Kreatív (Félre)Értelmezések Rituáléi a Magyar Zene Házában

A Magyaz Zene Házába várják azokat a vájt fülű, művészetkedvelőket, akik egy estén és egy helyen élveznék ki a koncertinstalláció, a tradicionális zene, az elektronikus zene, a rockzene, a közösségi happening, a kortárstánc, az előadás és hangjáték nyújtotta élményeket.

Si Pehbowen: The Noise of the Island – táncperformanszForrás: Magyar Zene Háza / Press

A művészeti kutatás május 23-án, hétfőn 19 órakor kezdődik és 22:30-ig tart majd, a projekt résztvevői pedig  európai és ázsiai művészek és kutatók lesznek.

Együttműködésük virtuális terepe Tajvan egy kis szigete, ahonnan a résztvevők közül többen is származnak. A szigetet évszázadok óta a Tao népcsoport lakja, kultúrájukat számos szabály és a nyugati ember számára különös rituálé szövi át. Közel ezeréves kultúrájuk azonban a modern világ különböző behatásai miatt eltűnőben van - olvasható az esemény közleményében, illetve a Magyarzenehaza.com oldalán.

Hogyan tanulhatunk egymástól? Milyen művészeti formákban próbálhatjuk meg mindannyiunk számára érvényesen megjeleníteni mindazt, amit egymástól tanultunk? Ezekre a kérdésekre ad sokszínű válaszokat A Kreatív (Félre)Értelmezések Rituáléi című est, melyet magyar és angol nyelven rendeznek meg. Az este folyamán láthatunk majd koncertinstallációt, táncperformanszot, tajvani rockkoncert ízelítőt a Wild Thing zenekar előadásában, és azt is megtudhatjuk milyen a tradicionális vokális zene Lan Yu szigetéről.

Az est menete, avagy mire számíthatunk, ha jegyet váltunk:

♦ 18.00-19.00 Előjáték – videó és hanginstallációk kötetlenül, a kezdésre várakozva (Előadóterem)

♦ 19.00-20.00 Megnyitó, képernyők és zenészek párbeszédére épülő, élő installáció (a ház több pontján)

♦ 20.00-21.30 A sziget kultúrájából inspirálódott, műfajilag sokszínű koncert (Koncertterem)

♦ 21.30-22.30 Nyitott, közösségi happening (Aula, Szabadtéri színpad)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek