Budapest első játszó-utcájának állít emléket a legújabb tűzfalfestmény

A Neopaint tűzfalfestő csoportról utoljára a Szinyei Léghajóját ábrázoló festménye kapcsán írtunk, amelyet a Szinyei Merse Pál Gimnázium falára festettek. Most újabb oktatási intézmény, nevezetesen a VII. kerületi Alsóerdősor iskola udvarán jelent meg alkotásuk, amely a Szövetség-Barát utca felől is jól látható.

Forrás: neopaint/Facebook

A kivitelezést megnehezítette a november végi, december eleji időjárás, írják egy Facebook-posztban, hozzátéve, hogy az illusztráció megtervezésére régi barátjukat, Brunszkó 'Nikon' Lacit kérték fel, aki a következő szavakkal egészítette ki grafikáját:

,,A Barát utca 1954-ben lett Budapest első "játszó-utcája", amikor 9 és 21 óra között lezárták az utcát az átmenő forgalom elől, a célirányú forgalmat pedig 5km/h sebességre korlátozták. Kedves mellékszál, hogy az első játszó-utcát többek között Barát István rendőr őrnagy adta át a gyerekeknek. A kép központi része, a napocskát rajzoló kislány, az ugróiskola és a pettyes labda, erről a történetről emlékezik meg.

Néhány utcára innen terült el a századfordulón Csikágónak becézett városrész, amely a közhiedelemmel ellentétben nem a rossz közbiztonság miatt kapta nevét, hanem az amerikai város egymást derékszögben metsző utcáihoz hasonló elrendezés miatt. Békés Pál író, Csikágó, gangregény című munkájában a következőket említi: „Mérnökök jelölték ki a káposztaföldek és kusza konyhakertek közt a majdani utcák nyomvonalát."

Forrás: neopaint/Facebook

 

A képet körülfogó tök, burgonyavirág, paprika, paradicsom, káposzta és egyéb zöldségfélék pedig ezeknek a valaha itt zöldellő konyhakertecskéknek állít emléket."

A helyszín már ismerős volt számunkra mert 2014 ezen az udvaron festették meg a Budapest Bang c. képet 1000m2-en, amit Vidák Zsolt tervezett. Az új falfestmény a VII. kerületi Erzsébetváros Önkormányzata megbízásából készült.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek