Tipikus borsodi kifejezésekből írt dalt egy folkpunk zenekar

A Bohemian Betyars hazatért Miskolcra, ahol megírták Borsod-Abaúj-Zemplén megye alternatív himnuszát, azon a nyelven, amit csak a borsodiak értenek. Az együttes Makuka című számának videóklipje hűen követi a dal hangulatát: a Road Movie oldtimer Ikarusa ezúttal a Macskajaj egyik jelenetébe is begördülhetett volna. Nézzék csak!

A dal és a videóklip borsodibb nem is lehetne, hiszen bár lakótelepek és természeti csodák máshol is vannak, ott nem használnak olyan szavakat, mint a furik és a pacuha. A zenekar viszont szó szerint ezekből a tipikusan borsodi kifejezésekből építette fel új dalát, és erre alapul a Freund Ádám rendezte videóklip is – tudtuk meg a hozzánk eljuttatott sajtóközleményükből.

"A Makuka egy igen különleges szám a zenekar repertoárjában. Egyrészt a legelső dalaink között megtalálható Megjöttek a fiúk című számon kívül sosem utaltunk a borsodi gyökereinkre, a mostani számmal pedig 12 év után berúgjuk az ajtót, és minden sorában található valami megfoghatatlan borsodi bors-sors." – mondta Kakas, azaz Palágyi Máté hegedűs-énekes, aki a klip főhőse – egy tyúkkal együtt.

A Bohemian Betyars új klipjén valószínűleg Kusturica is jól szórakoznaForrás: YouTube.com

"Borsod megye sok mindenről híres, de az egyik, ami legszembetűnőbb és amire büszkék vagyunk, az a nyelvjárás, és olyan szavak mindennapos használata, amire máshol az országban csak pislog az ember, hogy mit is ért alatta a borsodi cimborája" – meséli Szűcs Levente énekes. "Ezt meglovagolván összegyűjtöttünk körülbelül negyven ilyen szót, azokat kis cetlikre írtuk, egy kalapban összekevertük, mindenki kihúzta a magáét, majd azokat felhasználva írtunk egy-két sort, ki-ki a maga lapjára. Ezt továbbadtuk a mellettünk lévőnek, akinek folytatni kellett a verset, míg körbe nem ért az összes költemény. Ezekből az irományokból aztán kiválogattuk a legjobb sorokat, azokat egybe gyúrtuk, és megszületett a Makuka dalszövege" – tette hozzá.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek