A magyar poptörténelem ikonikus lemezborítóit láthatjuk a Főfotó Galériában

A magyar poptörténelem egykor ikonikus, mára azonban elfeledett lemezborítóiból nyílik Hova lett címmel kiállítás kedden a budapesti Főfotó Galériában.

Főfoto: Hova lett? - Kiállítás a magyar poptörténelem legendás, de elfeledett lemezborítóibólForrás: Főfotó/Facebook

A bemutatón tizenkét olyan popkulturális kép lesz látható, amelyek egykor akár milliós példányban kerültek magyar lakásokba, ma azonban egyre kevesebben emlékeznek rájuk - olvasható a szervezők közleményében. 

A közönség láthatja többek közt a Hegedűs György és Pálfi György alkotópáros EDDA zenekar lemezének borítóit, valamint a KFT Macska az úton című albumának fotóját. Vető János munkái közül Cseh Tamás Antoine és Desire című lemezének, valamint az Európa Kiadó Popzene című albumának borítójára készült képeit. Flesch Bálinttól kiállítják az A.E. Bizottságról 1981-ben készült fotót, amely az együttes hollandiai lemezborítója volt, de Hegedűs György a Syrius és a KEX zenekarokról készített képeit is meg lehet majd tekinteni.

Korábban a lemezborító külön műfaj volt, amely meghatározta és irányította az együttesek imázsát, valamint az így megjelent képekkel egy-egy zenei korszakot is azonosítani lehetett. A szervezők ezért tervezik, hogy ezekből a pop-rocktörténeti relikviákból később egy nagyobb gyűjteményt is összeállítanak majd.

A kiállítás megnyitóján a bemutatott képek mellett több werkfotót is levetítenek majd arról, hogyan készültek ezek a borítók az analóg világban. A kiállított képek eredeti nyersanyagokról nagyítva, limitált szériában, aláírással ellátva megvásárolhatók is lesznek.

A Hova lett? - Kiállítás a magyar poptörténelem legendás, de elfeledett lemezborítóiból című tárlat november elsejéig tekinthető meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek