Vezetett sétákon járhatja be az ország történelmi jelentőségű épületeit

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) idén június 20-án rendezi meg az Nemzeti Emlékhelyek napját, melynek keretében vezetett sétákon járhatják be az ország kiemelkedő történelmi jelentőségű építészeti alkotásait az érdeklődők. Mint az intézet honlapjáról kiderül, jelenleg 20 nemzeti emlékhely és 50 történelmi emlékhely található az országban, amelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján kormányrendelet ismerte el. 

Fiumei úti sírkertForrás: shutterstock.com/Miklos Greczi

Mint az MTI híréből kiderül, a Fiumei úti sírkertben délelőtt 10 és 15 óra között buszos túrák indulnak, emellett tematikus sétákon is részt vehetnek az érdeklődők. A főbejárathoz közeli Apponyi-hintó előtti téren 17 órakor átadják Az Év Emlékhelye 2021 díjat, megnyílik az Anonymus Projekt - Ligeti 150 tárlat és az azonos nevű pályázat nyerteseinek díjátadóját is megrendezik. Este 19 órától az Így szerettek ők című produkció tekinthető meg a Kossuth-mauzóleum előtti téren Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, valamint Gryllus Dorka és Simon Kornél előadásában, a Kaláka együttes közreműködésével. A programokra regisztráció szükséges.

Székesfehérváron, az idei rendezvény nyitóhelyszínén mutatja be a Magyar Nemzeti Bank az emlékhelyek-érmesorozat legújabb darabját, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot ábrázoló emlékérmét. A székesfehérvári nemzeti emlékhelyen Vigyázat, építési terület! címmel történelmi kalandjáték indul, valamit élőszereplős sakkszínházi előadás és koncert is színesíti a programokat. A Mohács Nemzeti Emlékhelyen orgonahangverseny és régészeti szakvezetés fogadja az érdeklődőket, Szegeden toronylátogatáson és idegenvezetéseken, Gödöllőn padlástúrán és épülettörténeti sétákon lehet részt venni, Pannonhalmán az újonnan nyílt Illatmúzeum, Visegrádon csatajelenetek várják a közönséget.

A Szilágyi Dezső téri református templomban bemutatják a 125 évvel ezelőtt Pecz Samu által tervezett, 2021-ben belülről teljesen felújított "okostemplomot", Drégely várában Szondi György várkapitány világát korabeli zene, fegyver- és viseletbemutató eleveníti fel. A muhi csata emlékhelyén egy tatár lovas felderítőcsapat és a templomosok gyalogságának összecsapása elevenedik meg, a sárvári várban máskor zárt szobákba, terekbe is benézhetnek látogatók.

Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma ingyenesen látogatható, az előre bejelentkező diákcsoportok pedig múzeumpedagógiai foglalkozást is igényelhetnek. A Nemzeti Örökség Intézete hatodik alkalommal rendezi meg az országos programsorozatot azzal a céllal, hogy ismertebbé tegye a nemzeti és történelmi emlékhelyeket és a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményeket. A legtöbb program ingyenesen vagy kedvezményes jegyárral látogatható, a részletek az emlékhelyeknapja.hu oldalon olvashatók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek