A hétvégén ingyen nézhetünk meg három filmet a magyar Netflixen

November 26. és 28. között ingyen nézhetünk meg három ikonikus magyar vígjátékot a Filmión, a Nemzeti Filmintézet online streaming platformján. A szolgáltatás születésnapja alkalmából Koltai Róbert Sose halunk meg, Tímár Péter Csinibaba és Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című alkotásait láthatjuk díjmentesen.

Koltai Róbert 1993-as komédiája keserédes iróniájával és az emlékezetes krémesevéssel a rendszerváltó korszak legsikeresebb alkotása volt. A színész a magyar filmet egy feledhetetlen főhőssel, Gyuszi bácsival, a csupaszív, talpraesett vállfaárussal gazdagította, aki maga volt az élet hercege és minden női szívet meghódított. A Nagy utazás Presser Gábor megejtően szép előadásában azóta is az egyik legtöbbet játszott filmzene.

Tímár Péter 1997-es Csinibabája örök közönségkedvenc. A zenés film a nosztalgiázás mellett a hatvanas évek hű karikatúrája – nem csoda, hogy félmillió nézővel a kilencvenes évek egyik legnagyobb magyar közönségsikere volt. Újrahangszerelt slágerei a Kispál és a Borzzal, Cseh Tamással és Gálvölgyi Jánossal sokáig vezették a toplistákat.

Herczeg Attila 2014-es filmje szókimondó romantikus komédia, melyben Osvárt Andrea más életre vágyó szupermodellt, Simon Kornél tutyimutyi jófiút és Szabó Simon tapló, fukszos, susogó mackós producert alakít. A történet kiindulópontja a 15 éves érettségi találkozó, ahol kiderül, hogy még mindig mindenki ugyanazt akarja.

A tavaly indított platformon jelenleg mintegy 400 magyar filmet lehet megnézni, melyek között megtaláljuk a magyar filmgyártás régi és új remekműveit, klasszikusok és megunhatatlan kedvencek is felkerültek. A kínálat az indulás óta hétről hétre bővül - olvasható a Filmintézet oldalán.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek