Szovjet luxusautó érkezett a Közlekedési Múzeumba

Még egy decemberi hírünkben számoltunk be arról, hogy egy Csepel D450-es teherautó és egy csodálatos tűzpiros Skoda Octavia Super került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe. A múzeum gyűjteménygyarapítási programjának köszönhetően pedig a napokban egy GAZ-12 ZIM típusú gépkocsi érkezett új otthonába, az Északi Járműjavítóba.

Forrás: mmkm.hu

A firssen érkezett járműről azt kell tudni, hogy mindössze száz darab érkezett Magyarországra 1952 és '59 között, illetve, hogy a 1950-es évektől kezdve a '70-es évek végéig a középszintű állami és pártvezetők szinte kivétel nélkül ezekkel a gépkocsikkal közlekedtek Magyarországon.

Forrás: mmkm.hu

Az államszocializmus első éveiben, 1950 és '59 között magánszemélyek egyáltalán nem tulajdonolhattak személygépkocsit Magyarországon. Azonban a párt- és az állami vezetőket el kellett látni szolgálati autóval. A legmagasabb szintű állami felsővezetők számára a ZISZ 110-as vagy 115-ös gépkocsikat gyártották, a gyárigazgatók, párttitkárok, a kommunista ifjúsági szervezet (DISZ) vezetői Pobedákat kaptak, a középszintű állami és pártvezetők pedig a most gyűjteményünkbe érkezett GAZ-12 ZIM gépkocsikat vehették birtokba szolgálati autóként Magyarországon, ahogy a keleti blokk többi országában is.

Forrás: mmkm.hu

Magyarország 1952-1959 között közel száz darab ilyen hatszemélyes limuzint vásárolt. A ZIM-ek az 1970-es évek végéig voltak forgalomban, ekkor az állami és pártvezetők már rendre nyugati típusokat, elsősorban Mercedeseket, illetve kisebb részben Tatra 603-as gépkocsikat kezdtek használni szolgálati autónak.

Mára legfeljebb néhány darab ZIM gépkocsi maradhatott meg hazánkban. A ZIM üzemképes, jelenlegi állapotában kiállítható, a nagyközönség is hamarosan találkozhat vele. Ezek az autók a Nyizsnyij-Novgorod-i Gorkij Avto Zavod (GAZ) gyárban készültek (akkoriban a várost is Gorkijnak hívták), itt gyártották a Pobedákat, majd a Volgákat is. 

A ZIM hűen reprezentálja egy korszak történelmét, a típuson keresztül azt is be szeretnék mutatni, hogy milyen nehéz volt a gépkocsikhoz való hozzáférés ebben a korszakban. Az 1960-es évektől kezdve elvileg már lett volna lehetősége az átlag állampolgárnak is egy ZIM megvásárlására, azonban utóbbi 40 ezer Rubelbe került, amihez az 1960-as Szovjetunióbeli átlagkeresetet alapul véve 45 évi fizetésére lett volna szüksége egy embernek, írja weboldalán a Közlekedési Múzeum.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek