határ mellett, a Bodeni-tó közelében, és azt láttam, hogy egy ilyen hely különleges helyszín a füzetemben pihenő történetem számára. A határmenti élet, a tó, amely három országot köt össze, a nagyvárosok hiánya pont azt a hangulatot festették le, amelyet Ella története megkívánt.

Miért pont restaurátor lett a főszereplő?

Olyan szakmát kerestem, amely kifejezi azt, hogy a történelmet nem megváltoztatni kell, hanem megőrizni úgy, ahogy megtörtént, és láthatóvá kell tenni. Ez alapján akár régész is lehetne, de én izgalmas, nem hétköznapi szakmának tartom a restaurálást. Ezen kívül kíváncsi voltam, milyen egy restaurátor munkája, így jó okom volt beleásni magam a témába.

Mennyi a valóság és mennyi a fikció a regényben?

A történelmi tényeken nem változtattam, a szereplők azonban kitalált személyek (kivétel az egyik mellékszereplő), de gondolkodásukban fellelhető több, a háború alatt itt élt személy gondolkodásmódja.

Singen városának második világháborús eseményei és a kerettörténethez kapcsolódó amerikai vonalnak is valós alapjai vannak. A történethez már az útikönyvem megírása alatt is sok-sok információt kaptam. Akkoriban sokat jártam a környék múzeumait, elolvastam minden látnivaló történetét.

A háborús világhoz igénybe vettem a helyi könyvtárak segítségét, ahol eleinte félve kértem a nácizmussal kapcsolatos anyagokat, de miután készségesen segítettek, megértettem, hogy ők is azt a típust képviselik, akik tanultak a történtekből. Az a típus vagyok, aki mindennek igyekszik utánaolvasni, legyen szó karóráról, rádióról vagy egy gyár működéséről. Történelemtanárként szerencsére van már gyakorlatom abban, hova kell nyúlni egy-egy hiteles forrásért.

A kötetben felbukkannak különleges német ételek, van esetleg anekdotád valamelyikhez
kapcsolódóan?

Szinte mindegyikhez van. A kedvencem azonban a maultaschen története. Németországba költözésünk első hónapjaiban alig-alig mertem kipróbálni a német ételeket. Láttam az üzletekben és az éttermekben a maultaschent, de nem volt túl kívánatos. Aztán megismertem egy hölgyet, aki azóta is a barátnőm, és meghívott hozzájuk beszélgetni. Készített ebédre maultaschent, de nem úgy, ahogy én addig láttam. Dél-Németországban levesbe teszik, egyfajta levesbetétként.

A barátnőm azonban feldarabolta, megsütötte és salátával kínálta. Evés közben pedig elmesélte, hogy igazából ezt azért készítették a szerzetesek a középkorban, mert így a böjt ideje alatt is rejthettek bele húst. Szerintem egyébként a maultaschen a ravioli, a derelye, az empanadas, a pierogi és pirog német változata.

Kiknek ajánlanád a könyvet?

Olyan történelem és emberi sorsok iránt érdeklődő olvasóknak szántam az Ella háborúját, akik a harcok helyett a hétköznapi emberek életébe pillantanának bele. A kalandok, az izgalom mellett kíváncsiak egy-egy korszak háttértörténetére, a benne élők gondolkodásmódjára is.

Melyik mondat rezgett még benned sokáig a történet megírása után?

A kézirat utolsó mondatainak leírása és a végső, nagy átolvasás nagyjából az ukrán háború kirobbanásának idejére esett, és akkoriban hetekig Ella ezen mondata jutott eszembe: „Háborúban élni, és harcolni a világon a legnehezebb feladat. Úgy kell küzdenünk egy szörnyű világ ellen, hogy mi magunk ne váljunk szörnyeteggé."

Forrás: 21. Század Kiadó