Egy héten át ingyenes előadásokkal ünnepel a 125 éves Vígszínház

    Százhuszonöt éve, 1896. május 1-jén Jókai Mór A Barangok, vagy a peoniai vajda című darabjának díszbemutatójával nyitotta meg kapuit a Vígszínház. Az azóta eltelt 125 évben a színház társulata 1443 premiert tartott, több ezer művész fordult meg a színpadokon, és közel ötvenmillió néző tapsolhatott a sikereknek. A jubileumi évben a Vígszínház számos meglepetéssel várja a közönséget. Az ünneplés május 1. és 8. között múltidéző, ingyenes online vetítéssorozattal kezdődik.

    Magyarország legnagyobb kőszínháza, a Vígszínház az osztrák Fellner és Helmer cég fényűző neobarokk tervei alapján épült az éppen világvárossá váló Budapesten. Az akkor még külterületnek számító, malmokkal, ipari létesítményekkel szegélyezett mocsaras területen az 1895. április 1-i alapkőletétel után egy évvel, 1896. április 2-án már megkezdődhetett a bemutató előadás olvasópróbája, május elsején pedig végre megnyitotta kapuit a közönség előtt Magyarország első magánszínháza – olvasható a színház közleményében.

    A Vígszínház egy 1900-as képenForrás: Fortepan

    A színház történetében mérföldkőnek számítanak a magyar és külföldi ősbemutatók, és az olyan színházi rekordnak számító előadások, mint a több mint 1300-szor eljátszott A dzsungel könyve; a 999. előadásnál járó A padlás, vagy a több mint 35 éve műsoron lévő Játszd újra, Sam!. A legtöbbször, szám szerint hétszer Molnár Ferenc Liliom című darabját mutatta be a színház, a leghosszabb társulati tagsággal pedig a 93 éves Szatmár Liza büszkélkedhet, aki 1951 óta, azaz hetven éve a Vígszínház színésznője. A legeket és a felejthetetlen pillanatokat az elkövetkezendő egy évben számos módon felidézi majd a színház, a jelenlegi különleges helyzethez igazodva azonban az ünnep május elsején online bejelentkezéssel és egy egyhetes vetítéssorozattal kezdődik.

    Körmagyar - Igó Éva és Kern AndrásForrás: Vígszínház

    Május elsején Kornis Mihály 1989-ben bemutatott Körmagyar című darabja nyitja meg az ünnepi stream hetet. A rendszerváltás időszakának zajos színházi sikerét Horvai István rendezte. A Körmagyar a nyolcvanas évek végi Magyarország pontosan ábrázolt karaktereivel az időszak elragadóan mulatságos kor- és körképét mutatja fel parádés szereposztásban Kútvölgyi Erzsébet, Szarvas József, Pap Vera, Eszenyi Enikő, Seress Zoltán, Szombathy Gyula, Szabó Gabi, Rudolf Péter, Igó Éva és Kern András szereplésével.

    Az udvari kalap - Spányik Éva és Harkányi EndreForrás: Vígszínház

    Másnap Csiky Gergely A nagyra termett című prózai műve alapján készült zenés vígjátékkal, Az udvari kalap előadásával egészen 1965-ig repülhetünk vissza az időben. A Várkonyi Zoltán által rendezett produkcióban olyan legendás vígszínházi színészek láthatók, mint Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar, Csákányi László, Tomanek Nándor, Harkányi Endre és Halász Judit, aki ebben a szerepben lépett először a Víg színpadára.

    Macskajáték című darabban Bulla ElmaForrás: Vígszínház

    A hetvenes évek elején még nagyon fiatal, új játszóhelynek számító Pesti Színházban mutatták be a Macskajáték darabot Székely Gábor rendezésében Sulyok Mária és Bulla Elma főszereplésével. Az 1971-ben bemutatott előadás több mint egy évtizedig volt műsoron. „Orbánné mindannyiunkat túlél" – nyilatkozta Sulyok Mária, akinek pályája során ez a szerep lett az egyik legemlékezetesebb alakítása. Az előadással május 3-án találkozhat a közönség. 

    Az üvegcipő - Pap Vera és Benkő GyulaForrás: Vígszínház

    1978-ban a színház házi szerzőjének, Molnár Ferenc születésének századik évfordulójára Az üvegcipő felújításával emlékezett a Vígszínház. Ez a vígjáték az író talán legérdekesebb, legegyénibb hangú műve. A legendák szerint a darabban Molnár saját magánéleti válságát írta ki magából. A május 4-én látható, Kapás Dezső rendezte előadás egyik érdekessége, hogy Benkő Gyula, Tábori Nóra, Szegedi Erika és Szakácsi Sándor oldalán Irma szerepében debütált a Vígszínházban akkor még főiskolás diákként Pap Vera, aki elementáris erejű alakításával a szó szoros értelmében berobbant a színházi életbe.

    Jó estét nyár, jó estét szerelem - Kútvölgyi Erzsébet és Hegedűs D.GézaForrás: Vígszínház

    1977-ben a Vígszínházban volt az ősbemutatója Marton László rendezésében Fejes Endre felkavaró regénye alapján készült zenés drámának, a Jó estét nyár, jó estét szerelemnek, amelynek zenéit Presser Gábor szerezte. Május 5-én az előadás 1982-es felvételén az azóta klasszikussá vált dalok mellett Hegedűs D. Géza megrendítő alakítását is felidézhetjük.

    Csókos asszony - Pápai Erika és Kaszás AttilaForrás: Vígszínház

    Május 6-án a fülbemászó dallamoké és a húszas évek hangulatáé lesz a főszerep. Zerkovitz Béla Csókos asszony című nagyoperettjét 1987-ben mutatták be Iglódi István vendégrendezésében. Pápai Erika játszotta Pünkösdi Katót, Dorozsmay Pista nevű udvarlója pedig Kaszás Attila volt, aki szívszorítóan énekelte, hogy „Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk, csak hangulat minden minálunk...". A felvételen Kern Andrást, Benedek Miklóst, Méhes Lászlót és Igó Évát is láthatjuk.

    Dühöngő ifjúság - Eszenyi Enikő és Kaszás AttilaForrás: Vígszínház

    A Dühöngő ifjúság bejárta az egész világot, viharos sikerének titka sokak szerint nem is a szerelmi-négyszög történetben, hanem a főhős karakterében rejlik. Rudolf Péter első színházi rendezése, Kaszás Attila, Eszenyi Enikő, Igó Éva, Szarvas József és Mádi Szabó Gábor szereplésével évekig ment telt házzal a Pesti Színházban. Május 7-én, pénteken este ezt az előadást láthatják a nézők.

    A padlásForrás: Vígszínház

    A közvetítéssorozatot május 8-án azzal az előadással zárják, amire a 125 év során a legtöbb néző váltott jegyet a Vígszínházban. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese – félig musicaljét generációk ismerik. A Padlás című előadás archív felvételen az ős-szereposztás látható majd: a Rádiós szerepében Kaszás Attila, partnerei pedig Igó Éva, Tábori Nóra, Hegedűs D. Géza, Méhes László, Pápai Erika, Rácz Géza, Balázs Péter, Vallai Péter, Seress Zoltán és Sipos András.

    A jubileumi közvetítéssorozat minden este 19 órától a Vígszínház weboldalán követhető.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!