Több száz európai mozi együtt ünnepel, és minket is várnak

A hazai programot három új magyar film mellett a cannes-i, a berlini, a velencei és a Karlovy Vary-i fesztivál díjnyertes európai alkotásai színesítik, és műsorra tűzik David Lynch Oscar-jelölt klasszikusát, Az elefántember című filmet is - olvasható az Art-Mozi Egyesület MTI-hez eljuttatott közleményében.

November 13-án irány az art moziba be!Forrás: artmoziegyesulet / Facebook.com

Amint írták, a kontinens több száz művész mozijában lesznek vetítések, közönségtalálkozók és további programok november 13-án, így az art mozi rajongók egyszerre ünnepelhetik az európai filmeket és azt a különleges hangulatot, amit csak a művész mozik tudnak nyújtani.

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hálózat kezdeményezésére elindított, az idén hetedik alkalommal megvalósuló nemzetközi moziesemény célja, hogy felhívja a figyelmet az art mozi, mint kulturális és közösségi tér fontosságára és az európai filmművészet sokszínűségére.

Itthon 28 mozi vesz részt a programban. A 7 budapesti és 21 vidéki filmszínház ezen a napon speciális filmkínálattal, fesztiváldíjas európai koprodukciók és új magyar filmek premier előtti vetítéseivel várja a közönséget.

Premier előtt láthatjuk majd Szilágyi Fanni romantikus dráma-vígjátékát, a Veszélyes lehet a fagyit, melynek ikerpárját alakító Stork Natasát New York-ban a legjobb női főszereplő díjával jutalmazták.

Egy tavalyi sikerfilm előtt is tisztelegnek a szervezők: az Európai Art Mozi Nap keretében adják át az Art-Mozi Egyesület filmdíját, amelyet az idén Kis Hajni Külön falka című alkotása nyert el.

Láthatók lesznek nemzetközi filmfesztiválok díjnyertes alkotásai is. Vetítik a Berlinben a legjobb filmnek járó Arany Medvét elnyerő, egy kis katalán faluban játszódó családi drámát, az Alcarrás című filmet és a Cannes-ban a zsűri díjával jutalmazott, két fiatal férfi évtizedes barátságát nyomon követő Nyolc hegy című alkotást.

Megnézhetjük majd Karlovy Vary fődíjas filmjét a Mennem kellt, valamint a Velencében és a miskolci Cinefesten a zsűri különdíjával elismert, meditatív hangulatú olasz filmdrámát, A barlang című alkotást is. Bekerült a programba a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában debütált Isten földje, a fiatal generációnak pedgi A kis Winnetou pörög majd, amiben Karl May indián hősének gyerekkorát ismerhetik meg a nézők.

Az idén is szerepel a programban egy felújított filmklasszikus: David Lynch 8 Oscar-díjra jelölt filmdrámája, az igaz történet alapján készült Az elefántember, amelyet a bemutató 40. évfordulója alkalmából teljes körűen restauráltak. A 7. Európai Art Mozi Nap részletes magyarországi programja és az egyes filmek vetítési időpontjai az www.artmoziegyesulet.hu oldalon olvashatók. 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek