A világ egyik legelzártabb országa művészetekkel nyit a világ felé

Szaúd-Arábia bemutatta Művészetek Völgye elnevezésű sivatagi művészeti projekjét, amelynek keretében 2024-ben helyi és külföldi művészek alkotásait fogja kiállítani, szándékai szerint ezzel is illusztrálva a konzervatív királyság kulturális és turisztikai nyitási szándékát - olvasható az MTI hírében.

Ahmed Mater a műhelyében dolgozik a Művészetek Völgye projektjénForrás: AFP/Fayez Nureldine

A kezdeményezés nyomán várhatóan öt művész, köztük két szaúdi alkotó munkáit állítják majd ki. A szabadtéri kiállítótér, vagyis a Művészetek Völgye az ország északnyugati részén, Medina régióban található, nem messze Al-Ula városától. A projekt nem titkolt célja az is, hogy a hegyek és a homokkő, valamint a sivatagi vízmosások között elszórtan található, nabateus síremlékeiről híres Al-Ula település is turisztikai célponttá váljon.

A felkért művészek közt van Ahmed Mater, akinek egyik kiemelkedő alkotását, az olajipar ártalmait ábrázoló "Az Ember evolúciója" című művét sokáig nem állították ki a királyságban. A művész egy sziluett átalakításával a világító paneleken keresztül a kőolaj, világra gyakorolt hatalmát ítéli el. A 2010-ben készült művet először idén júniusban mutatták be a szaúdi közönségnek Rijádban.

"Hiszek a változásban, ha az alulról jön, de ha felülről is ösztönözni tudjuk, az még jobb" - mondta Ahmed Mater az AFP francia hírügynökségnek, utalva arra, hogy a királyság illetékes hatóságai bátorítják és ösztönzik a művészetet. "Ez újdonság" - tette hozzá.

Maraya Koncertterem, Al-UlaForrás: robertharding via AFP/Michael Runkel/Michael Runkel

A Művészetek völgye a "land art" mozgalom által megihletett alkotásokat mutatja majd be. Ez utóbbi irányzat a természeti környezet formavilágát és kellékeit (tér-szín-formák, sziklák, kövek, növényzet stb.) használja monumentális szabadtéri installációk létrehozásához, ábrázolva a természetbe történő nagyszabású beavatkozásokat. A mozgalom egyik úttörője, az amerikai-magyar Agnes Denes (Dénes Ágnes) egyike annak a három külföldi művésznek, akit a projekthez kiválasztottak.

Manal Al-Dovajan szaúdi művész, akinek művei a nők szaúdi társadalomban elfoglalt helyét elemzik, örömmel fogadta, hogy őt is beválasztották a projektbe. Újságíróknak azt hangoztatta, hogy alkotásait ugyan gyakrabban állították ki külföldön, mint szülőhazájában, de művészi pályafutása soha nem nyugtalanította a szaúdi hatóságokat. "Nagyon kemény témákat dolgoztam fel olyan időszakban, amikor a környezet nagyon elnyomó volt, de nem volt semmi problémám (...) soha nem cenzúráztak" - állította.

Algharameel sziklaformációk Al-Ula környékénForrás: robertharding via AFP/Michael Runkel/Michael Runkel

Eman Alhussein, a washingtoni Arab Öböl-államok Intézetének szaúd-arábiai születésű kutatónője szerint a konceptuális művészetet alkalmazó képzőművészeknek mindig is nagyobb szabadságuk volt, mint az aktivistáknak, mivel "műveik különböző módon értelmezhetők". Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg 2017 óta igyekszik modernizálni az ország arculatát, különösen a művészetre támaszkodva.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek