Mozaikok és könnycseppek: ízelítő a Velencei Biennáléra készülő magyar kiállításból

Az indulás előtti utolsó pillanatban, már félig becsomagolva láthattunk a Velencei Biennáléra készülő szobrok közül kettőt a Ludwig Múzeum kiállítótermében, ahol a magyar pavilon kiállításáról tartottak sajtóbemutatót. A színes, mozaikokkal borított szobrok – összesen több mint 20 – már mind bedobozolva várják, hogy a kamionra kerüljenek. Április 23-án kezdődik ugyanis a kortárs művészeti élet egyik legrangosabb eseménye a lagúnák városában.

A Velencei Biennálé az egyik legismertebb művészeti esemény a világon, melyet 1895 óta rendeznek meg minden második évben, ezúttal 80 ország részvételével. Hazánk már a kezdetektől képviselteti magát, 1909 óta pedig egy saját, szecessziós stílusú pavilonunk is van, amelyet a múlt század eleji Gödöllői Művésztelep alkotóinak mozaikjai és üvegablakai, és a Zsolnay-gyárban készült eozinmázas tetőcserepek díszítenek – ezen a virtuális túrán körbe is járhatjuk az egyelőre még üres kiállítóteret. 

Ez alkalommal 15 pályázat közül választotta ki a művészettörténészekből és egy képzőművészből álló bizottság Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című pályázatát, mely kifejezetten a biennáléra készült – ebből láthattunk most ízelítőt.

A pavilon terét egyetlen egészként kezelő, építészet, szobrászat és iparművészet határán mozgó installáció az önismeret fájdalmas és egyben katartikus útjával foglalkozik, az identitáskeresés állomásain vezeti keresztül a nézőt.

A pavilon nyitott belső udvarán a kiállítás legnagyobb szoboregyüttese, két hatalmas könnyező szempárból, láncokból készült szempillákból, cseppformákból álló installáció fogadja a látogatót, melyre oltárszoborként hivatkozott Zsikla Mónika, a kiállítás kurátora, aki a művésszel közösen vett részt a kiállítás tematikájának a kidolgozásában. Aki olvasta Szerb Antal regényét, az Utas és Holdvilágot, talán emlékszik arra a pillanatra, amikor főhőst, a ravennai mozaikok látványának hatására olyan intenzitással öntötték el a kamaszkori vágyainak emlékei, hogy beleszédült, és neki kellett támaszkodnia egy oszlopnak. A kiállításhoz készült katalógus szerint ez a misztikus momentum volt az egyik ihlető forrása Keresztes mozaikoltárának.

Az álmok után: merek dacolni a károkkal szobrai a műterembenForrás: Bíró Dávid

Az oltárszobron keresztülhaladva az identitáskeresés további emlékművei következnek: "az önismeret vak és magányos szobra", amelyből köldökzsinórként indulnak ki a többi teremben lévő szobrokkal összekötő láncok, az önismeret "kapuőrei", raktárhelyiségek, ahol a magunk mögött hagyott lelki terhek gyűlnek, láncokkal kifeszített könnyező szemek, mint a szembenézés jelképei. Az installáció domináns eleme a könnycsepp-motívum, amely szinte mindegyik szobron megjelenik valamilyen formában, sőt még önálló "könnyoszlop", és könnycseppekből álló függöny is látható lesz két teremben.

Boros Géza művészettörténész, a Ludwig Múzeum Velencei Biennáléért felelős irodájának vezetője szerint az installáció önmagában is nagyon izgalmas, de még érdekesebbé teszi a kontextus, amiben ki lesz állítva.Az idei egy nőközpontú biennálé lesz rengeteg női művésszel, Keresztes kiállítása pedig női nézőpontú, ráadásul hosszú idő után először kerül női alkotó a magyar pavilonba. A fő kiállítási koncepció egyik fókusza a testek és metamorfózisaik ábrázolása, valamint a világjárvány utóhatásaként érzékelhető bizonytalanság, az identitáskeresés, a kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk kérdése. Ez a tematika pedig a véletlen folytán – a kiválasztáskor még nem lehetett tudni, mi lesz a főkurátor Cecilia Alemani központi kiállítási koncepciója – éppen egybevágnak Keresztes magyar pavilonba tervezett kiállításával – magyarázta.

Az önismeret vak és magányos szobra, amelyből köldökzsinórként indulnak ki a többi teremben lévő szobrokkal összekötő láncokForrás: Bíró Dávid

Több mint 20, többnyire nagyméretű szoborról van szó, így nem kevés munkába került a kivitelezésük; több mint egy évig tartott, mire Keresztes és segítői az utolsó simításokkal is végeztek. Mivel a nagyobb méretű szobrok egy hagyományos műteremben nem fértek volna el, Keresztes a Nagytétényi úton lévő művészeti központ, az Art Quarter Budapest hangárjában dolgozott. A szobrok felületén lévő apró mozaikok felvitele volt a munkafolyamat utolsó fázisa, ami a művész elmondása szerint egy nagyon meditatív folyamat volt.

A Velencei Biennálénak a Biennálé-kertek és az egykor hajógyárként működő Arzenál épülete ad otthont április 23. és november 27. között. Ha erről lemaradnánk, a biennálé után itthon is lehetőségünk lesz megnézni az installációt  2022. december 15. és 2023. február 26. között a Ludwig Múzeumban.

Forrás: Szombat Éva
A kiállító művészről
Keresztes Zsófia (1985) Budapesten él és dolgozik. Művészeti tanulmányait 2010-ben fejezte be a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. A diploma éveit követően sokat kísérletezett a papír formálhatóságával, a 2016-os év azonban változást hozott művészetében: ekkor talált rá a szobrainak jelenleg is az alapanyagát képező polisztirolra, valamint a szobrok héjszerkezetét képező üvegmozaikra. Ebben az időszakban már a személyiség formálódásának stációihoz és az ezeket alakító tapasztalatok leképezéséhez kapcsolódó absztraktabb, amorf szoboralakítás jellemző munkáira.


Keresztes művészetében az egymásba olvadó alakzatok komplex és képlékeny rendszere az „ezredfordulós" generáció formanyelvével és referenciáival párosul. Művei megtestesült mozaikokként értelmezhetők, melyek sajátosan ötvözik az érzékiséget és a virtualitást, az analógot és a digitálist, a valóságost és a szürreálist: egy archaikus, mégis rendkívüli módon kortárs vizuális nyelvet megteremtve járják körül a szubjektum önazonosságának kérdéseit. Generációjának kimagasló tehetségeként az elmúlt években számos nemzetközi egyéni és csoportos kiállításon és biennálén vett részt – írja a múzeum, sajtóközleményében.

 

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek