Könyv-bor-jazz fesztivált rendeznek Balatonfüreden

Június 17. és 19. között rendezik meg a Könyv-Bor-Jazz Fesztivált Balatonfüreden. Június 17-én, 10 órakor gyermekprogrammal indul az eseménysor a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, ahol a Szaszuma és a szél című mesét láthatják interaktív zenés-táncos megjelenítésben, afrikai ritmusokra Danny Bain előadásában. A programok azután este a Kisfaludy Galériában található Parker Jazz Clubban, ahol 19 órától Dr. Szántó Tamás radiológus-főorvossal, a Hamvas Béla asztaltársaság elnökével hallhatnak beszélgetést, 20 órától pedig a Juhász Gábor Trió koncertezik.

BalatonfüredForrás: andras_csontos/shutterstock.com

Június 18-án, pénteken a Trapiti könyvsorozat szerzőjével, Darvasi Lászlóval lesz gyermekműsor a Vaszary kertben, majd 16 órátló borbemutató ingyenes borkóstolóval a Lídia Borházban. 16 órától könyvbemutató is lesz a Figula Borteraszon, ahol Palágyi Sylvia és Kirchhof Anita Balatonfüred római kori települései és falfestményei című könyvét ismerhetik meg, a beszélgetőtárs Novák Péter lesz.

17 órától Balatonfüred 50 címmel borkóstolóval egybekötött tárlatvezetésen vehetnek részt a Vaszary Galériában, ahol képes történetek segítségével elevenednek meg a várossá válás első évtizedei (Vaszary Galéria) 17 órakor Nunki Bay Starship koncert is lesz, 18.30-tól pedig életmű beszélgetés Darvasi Lászlóval a Vaszary Galériában. 20 órától a Sebestyén Patrik Quartet feat Orbay Lilla ad koncertet, 22-től pedig a Perpetuum.

Június 19-én, szombaton 14 órától a Jazzterlánc ad gyermekkoncertet a Vaszary kert, 15-től 20 óráig pedig a kicsit ismeretterjesztő játszóházban élhetik ki kreativitásukat fajátékok segítségével. Szintén 15 órakor kezdődik a borbemutató és ingyenes borkóstoló a Balogh Pincében, 15:30-tól pedig a Gyukli Pincében. 17 órától ismét a Balatonfüred 50 tárlatvezetésen pillanthatnak bele a város történetében, de ugyanezt megtehetik a 17-től 19 óráig tartó Füred 50 sétán is, Fülöp Júlia vezetésével, ahol borkóstoló és városi anekdoták színesítik az élményt. 17 órakor kezdődik a Trio á la Kodály koncertje is, 20 órától pedig a Valami swing, és 22 órától az Egri János Jr. Quintet zenél.

A Vaszary kertben rendezik be a Líra szabadtéri olvasószobát, ahol megvásárolhatók az év könyvújdonságai, miközben könyvbemutatókon kapnak ízelítőt a művekből. 11 órától Grecsó Krisztián Magamról és Veráról többet című könyvéről beszélgethetnek a szerzővel, 15 és 17 óra között Karády Anna A füredi lány, Balogh Gyula Alsóvárosi hitregék és Tóbiás Krisztián A mikulás rakétája című könyvét dedikáltathatják. 16 órától Jásdi István Lyukasóra – Időutazások című könyvéről beszélget a szerzővel Figula Mihály, 18.30-tól pedig Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlatok című könyve kerül refelktorfénybe Novák Péterrel.

A Fesztivál koncertjei, könyves programjai, borbemutatói ingyenesen látogathatók, a tárlatvezetések, városi séta és a Juhász Gábor Trió koncertje a Kisfaludy Galériában jegyköteles - derül ki a balatonfüred.hu oldaláról.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek