Ilyen, ha farsangot rendeznek Erdélyben, Apácán!

A gyönyörű, napsárga, 1804-ben épített evangélikus templommal és sok híres szülöttel is büszkélkedhető Apáca települése az Olt bal partján fekszik Brassó megyében, Sepsiszentgyörgytől 22 kilométerre, Brassótól pedig 35 kilométerre.

A farsangi felvonulás előtt még az utolsó simításokat végzik a bolond szekéren az Apáczai Csere János Oktatóközpont udvaránForrás: MTI/Kátai Edit

Farsangi felvonulását a hagyomány szerint idén is megtartotta a falu. A menetben ott voltak a subába öltözött "medvék" és fehér ruhás "hajcsárok", a mindenkori szervezők, vagyis a "tulusok" (a fejfedőn tollat viselők), a vőlegénynek és menyasszonynak öltözött 18. életévüket betöltött fiú, és a bolond szekér is a menet elején.

A falut egyébként I. Lajos király alapította a krónika szerint, akkor amikor Hétfaluba székely határőröket telepített. Később a várat is ők építették, de ebből mára már csak az öregtorony romjai láthatók. Van viszont a falunak egy gyönyörű evangélikus temploma, ami egy tűzvészben leégett 14. századi szent hely helyére épült. 

Az apácai evangélikus templomForrás: (Pasztilla) Attila Terbócs / CC BY-SA 4.0

A falut a 17. században többször pusztította pestis, 1658-ban a tatárok dúlták fel. Többször is sújtotta tűzvész és földrengés, majd 1831-ben a kolerajárvány tizedelte a lakosait.

Subába öltözött “medvék” és fehér ruhás „hajcsárok” a farsangi felvonuláson - Józsival és Evetkével a fejük felettForrás: MTI/Kátai Edit

Érdekesség, hogy itt születen Apácán Erdély nagy pedagógusa, filozófiai író és református teológus, Apáczai Csere János. A róla elnevezett utcában álló egyik lakóház falán tábla jelöli a falu nagy szülöttének (1625. június 10-én) emlékét. De itt született Bartalis János költő és Vogel Sándor történész, szerkesztő is.

Az apácai farsang mindenkori szervezői, a „tulusok” a 18. életévet betöltött (egykor a katonaköteles életkorú) fiatalok tojás és pénzadomány gyűjtésére használt kosarakkal indulnak neki az utcáknakForrás: MTI/Kátai Edit

 

Dzsásztin és Dzsennifer a szalmabábúk is részei a felvonulásnakForrás: MTI/Kátai Edit
Menyasszonynak és vőlegénynek öltözött legények egy kis szíverősítővelForrás: MTI/Kátai Edit

 

Sikerrel jár a gyűjtögetés és a felvonulás, a fiatalok tojást és pénzadományt kapnakForrás: MTI/Kátai Edit

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek