Meglepő felfedezéseket tettek egy 1200-as években épült torony felújításánál

A csehországi Ostrava közelében, a Český Krumlov régióban álló torony – ahonnan szép kilátás nyílik a Šumava- és a Novohradské-hegység csúcsaira – a szocializmus idején lepusztult gépállomás volt, majd falaiból fák nőttek ki, végül 1978-ban a hatóságok fel akarták robbantani – írja a novinky.cz.

A torony, amely többszáz évvel ezelőtt épült, majdnem az enyészté lettForrás: HRADY NA MALŠI / Facebook

Nemrégiben azonban a Hrady na Malši civil egyesület 25 millió koronáért (kb. 366 millió forintért) megvette a tanyát, ahol a torony áll, és szakértő régészek által vezetve, óvatos, áldozatos munkával rendbe tette a tornyot.

A feltárás során Tomáš Durdík régész középkori cseréptöredékeket talált, amelyek aztán elvezettek a torony 1280-as években épült pincéjéhez, amelynek létezéséről mindezidáig nem is volt senkinek sem tudomása.

A földből előkerült csempékből összeállt egy középkori cserépkályha is, amely más, korabeli bútorokkal együtt 2022-ben megtekinthető lesz bárki számára a lengyel határhoz közeli Tichában.

Az egyesület komoly munkát végzett, hiszen a torony 25 méter magas, azaz egy nyolc emeletes háznak felel meg, és még a környékét is rendbe kellett tenni. Mivel a feltárás során egy másik torony alapjait és a két tornyot összekötő híd maradványait is megtalálták, remény van rá, hogy további leletek is előkerülnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek