Díszelőadással indítja a szabadtéri színházi évadot a Kultkikötő

A Furcsa Pár című darabbal avatják fel a megújult színpadot Balatonbogláron, a június 19-től augusztus 28-ig tartó Kultkikötő főhelyszínén. Akik jegyet váltanak a rendezvény 2021-es évadának nyitányára ünnepi forgatagra számíthatnak majd. 

Forrás: Gradvolt Endre / Endizajn

A Csiky Gergely Színház nemrég bemutatott darabját június 19-én először láthatja szabadtéren a közönség. A szabadtéri előadás egyúttal színpadavató is lesz: a nézők most először vehetik majd birtokba a Varga Béla Kulturális Központ megújult külső és belső tereit. 

A Kultkikötő jelenlegi naptára szerint a programsorozat az egész nyáron átível majd, jó pár különböző helyszínen lesznek színházi előadások, koncertek és standup-estek. Ezeket lehet majd látni Balatonbogláron, Balatonszárszón, Balatonföldváron és Balatonfenyvesen, de nem lenne meglepő ha még bővülne a helyszínek és események listája (tavaly az északi parton is kikötött a Kultkikötő).

A legnagyobb volumenű, nagyszínpadi előadások és koncertek továbbra is a felújított balatonboglári helyszínen valósulnak meg. Itt lép majd fel többek között a Budapest Bár, a Tátrai Band, A GRUND – vígszínházi fiúzenekar, de emellett a Thália Színház Álmomban megcsaltál című előadása, a Zenthe Ferenc Színház Képzelt beteg című előadása, valamint az Orlai Produkció Válaszfalak című darabja is látható lesz Kern András és Hernádi Judit főszereplésével. Ezen felül egész júliusban és augusztusban lesznek hétvégente gyerekprogramok: például Csukás István meséinek legnépszerűbb karakterei és Boribon is Bogláron „nyaralnak" majd - írták a közleményben és az oldalukon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek