A fővárostól Szarvasig, mindenhova eljut a szlovák kultúra

A szlovák művészet házhoz jön három hónapon keresztül, és Pozsony áll majd a középpontban, olvasható a Szlovák Intézet oldalán, ahol a szeptembertől novemberig tartó programokat is ismertették már. Lesz többek között komolyzenei koncert, jazz előadás, minifilmfesztivál, folklór és színházi előadás is. És nem csak Budapesten, hanem októberben Szarvason is. 

E cikk írásakor még kaphatók voltak jegyek a szeptember 28-i, vagyis a holnapi nap 19 órakor kezdődő Quasars Ensemble „Évfordulók / Jubilee" c. kortárs komolyzenei koncertjére, amit a Budapest Music Centerben tartanak. A pozsonyi együttes Ivan Buffa karmester vezényletével lép fel.

A Szlovák Kulturális Napok Magyarországon elnevezésű rendezvény következő programja október 6-án lesz a budapesti Szlovák Intézetben. Ezen a napon 18 órától Karol Kállay nemzetközi elismertségű szlovák fényképész, dokumentarista, fotóriporter kiállításának megnyitóján vehetünk részt.

A következő program helyszíne már Szarvas lesz. Október 10-én 17 órától a Cervinus Teátrumban a kelet-szlovákiai Zeleziar Folklór Együttes lép majd fel, Vlado Urban, művészeti vezető-koreográfus vezetésével.

Fotót készítette: ©Katarína Pilarcíková PhotographyForrás: Folklórny súbor Zeleziar / Facebook.com

A minifilmfesztivált, vagyis a Szlovák Filmnapokat október 12-én, 13-án és 14-én tartják majd az Uránia Filmszínházban Budapesten. A vetítések ideje alatt a kortárs szlovák filmművészet díjazott filmjei közül láthatunk majd három alkotást.

A nyitrai Andrej Bagar Színház társulatának vendégjátékát november 3-án, 19 órától láthatjuk majd a Pesti Színházban Budapesten. A Szlovák Kulturális Napok eseménysorozatának zárókoncertje pedig még előkészületi fázisban van, de az már biztos, hogy novemberben érkezik majd hozzánk Szlovákia egyik legnépszerűbb jazz művésze, Martin Valihora és zenekara. A pontos időpontról és a jegyekről értesíteni fogják a közönséget a Szlovák Intézet honlapján.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek