Különleges programokkal készülnek a X. Tájházak Napjára

Igazán büszkék lehetünk rá, hogy a magyarországi tájházhálózat 2000-ben felkerült a Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékére. A listán szereplő tájházak különlegessége, hogy az épületek homlokzatai és lakásbelsőjük is megfelelnek a legmagasabb szakmai elvárásoknak. Hazánkban jelenleg közel 600 ilyen gyönyörű tájházat csodálhatunk meg. Arra buzdítunk benneteket, hogy velünk együtt fedezzétek fel Magyarország Tájházait, méghozzá a X. Tájházak Napja alkalmából!  

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tizedik alkalommal rendezi meg a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatát, melyet idén újra hagyományos időpontban, a Szent György alakjához kapcsolódó ünnepnaphoz kötődően, április 23-án és 24-én tartanak.

A 2022-es Tájházak Napján 18 megye közel 60 tájháza, valamint két határon túli település gyűjteménye kínál izgalmas, színes programokat az oda látogatók számára.

Az eseményhez csatlakozó tájházak országszerte a legtöbb helyszínen ingyenesen, illetve kedvezményes belépőkkel várják a vendégeket ezen a két napon. Meghatározott időpontokban  szakvezetéssel is megnézhetjük az egyes épületek berendezéseit.

Tard tájház - TanyamúzeumForrás:Tanyamúzeum - Tard / Facebook.com

Az eseménysorozat központi helyszíne az idei évben Tard lesz. A község több min 200 éves tájházai, amik a Népi Építészeti Program keretében teljesen megújultak, „Öltözz matyóba, perdülj táncra" című programjukkal várják majd a vendégeket. A helyiek tardi népdalokat, néptáncot és népviseletet mutatnak majd be, de számíthatunk tájjellegű ételkóstolóra és vásári forgatagra is. A program nevéhez hűen pedig a tardi viseletet is magunkra ölthetjük majd, ha szeretnénk.

Lovaskocsizás is lesz

Április 23-án és 24-én az Észak-Alföldi jászkiséri Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény is várja majd a látogatókat. Itt a régi idők használati eszközeinek kipróbálásán túl, játszóház és lovaskocsikázás színesíti a programot.

Néptáncelőadás DecsenForrás: Magyarországi Tájházak Szövetsége

 

Az Ukrajnából menekült családok számára a szervezők tolmácsot biztosítanak mindkét napon!

Egy kis húsvéti utózönge

Április 23-án a Pomázi Örökség Tájházban szerb húsvéti szokásokat elevenítenek fel, míg kiállításmegnyitóval ünnepelnek Nagytarcsán, Ócsán, Nagysallón, Pogrányban, Hosszúhetényben, Dunaszentbenedeken, Algyőn és Fertőhomokon is. A gyógynövényeké lesz a főszerep Szegeden, a Napsugaras Tájházban, és Budafokon is a növények köré csoportosulnak a programok. 

Napsugaras Tájház - SzegedForrás: Magyarországi Tájházak Szövetsége

Itt egy kicsit elidőznék, hiszen a Barlanglakás Emlékkiállítás ismét megnyitja kapuit a Tájházak Napja alkalmából. Ezen a délutánon bárki megismerkedhet a konyhakertek növényeivel és a belőlük készült festékekkel. Kicsik és nagyok egyaránt, közelebbi kapcsolatba kerülhetnek a textilfestékekkel és tintákkal, egy izgalmas foglalkozás keretén belül.

Barlanglakás emlékmúzeum egyik belsőtereForrás: Barlanglakás emlékmúzeum Hirschber_Judit fotó

Lehetőségünk lesz a növényi festékek kipróbálására régi református motívumokon, valamint a nádtollal való írás trükkjeit is megtanulhatjuk. És, hogy a szomjúságunkat csillapítsuk, az ősi gyógymódok megismerése mellett belekóstólhatunk a gyógyteákba is. 

Kerítésfonó workshopra is jelentkezhetünk

Boldogon a kosárfonás és a mézeskalács készítés fogásait tanulhatjuk meg, míg a tiszafüredi Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban fazekas programokkal várják az érdeklődőket, akik egy régészeti feltárás részesei is lehetnek. A Sóstói Múzeumfaluban kerítésfonó workshop-on lehet majd részt venni.

Kézműves foglalkozások a Sóstói Múzeumfaluban most is lesznekForrás: Magyarországi Tájházak Szövetsége

Április 24-én, vasárnap is érdekes programokra számíthatnak az érdeklődők. Nézzünk párat: A Taksonyi Német Nemzetiségi Tájház „Az Otthonunk" című kiállítással nyitja meg újra kapuit. A tiszaújvárosi „Villa Scederkyn" Tájház közös virágültetéssel, kézműves foglalkozással, kenyérlángossal készül az idei Tájházak Napjára.

Taksonyi tájház kiállítással nyit meg újraForrás: Taksony.hu

 

A biharkeresztesi Csicsóka Tájház nemcsak izgalmas, hanem „ízletes" programokkal is várja a látogatókat. A nap érdekességei között lesz mézkóstoló, pálinkaminősítés, kézműves csoki és mangalicás finomságok kóstolá is.

„A virágnak megtiltani nem lehet"

Az ajánlatok között rábukkantunk még egy kiemelendő programkavalkádra, amit a „Villa Scederkyn" Tájházban rendeznek meg április 24-én, 14 és 17 óra között. A kínálatban szerepel a napjainkra egyre elterjedtebb rovarhotelek építésének és kihelyezésének bemutatója, lesz közös virágültetés, szobanövény örökbefogadás, valamint kézműves foglalkozás is a tájház szép udvarán.

Ilyen sokszínű hétvégi ajánlattal - amit a Magyarországi Tájházak Szövetségének tagjai állítottak össze, a X. Tájházak Napjára - már rég találkoztam. Nézelődjetek, böngésszetek és válasszatok kedvetekre! A teljes programkínálatról a Tájházszövetség honlapján és Facebook-oldalán tudtok tájékozódni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek